Hangosabban!

A kormány a téli tanítási szünetben – a karácsony és újév napjait is beleszámítva – csak másfél hetet adott a pedagógusoknak és a szakmai szervezetnek, hogy véleményezzék a „köznevelés-fejlesztési stratégiát”, holott az hosszú évekre meghatározza a magyar oktatást. A 168 Óra online rádió múlt heti adásának vendége Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke volt, aki arról is beszélt: a kormányzat kiiktatta a szakmai kontrollt. Az interjút – amelynek szerkesztett változatát közöljük – PÁSZTOR MAGDOLNA készítette.

2014. január 24., 20:06

- Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke egyenesen felháborítónak nevezte, hogy egy ennyire fontos kérdésben ilyen rövid határidőt szabott a minisztérium.

– Jellemző: előbb a kormány látta az anyagot, és csak aztán küldték társadalmi egyeztetésre.

- Figyelmetlenség miatt?

– Dehogy! A kormányt egyszerűen nem érdekli a szakma véleménye.

- Én azért másra is gondolok. Talán azt a látszatot akarják kelteni, hogy végül is „konzultáltak” a szakmával, miközben valójában „óvják” az információkat, mert tartanak a pedagógusok és a szülők reakciójától. Kiküldték tehát az anyagot, és biztosra vehették, hogy kevesekhez jut el a téli szünetben.

– Nem „megkímélték” a szakmát, hanem kizárták. A jelenlegi oktatáspolitikának nem célja, hogy a vele ellentétes álláspontot képviselők beleszólhassanak a dolgokba. Az eddigi „egyeztetések” mind ezt mutatták.

- Tehát a kormány nem akarja, hogy a szakma kontrollálja azt, amit ő az oktatásról, illetve az oktatás jövőjéről képzel?

– Csak azt fogadják el „kontrollnak”, ami őket támogatja. A „blokkoló kontrollt” nem veszik figyelembe; rögtön kisebbségi véleménynek minősítik.

- Hadd olvassak föl egy nyilatkozatot. „Annál a hatalomnál nincs veszélyesebb, amely nem képes magát kontrollálni. Az a hatalom, amely mindent megtehet, diktatúrává válik.” Tudja, kitől idéztem?

– Nem. De bölcs gondolat.

- Néhány nappal ezelőtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondta egy konferencián Esztergomban.

– Én még nem hallottam őt így beszélni.

- Véletlen lehetett ez Balog minisztertől?

– Az előző rendszerben mindig azt mondták: ha ezt Kádár tudná, nem engedné. Nehezen mondom ki: olykor déjà vu- érzésem van. Bár a mostaniak nyilván tudják, mi történik. Ez a kormány elég sok mindent mond – újabban például a béremelés kormányának aposztrofálja magát –, ám másként cselekszik. Akik idehaza nem foglalkoznak az egészségüggyel, az igazságszolgáltatással, a pedagógusokkal, csak azokat a híreket hallják, amelyek eljutnak hozzájuk. És a „központi hang” szerint itt alapvetően minden rendben van, kisebb döccenőkkel.

- Tőmondatban: „Magyarország jobban teljesít.”

– De semmi sincs rendben. Csak igen kevés helyen kapnak megszólalási lehetőséget a kritikus véleményezők.

- A pedagógusszakma jelentős része beéri azzal, hogy nyugton hagyják.

– Nyilván vannak kollégáink, akik úgy gondolkodnak: a döntéshozóknak felelősséget is adtunk a felhatalmazásunkkal, bízzuk rájuk, mit csinálnak. A többségünk azonban másként látja: persze, megbízást kaptak tőlünk a politikusok, de egy demokráciában miközben bízunk, ellenőrzünk is. És mivel kiiktatták a kontrollt, mi ennek az újraélesztéséért küzdünk. S azért ne felejtsük el: az egyik legnagyobb értelmiségi rétegről beszélünk, majdnem 130 ezer pedagógusról...

- Csakhogy csendes a mai magyar értelmiség.

– Sajnos igen, és nem csupán a pedagógusok, mások is. Sokkal hangosabbnak kellene lennünk! Sokkal hatékonyabban kellene megszólalnunk! Nem hiszem, hogy a pedagógusok elégedettek. Az oktatásban azt tapasztaljuk, hogy újabb és újabb terheket raknak a vállunkra: hihetetlen mennyiségű papírt kell kitöltenünk, folyton adminisztrálunk. Ez gyakran már a munka hatékonyságát veszélyezteti. És van egy komoly egzisztenciális fenyegetettség is. Csak egy gombnyomás a számítógépen, hogy a 32 óra kötelező benntartózkodás 32 óra kötelező órává alakuljon. Bár nem szeretnék tippet adni! De ezzel is magyarázható a pedagógustársadalom hallgatása. Szó sincs arról, hogy mindenki nyugodt volna.

- Pedig a közvélemény azt látja: a pedagógusok szeptemberben is pénzt kaptak, januárban is, és megígérték nekik a következőt is. Az óradíjat tekintve emelkedett a pedagógusok bére vagy sem?

– Jó esetben is stagnál. Az esetek jelentős hányadában pedig – az óradíjat tekintve – csökken. Tehát nem vagyunk nyugodtak. Azt sem állítom, hogy felháborodás kísérné a béremelkedéseket. Mert bár egyre nagyobb terheket raknak rájuk, nem kell visszabeszélniük, sem érvelniük. Végre kell hajtaniuk, és akkor békesség van. A csönd nem feltétlenül a hála némasága.

- És önnek nincs mitől félnie?

– Ha igen, attól jobb lesz nekem?

- Merthogy ön is pedagógus. Állásban van.

– És van családom, gyermekem – aki most készül egyetemre –, devizahitelem nem is egy. Persze hogy van mitől félnem. De attól nem lesz jobb, ha félek. És ahogyan előbb említettem: komoly felelőssége van az értelmiségnek, s benne a saját szakmámnak is, hogy hangot adjon az ellenvéleményének. Nekünk kell kinyitni a szánkat! Akkor is meg kell szólalnunk, ha ez a hatalom a köznevelési törvény első mondatában az oktatást szolgálattá minősíti, s minket, közalkalmazottakat közszolgának tekint. Nekünk akkor is az a dolgunk, hogy nyitott, gondolkodó és felelős állampolgárokat neveljünk, ne pedig alattvalókat. Ebből nem engedhetünk!