Kövér László a dél-koreai parlament elnökével koszorút helyezett el a Margit hídnál a Hableány áldozatainak az emlékére

2019. szeptember 20., 14:49

Szerző:

Magyarország stratégiai partnerének nevezte Dél-Koreát Kövér László, az Országgyűlés elnöke miután fogadta Mun Hi-Szangot, a Koreai Köztársaság Nemzetgyűlésének elnökét pénteken a Parlamentben. A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója kapcsán Kövér László kiemelte, hogy Dél-Korea volt az első ázsiai ország, amelyik a rendszerváltozás után Magyarországgal megújította a diplomáciai kapcsolatokat.

Dunai hajóbaleset - Kövér László és a dél-koreai nemzetgy
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A magyar Országgyűlés elnöke rámutatott: az elmúlt 30 évben a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi, kulturális, turisztikai, valamint tudományos és kutatási kapcsolatok jelentős fejlődésen mentek keresztül. A kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 2,6 milliárd dollárt,  13-14 százalékkal nőtt tavaly és az idei év első hat hónapjában a turistaforgalom, azaz több mint 170 ezer koreai turista érkezett Magyarországra. Kitért arra is, hogy szeptember 22-től a LOT lengyel légitársaság elindítja az első közvetlen szöuli járatát heti három alkalommal, másik három napon pedig Szöul-Budapest útvonallal. Ez azzal biztat, hogy mind a gazdasági kapcsolatok, mind a kulturális turizmus tovább fog erősödni - mutatott rá az Országgyűlés elnöke. Hangsúlyozta azt is: a Koreai Köztársaság továbbra is számíthat Magyarország támogatására mindazon erőfeszítéseknél, amelyek a Koreai-félsziget tartós békéjének megteremtésére irányulnak.

Mun Hi-Szang, a Koreai Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke arról beszélt, hogy nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ellátogathatott Magyarországra a diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulóján. Reményét fejezte ki, hogy a látogatása nyomán a két ország parlamentje között is szorosabb kapcsolatok alakulnak ki. Kiemelte szintén a két ország virágzó együttműködését számos területen. Kifejezte háláját a májusi hajóbalesetet követő magyarországi részvétnyilvánításokért és segítségnyújtásért. A két házelnök a megbeszélést követően koszorút helyezett el a dunai hajóbaleset áldozatainak emlékére a Margit híd pesti hídfőjénél.

A Hableány május 29-i katasztrófájában 28 ember vesztette életét, amikor a Viking Sigyn nevű szállodahajó este 9 óra 5 perckor hátulról belerohant a sétálóhajóba. A Hableány fedélzeten lévő 35 ember – 31 dél-koreai turista, két idegenvezető és a kétfős magyar személyzet – utazott. A halálos áldozatoknak még nem állítottak emlékművet. Orbán Viktor júniusban jelezte ugyan, hogy bár „nem mutattunk drámai gesztusokat”, szeretne emlékművet állítani a a dél-koreaiakkal, ez mostanáig nem történt meg.