Összezárnak a fideszes bajtársak – Propaganda, manipuláció, ijesztgetés, bosszú a Borkai-ügy árnyékában
Legjobb védekezés a támadás. Ez ugyan közhely, ám mégis jól jellemzi a Fidesz és a kormány mindennapi politikáját. Meglehet, a hatalom köreiben felvételi követelmény ennek az elvnek gyakorlati megvalósítása. Mi mással lehetne magyarázni, hogy naponta találkozunk vele? Vegyük csak a legnagyobb port kavart, egyben legismertebb esetet, majd annak következményeit.
Olyan, mint egy modern mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tehetséges sportoló. Olimpiai bajnok is lett, kapott elismerést eleget. Aztán tanult sokat, tanárrá vált, meg katonává, az alezredesi rangig vitte. Népszerűségét a politika is ki akarta használni. Emiatt még egy alkotmánymódosítási javaslatot is elneveztek róla, mivel azt kifejezetten miatta kellett elfogadni. Csak úgy indulhatott ugyanis városa polgármesteri címéért, hogy – mint leszerelt katonának – ne kelljen öt évig várnia, amíg választható lesz, hanem elég legyen három év. Közben még hét évig a Magyar Olimpiai Bizottság élén is állt. Nem meglepő, hogy ennyi siker kissé megszédíthette. Erkölcsi botlását egy videó dokumentálta, de felmerült a gyanú, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, mert netán korrupcióval is vádolható lenne.
Csakhogy Borkai Zsolt ezek után nem kullogott el a közéletből, előbb még megvárta az éppen esedékes önkormányzati választást, és győzött is. Ez azonban már sok volt a Fidesznek, különösen azért, mert sokfelé az ellenzéki összefogás felülkerekedett a kormánypárti jelölteken, egyes vélemények szerint nem is függetlenül a győri polgármester napvilágra került – plusz csak gyanított – viselt dolgaitól. Hősünknek előbb pártjából kellett kiválnia, majd arra kényszerült, hogy feladja városi pozícióját is. Kudarc és vereség, mondhatná egy semleges megfigyelő, aki nincs tisztában a magyarországi helyzettel. Itt ugyanis a hatalmon lévők számára az ilyesmi nem létezik (lásd még: legjobb védekezés a támadás).
És immár új értelmet nyer az a beszéd, amelyet Orbán Viktor mondott pártja szeptember végi kongresszusán, megköszönve, hogy ismét bizalmat szavaztak neki (próbáltak volna mást csinálni – A szerk.). Akkor nem is volt teljesen egyértelmű, hogy miért kezdte el szinte azonnal a bajtársiasságot emlegetni: „Bajtársak vagyunk, és szavak nélkül is tudjuk, hogy egy vérből valók vagyunk. A bajtársiasság a legfontosabb dolog. Politikai pártként és szövetségesekként is ezen fordul meg a sorsunk” – mondta. Utólag azonban felmerülhet, talán már akkor tudott Borkai ügyéről, és sejthette, hogy az nyilvánosságra is kerülhet. Ha így nézzük, világossá válik, miért kellett a győzelem mámorában is a következőket mondania: „A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, s akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem. És, barátaim, ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során? De összetartottunk, de zártuk a sorainkat, vállt a vállnak vetettük, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből mindig kilábaltunk.”
Így már mindjárt érthetővé válik az is, miért emlegette a pártelnök-miniszterelnök Ronald Reagan „tizenegyedik parancsolatát”, amire szerinte nagy szükség van napjaink politikájában. A lényege, hogy „ne mondj rosszat a fideszes társadról. Ezt majd még gyakorolni kell. És ahogy belföldi ellenlábasaink fogynak, s egyre inkább komolyan vehető ellenfél nélkül maradunk, ez a tizenegyedik parancsolat is egyre fontosabbá válik. Egyre kevésbé az ellenfél támadásai és egyre inkább a bajtársiasság abroncsai tartják össze a közösségünk dongáit.” A beavatottak nyilván tisztában voltak vele, miért hangzott el mindez.
És beindult a gépezet.
Persze megvárták, amíg Borkai lelép, de már közben is készültek. Jellegzetes, amit Orbán legfőbb harcostársa, Kövér László egy november eleji interjúban kifejtett. Előbb leszögezte, hogy „a nemzeti oldalon nem lehet következmények nélkül ekkorát hibázni”. Még akkor sem, ha – szavai szerint – nem „egy teljesítmény nélküli senkiházi nyikhajról”, nem olyan emberről van szó, aki a nemzeti érdekek szempontjából jelentős teljesítményt rombolt le azzal az egyetlen botlással, amit a nyilvánosság elé tártak. Na de mindez hogy hasonlítható össze a nemzet ellenségeinek, vagyis a „komenistáknak” (ő nem ezt a szót használta) ténykedésével? Hiszen például Gyurcsány Ferenc vagy Horn Gyula sorozatban követett el bűnöket a nemzet ellen – már legalábbis a házelnök olvasatában.
A maguk részéről ezzel – és sok más hasonló nyilatkozattal – lezártnak tekintik az egykori olimpiai bajnok és győri polgármester ügyét. Illetve mégsem egészen. Napirenden tartják, mert nem hagyja őket nyugodni a kiszivárogtatás ténye. Így aztán lett belőle Póczik-ügy, aztán Czeglédy-ügy, s az egész tetején pedig – mint valami rémséges vudubábu – ott ül Gyurcsány Ferenc. Mert számukra nem kétséges, hogy mindenért ő a felelős. Vagy ha nem, akkor is lehet vele ijesztgetni a nyeretlen kétéveseket meg a hívőket, akik gondolkodás nélkül mindent elhisznek, ha a vezér találja ki.
Az igazság azonban az, hogy nem tudjuk, mi az igazság. Feltehetően a Fidesz köreiben sem, de ez éppen így jó nekik. Hiszen a gyakran össze sem tartozó résztörténetekből remek propagandaszövegeket lehet gyártani és azzal manipulálni a nem túlságosan tájékozott, de mégis érdeklődő tömegeket. Meglehet persze, hogy az egykori válogatott labdarúgó, Póczik József nemcsak a postás szerepét játszotta a leleplező videó kézbesítésekor, hanem valóban megpróbálta zsarolni is Borkait (noha ezt tagadja). Még az is elképzelhető, hogy valóban a DK perbe fogott ügyvédje, Czeglédy Csaba lehetett az „ördög ügyvédje”, vagyis tőle származnak a botrányt kirobbantó felvételek. Ám a részletek homályba vesznek. Viszont így még inkább alkalmasak arra, hogy általuk igyekezzenek elterelni a figyelmet a valódi ügyről, és már ne Borkaival meg a polgármestersége idején történtekkel foglalkozzon a közvélemény.
A biztonság kedvéért pedig erre még rátesznek néhány lapáttal. A migránsokkal bármikor lehet ijesztgetni. Egy alagút a határon épített kerítés alatt pedig egyszerűen fenomenális találmány (akárhogy is került oda). Soros György nemkülönben elővehető. Bár legutóbbi – állítólagos – próbálkozása meghiúsult, nem tudta megakadályozni, hogy Magyarországé legyen az Európai Bizottságban a bővítési portfólió, ám ezzel is fenn lehet tartani a gonoszságáról és Orbán-ellenességéről kialakított képet. És akkor még nem említettük a liberálisokat, akik ugyan – Orbán Viktor szerint – identitásválságban vannak, és „blablakorszakuknak” végérvényesen leáldozott, de azért arra jók, hogy szembeállítsák velük a nemzeti és keresztény értékeket, amelyek viszont – a propaganda tükrében – szerencsésen eluralkodtak az egész országban.
Ha pedig a hatalmi kommunikáció ötletgazdái nem lennének elég frissek, kapnak segítséget a másik oldalról is. Szerencsétlen akciókkal (például a közmédia épületében történtekkel) vagy elhibázott ügyekkel szolgáltatnak muníciót a kormánypárti manipuláció fenntartásához.
Az utóbbit napjainkban Gothár Péter – egyébként menthetetlen, de a propagandában alaposan kihasznált – esetében figyelhettük meg. Az alap-ügyben sok minden itt sem világos, de ez nem gátolja meg a Fideszt abban, hogy következményképpen mélyreható változásokat igyekezzen megvalósítani a jelek szerint számukra túlságosan szabadon engedett kultúrpolitikában.
Egy modern mesével kezdtük, de amit utána felsoroltunk, abból világosan látszik, hogy nem mese ez. Nagyon is a mindennapi valóság egy olyan korszakban, amelyet már kilenc éve a Fidesz – és Orbán Viktor – uralma jellemez. Meg a folyamatos támadás. Hiszen az ellenségek – a jelek szerint – állandóan újratermelődnek, tehát mindig harcolni kell ellenük. Nincs megállás. Emlékezzünk a vezér szavaira, amelyekkel zárta – már korábban is idézett – kongresszusi beszédét. Még egyszer visszatért ugyanis arra, mennyire örül, hogy jelölték (!) és újra is választották (!!!) posztjára (szavai szerint: erre a munkára). Aztán így fejezte be: „Kellő szerénységgel, de egyenesen meg kell mondanom, hogy azért örülök, mert most jön a java. Ami eddig történt, sem volt éppen kismiska, de az igazán nagy dolgok most következnek, és ebből semmiképpen sem szeretnék kimaradni.”
És bármit is jelentsen ez, mindenkinek ehhez tessen tartania magát.
