Akik miatt fehérben játszik a Real Madrid

2018. november 24. 17:34 - szerző: 168 Óra

168 óra is beszámolt a 71 év után újraalakult amatőr futballcsapat, a Budapesti Atlétikai Klub születéséről és első meccséről. Az apró klub viszont máris kilépett a nemzetközi szintérre.

A magyar és angol amatőr labdarúgás közötti barátság újjáélesztése jegyében érkeznek Budapestre a héten a Corinthian Casuals képviselői. A szigetországi hatodosztályban szereplő együttes elődje, a Corinthian FC 1904-ben túrázott Magyarországon, és örökös vándordíjként felajánlotta a Corinthian Kupát a magyar amatőr futball támogatására.

A Budapesti Atlétikai Klub 1900-ban alakult az MTK-ból kivált, futballozni akaró sportolókból. (A kék-fehérek akkor nem akartak labdarúgó-szakosztályt működtetni.) A BAK 1901-ben egyik alapító tagja volt a Magyar Labdarúgó-Ú, majd a porifzmus bevezetése után megszűnt. Idén májusban alakult újra, jelenleg a magyar futball hatodik osztályában szerepel. Szombaton a BAK az MTK Baráti Kör ellen játszik bajnoki mérkőzést, és erre a találkozóra meghívta a Corinthian Casuals képviselőit is, akik elfogadták az invitálást.

A BAK és a Corinthian Casuals is nyitott a korábbi jó kapcsolat felfrissítésére. A szigetországi amatőr futball ikonikus klubjának 143 ezer kedvelője van a Facebookon, a csapat meghatározó szerepet játszott a labdarúgás születésekor. Megannyi nagymúltú egyesületet inspirált a csapat, jó példa erre a Real Madrid, mely a fehér mezt a Corinthian FC miatt választotta.