Csaknem 27 tonna invazív halat ért el a végzet

Több idegenhonos, invazív halat fogtak ki tavaly a halászok a Tisza-tóból, mint egy évvel korábban.

2023. január 18., 14:11

Szerző:

Az őshonos halfajokra élőhely- és táplálékkonkurenciát jelentő idegenhonos busából és törpeharcsából is többet fogtak ki tavaly a Tisza-tavon a halászok az egy évvel korábbihoz képest – számolt be közleményben a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. Az invazív halfajokkal szembeni harc tavalyi eredményeiről.

Az idegenhonos halfajok állományszabályozásának már a nyolcadik szezonja ért véget tavaly decemberben.

A hét szerződéses halász busából 26 ezer 740 kilogrammot fogott, 9,3 ezer kilogrammal, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Szintén emelkedett a törpeharcsából kifogott mennyiség, 28,8 ezer kilogrammra, ami 21 százalékkal, több mint hatezer kilogrammal több a 2021-esnél.

A busafajok a téli, tavaszi és őszi hónapokban elsősorban a Tiszán foghatók, nyáron pedig a tározótér alkalmas vízterületein is, de leginkább májusban és októberben eredményes a halászatuk – írták (természetesen ez csak erre a területre igaz, a busa nem csak a Tiszán elterjedt invazív faj – a szerk.). A törpeharcsából a kisebb, tavaszi fogási csúcsot nyáron csekélyebb zsákmány követi, majd ősszel a mennyiség emelkedni kezd. Halászatuk novemberben éri el a tetőpontját, amikor a vízszintcsökkentés hatására vándorlásnak induló törpeharcsák az útjukba helyezett varsákkal hatékonyan gyéríthetők.

A munka idén folytatódik, jelenleg a szerződések megkötése és az engedélyek kiadása zajlik – közölték.

(Képünk illusztráció: Mario Winkler halász egy busával a németországi Havel folyón, 2003. október 14-én. Fotó: RALF HIRSCHBERGER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Karsai Dániel levélben fordult Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz, melyben azt kérte, az államfő tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelemben részesíti azokat, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

A csütörtöki Kormányinfón kiderült, hogy Gulyás Gergely szerint kivel fog össze Magyar Péter, hogy elfogadja-e Orbán Viktor Zelenszkij meghívását, hogy mi a helyzet a kórházak adósságával és milyen megállapodása lesz Magyarországnak Kínával.