Kis pénz, nagy múlt, csak foci - Az elfeledett Budapesti Atlétikai Klub feltámadása
Miközben a vendégkapu melletti, kétsoros „tribün” tartórúdján egyensúlyozva (amely egy műanyag széket hivatott volna tartani) próbáltam leküzdeni a félelmem, hogy egy hatalmas lövés egyenesen arcon talál (sajnos az itt-ott kissé szaggatott védőháló éppen a nézőteret nem védte) a BKV Előre műfüves pályáján, egy múlt vasárnapi kellemes klímájú estén, azon kaptam magam, hogy igencsak jól érzem magam. Pedig eszembe nem jutott volna, hogy legközelebb a budapesti harmadosztályban - azaz a magyar labdarúgó-bajnokság hatodosztályában - játszó két amatőr csapat, a Piramis SE és a Budapesti AK Respect meccsén, nagyjából harminc szurkoló társaságában döbbenek rá, hogy van élet a magyar válogatott 2016-os EB-csoportelsőségének diadala és a 2017-es andorrai vereség szégyene közti érzelmi hullámvasúton kívül.
Merthogy be kell vallani, ez a két esemény határozza meg a magamfajta dilettáns futballkibic viszonyát a legnépszerűbb sportághoz. No meg a sokmilliós, „profi” fizetések és a magyar klubcsapatok siralmas nemzetközi teljesítményének kontrasztja. És hát persze, a százmilliárdokért épített, üresen kongó stadionok a miniszterelnök felcsúti háza mellett fekvő Pancho Arénától a csapat vagy fizetőképes üzemeltető nélkül maradó kisvárosi arénákig.
Ezen a vasárnapi estén azonban őszintén félretehettem minden averziómat, hiszen valami újjá született a pályán, tervutasítás és állami milliárdok nélkül, pusztán lelkesedésből és sportszeretetből. A Budapesti AK Respect ugyanis annak a 118 éve alapított, de 1947-ben megszűnt és elfeledett Budapesti Atlétikai Klubnak (BAK) az örököse, amely csapatként és egykori játékosainak nemzetközi karrierjét tekintve is a magyar futballtörténelem egyik meghatározó egyesülete volt.
A BAK-ot 1900-ben alapították meg az akkor már tizenhárom éve létező, a budapesti zsidó közösség által életre hívott MTK-ból kivált sportolók. Ma már több mint furcsa, de a szakítás oka az volt, hogy az MTK akkor még nem akart futballszakosztályt működtetni. A BAK az MTK-hoz hasonlóan nyitott volt bármilyen származású sportoló fogadására, de alapvetően a terézvárosi, illetve a ma már Zuglóhoz tartozó városrészen élő zsidó polgárság egyesülete volt. Egykori stadionjuk az Amerikai úton állt, ahol fénykorukban sok tízezres közönség előtt játszottak. Az 1906-tól 1921-ig az élvonalban játszó klub legjobb magyarországi eredménye egy bajnoki bronzérem volt 1912-ben, majd egy ezüstérem a Magyar Kupában. A döntőben a Ferencvárostól szenvedett vereséget a csapat.
Bajnoki címek, repülőszerencsétlenség és holokauszt: Erbstein Ernő és Weiss Árpád karrierje
Jóval sikeresebbnek bizonyult a BAK egykori játékosainak nemzetközi pályafutása. Közülük is kiemelkedik a nagyváradi születésű Egri Erbstein Ernő, aki magyarországi játékoskarrierje után csaknem két évtizedig volt Olaszország egyik legjobb futballedzője. Az 1920-as és 1930-as években a magyar edzők elképesztő sikereket értek el az általuk vezetett európai, főleg olaszországi klubokkal. Erbstein első nagy sikerét a Lucchese-vel érte el, amellyel a negyedosztályból a Serie A-ba menetelt, a városban még egy utcát is elneveztek róla. Bár egy évre átvehette a kor legjobb olasz csapata, a Torino irányítását, Mussolini antiszemita törvényei miatt Erbsteint és családját 1938-ban kiutasították Olaszországból. Az edző Hollandia felé vette az irányt, annak a Weiss Árpádnak a társaságában, aki korábban szintén BAK-játékos volt, valamint a Törekvés SC-ben, az első magyar vasutas-sportegyesületben is futballozott. Weiss az általa vezetett Bolognával két, az Interrel pedig egy bajnoki címet nyert.
Az események itt tragikus irányt vettek: Erbsteinéket nem engedték be Hollandiába, így kénytelen voltak visszatérni Budapestre. Weiss és családja ugyan átjutott a határon, később azonban a német megszállók koncentrációs táborba hurcolták és meggyilkolták őket. Az 1944-es német bevonulás, majd a nyilas hatalomátvétel után Erbstein és családja is bujkálni kényszerült. Végül többek között Raoul Wallenberg segítségével élték túl a vészkorszakot. Nem úgy, mint a BAK számos akkori zsidó származású játékosa és szakembere. A súlyos veszteségek is jelentős szerepet játszottak abban, hogy a klub két évvel a háború után végül megszűnt.
Erbstein karrierje azonban csak ezután érte el teljes magasságát. Olaszországba visszatérve ismét a Torino FC edzője lett, ahol sorozatban három elsőosztályú bajnoki címet nyert a csapattal. 1949-ben azonban a portugál Benfica csapatával játszott mérkőzés után hazatérve a klub repülőgépe a Torino melletti Superga hegynek ütközött, a balesetben Erbstein és a teljes csapat meghalt. A tragédia helyszínén mai napig emlékmű áll.
Egy dolog persze a dicső futballtörténeti múlt, és más dolog a klubalapítás a jelen Magyarországán, ami – ha az ember nagyratörő terveket dédelget egy régi nagy csapat feltámasztásával – egyáltalán nem egyszerű, még ha a kezdetek annak is tűnnek. A BAK Respect elnöke, Molnár Bertalan a kérdésünkre azt mondja, a klub nevét és külső jegyeit (azaz a címert és a csapatszíneket) 1947 óta nem birtokolta senki, így az egyesület megalapításával maradéktalanul átvehették. Az alapító okiratban feljegyezték, hogy kvázi jogutódnak tekintik magukat és a klub hagyományának ápolására törekednek, ezután pedig már csak egy csapatra volt szükség, amelyet nem a semmiből kellett felépíteni. A választás a fővárosi harmadosztályba idén feljutó, ízig-vérig amatőr kiscsapatra, az FC Respectre esett. A klub futballszakosztálya megszűnt anyaegyesületében, majd pedig a BAK-hoz csatlakozva felvette az új egyesülete nevét.
Hiába az amatőr lét, a nonprofit működés és a fizetés nélkül játszó csapattagok - lényegében egy baráti társaság -, a rút anyagiak a magyar futball alsó fertályán is nagy súllyal esnek a latba. A BAK elnöke ugyan elmondta, hogy az egyesületi tagok és a játékosok hozzájárulásával nagyjából 600-700 ezer forintjukba került, hogy az új mezek megvásárlásával együtt az első meccsükig eljussanak, hosszútávon azonban nagyobb bevételekre lesz szükségük. Csak az otthonnak számító Rozsnyai utcai Láng Vasas pálya bérlése évente 300 és 400 ezer forint közötti összegbe kerül, pedig ez kedvezményes ár. És még mindig a közelében sem jár a felsőbb osztályokban játszó csapatok költségeinek.
Ennek ellenére a klub elnöke már messzebbre tekint. Egyfelől utánpótlás-szakosztályt szeretnének létrehozni, ahol a srácok ingyen, hozzájárulás nélkül játszhatnának, és ahová olyan fiatal sportolókat is várnának, akik esetleg nem feleltek meg az elsőosztályú csapatok futballakadémiáin. Utánpótlás-neveléshez már igénybe vehető a társasági adókedvezmény, a tao is, amely a magyar sport áldása és átka egyben. Bár a magyar cégek által nyújtott (adókedvezményként leírható) támogatás a sportegyesületeknek jövőre is döbbenetes mértékű, több, mint 112 milliárd forint lesz (vagyis ekkora adóbevételről mond le a magyar állam) és ennek az összegnek a legnagyobb része a futballba vándorol majd, a pénz döntő hányada néhány élvonalbeli, főleg a kormányhoz és a Orbán Viktor miniszterelnökhöz erősen kötődő klub között oszlik majd meg.
Molnár Bertalan szerint azonban a magyarországi futballnak ezen szintjén a taóról csak pozitívan lehet nyilatkozni, hiszen lényegében arra van kitalálva, hogy az utánpótlás-fejlesztésre fordítsák. Más módokon pedig nagyon nehéz magáncégeket bevonni a sport támogatásába, szponzorációjába, főleg a bajnokság - reklámértékkel kevésbé bíró - hatodosztályában. Hogy növeljék a támogatók kedvét, a BAK vezetése úgy döntött, hogy minden beérkező és erre fordítható támogatás 20 százalékából a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit fogják támogatni, és hosszútávon szakosztály létrehozásában is gondolkodnak, például a vakok és gyengénlátók esetében egy csörgőlabda-szakosztályban. De a klub a futballon kívül más sportágakba is szeretne beszállni, például az egyesület múltjában fontos szerepet játszó birkózásba is. Ezen felül a Budapesti Labdarúgó Szövetség (BLSZ) remélt támogatásával egy nyolcsapatos torna létrehozását tervezik, Egri Erbstein Ezüstlabda Kupa címen, amelyen kisebb, de nagymúltú csapatok vehetnének részt.
A kérdésre, hogy nem túlzóak ezek a álmok az igencsak belterjes, egy szűk kör igényeire szabott magyar futballvilágban, a BAK elnöke úgy reagált, az alapvető céljuk nem a magasabb osztályokba jutás vagy a professzionálissá válás. Kiterjesztett tevékenységgel is amatőr klub kívánnak maradni, de működésükben viszont profizmusra akarnak törekedni. Példaként a világ legismertebb amatőr csapata, az angol hatodosztályban szereplő, de jelentős szponzorokkal és közönséggel is rendelkező Corinthian Casuals lebeg előttük, amellyel már fel is vették a kapcsolatot, mert modellként tekintenek rájuk. Egyrészt már a BAK-ban is megjelenik a menedzseri feladatok szétválasztása, külön felelőse van a gazdasági és a jogi ügyeknek, a szponzorszerzésnek, vagy éppen az utánpótlás szervezésének. Mindemellett hiába hobbijátékosok lépnek pályára a klub hagyományos kék-fekete mezében, megkövetelik tőlük a bejelentkezést a meccs előtti napokban, hogy ne az utolsó pillanatban essenek be a pályára, az edzéseken való megjelenést, továbbá taktikákat is dolgoznak ki az előttük álló mérkőzésekre. És persze szeretnék újra becsábítani a közönséget is. Olyanokat is, aki egy-egy élvonalbeli csapat mellett szívesen szurkolnának hétvégente egy amatőr együttesnek is.
Utóbbival talán nem is lesz gond, amennyire a magam tökéletes hozzá nem értésével meg tudom ítélni a múlt vasárnapi meccset. Az NB I-ben sokszor tapasztalható lődörgéssel, lélektelen alibijátékkal szemben - bár az erőnléti tartalékok igencsak kifogytak a meccs második félidejére - egy hajtós, fordulatos mérkőzést láttam, alacsony fordulatszámra tekert anyázással, de kemény ütközésekkel és kakaskodással, a bíró elfogadható mértékű szidalmazásával, gólokkal és gólhelyzetekkel. A BAK idegenben, 2:3-ra nyerte az első bajnokiját 71 év után, és valamiért úgy éreztem, az egésznek nem csak tétje, de szíve is volt.
