Indul Orbán Viktor saját lapja

Orbán Viktor újságot fog írni, méghozzá minden idők eddigi legkormányhűbb lapjába, amely „sorvezetőként” szolgál majd a „centrális politikai erőtér” hívei számára. A lap „félkeményborítós, nagyalakú, nemzetiszín keretbe foglalt, nehéz, jó papírra nyomott, könyvespolcra kívánkozó kiadvány” lesz. Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata lapigazgatója lesz a főszerkesztő, a szerkesztőbizottság tagjai pedig Balog Zoltán miniszter, Kerényi Imre kormánybiztos és Vizi E. Szilveszter akadémikus lesznek.

2014. január 6., 11:25

A lap alakuló értekezletét személyesen a miniszterelnök celebrálja majd január 9-én a Magyar Demokrata Andrássy úti szerkesztőségében, írja az

Index. Legalábbis ez derül ki egy a Cink.huáltal megszerzett, a Fidesz-barát lap potenciális szerzőit megszólító levélből, amit Bencsik és Kerényi jegyez, az alábbi módon:

„A lenti leírás rigorózus, de ne rettenjünk el. Csak kikalapált gazdálkodás és kicsiszolt forma segítségével épülhet szellemi templom, melynek oltárain minden szerző a maga legjobb liturgiáját mutatja be. Tetszés szerinti tartalommal, alcímmel és terjedelemben.”

Ezzel egyébként egy a leendő szerzőknek szóló minikézikönyvet vezet fel a levél, amiből többek között az is kiderül, mi a különbség az oldalpárok, az oldalpár, az oldal és a hasáb között. Meg az is, hogy „A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót.”

A Cink szerint a száz felkért szerző között szerepel még Bayer Zsolt, Csontos János, Kondor Katalin, Kristóf Attila, Kudlik Júlia, Szentmihályi Szabó Péter és Torkos Matild is – ők 20 oldalas óriáscikkeket írhatnak majd. A Stratégia rovatba viszont olyan nagyágyúk írnak majd, mint Balog Zoltán, Boross Péter, Deutsch Tamás, Fónagy János, Kövér László, Martonyi János, Matolcsy György, Navracsics Tibor, Prőhle Gergely és Orbán Viktor.

A leendő Magyar Krónika a tervek szerint megírják például, ha:

„Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom.”

A cikk megjelenése óta több potenciális szerző jelezte, hogy nem akar írni a Magyar Krónikába. A 444 szerint lemond a lehetőségről többek között Balogh Ákos Gergely, a Mandiner.hu főszerkesztője, de a Heti Válaszba és a Mandinerre is író Stumpf András is visszautasította a felkérést.