Matolcsy György önellentmondásokba keveredve támadta Varga Mihályt, de Orbán Viktor jókedvére azért ügyelt

2019. szeptember 9., 15:23

Szerző:

Kormányzati körökben nem új keletű Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter politikai és szakmai vetélkedése, amely az elmúlt hónapokban néhány nyíltabb konfrontációt is eredményezett.

Miután az Magyar Nemzeti Bank versenyképességi elemzései több ízben kitértek a nem kielégítő gazdasági mutatókra (oktatási, egészségügyi kérdésekben erősebben), Varga Mihály a Közgazdász Vándorgyűlésen szombaton nyíltan célozgatott Matolcsyra, hogy a jegybanknak tudatná, hogy mi a dolga, illetve, hogy közeleg egy gazdasági válság. Erre válaszul jelent meg Matolcsy György hétfői írása a Növekedés.hu-n, amit kifejezetten Varga Mihálynak célzott.

A jegybankelnök szerint nem válság, hanem az újabb aranykor elején áll az ország:

„Jó hírem van: nincs vége, még évtizedekig tart, és a végén sikeresen felzárkózunk a nyugati fejlettséghez és életminőséghez.”

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A belharc szempontjából jó érzékkel Orbán Viktor miniszterelnök munkájáról pedig elismerően azt írja, hogy „nálunk a politika versenyelőny és nem versenyhátrány”. Matolcsy azonban, ahogy Vargát igyekszik pesszimistának beállítani, önellentmondásba kerül, sőt, végül egyet is ért a pénzügyminiszterrel, hogy a német gazdaság lassulásának következményei begyűrűznek hazánkba.

Az euró árfolyama, illetve a forint gyengülése miatt is akadt köztük konfliktus.

Varga Mihály ugyanis arra célzott a hétvégén, hogy a jegybanknak egyik fő feladata lenne az árfolyamstabilitiás, a témában viszont az MNB korábban többször közölte, hogy nincs árfolyamcélja a főbb valutákra nézve sem. Matolcsy meg is jegyzi, hogy

„Kérdezzük meg a minisztert, ha már van – helytelenül – valamilyen kedvenc árfolyam szintje, amit stabilan akar tartani, akkor mit kíván tenni ennek elérése érdekében?”

Ezzel ugyan Matolcsy burkoltan – vagy szándékán kívül, de ki érti ezt – elismerte, hogy az MNB feladatköre az árfolyam stabilitása, ugyanakkor a konkrét intézkedésekben Vargára tolja a felelősséget az ideális árfolyampolitika meghatározásában.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.