Hét óra magánzárka és félmilliós büntetés, mert kamudrogokra figyelmeztették a Bulinegyed vendégeit

2019. március 21. 20:18 - szerző: 168 Óra

Molnár Bence, a Szimpla Kert sajtósa, és G. Németh Dániel – aki több projektet is indított már a kulturált éjszakai szórakozásért – majdnem hét órát töltött magánzárkában tegnap, mert üzeneteket fújtak fel az úttestre a Kazinczy utcában. Az „All drugs are fake here” (Itt minden drog kamu) feliratokkal arra akarták felhívni a bulinegyed vendégeinek figyelmét, hogy a környéken kamudrogokat árulnak – írja a 444.hu.

Fotó: booking.com

A környék vendéglátósai tavaly ősz óta próbálják felhívni arra a figyelmet, hogy a rendőrség szerintük nem tesz semmit a turistákat átverő erőszakos bűnözők ellen. Molnár és G. Német februárban is feliratokkal figyelmeztetett a helyzetre, és azok hatásosnak bizonyultak. A dealerek egy időre távol maradtak.

Tegnap délelőtt közterület-felügyelők érkeztek az utcába és tetten érték őket. Molnárék elismerték a feliratok felfestését. Ezt követően három rendőr is kiszállt, akik megkérték a két férfit, hogy menjenek velük. Később derült csak ki, hogy őrizetbe is vették őket. Ezután töltöttek majdnem hét órát a zárkában, miközben folyt a helyszínelés a Kazinczy utcában.

A két férfit rongálás címén fogták el, és a rendőrség szerint 500 ezer forintos kárt okoztak. A félmilliós büntetés miatt Molnárék fellebbezni fognak. Állításuk szerint könnyen eltávolítható festéket használtak, ami nem okoz az úttesten maradandó károkat, és abban bíznak, hogy szabálysértésre módosítják az esetet.