A CÖF négy borzalmas filmecskére költötte az MVM-től kapott félmilliárdot

2018. szeptember 10. 12:34 - szerző: 168 Óra

Négy darab kisfilmre költötte az állami tulajdonú Magyar Villamos Művektől kapott félmilliárd forint nagy részét, 433 millió forintot a kormány kedvenc civil szervezete, a Civil Összefogás Fórum. A filmeket egy Fidesz-közeli cég gyártotta, és a TV2 sugározta – írja az Átlátszó.

Tavaly derült ki, hogy az MVM 508 millió forintot adott a CÖF-nek, de azt egyik fél sem akarta elárulni, hogy pontosan mire költötték a közpénzt. Az Átlátszó beperelte az MVM-et, mert az nem volt hajlandó kiadni a CÖF beszámolóját a pénz felhasználásáról, hiába kötelezte erre korábbi bírósági ítélet. Augusztusban váratlanul iratbetekintést ajánlottak fel a portálnak, így derült ki, hogy mire ment el a félmilliárd forint.

Ebből derült ki, hogy az MVM-támogatásból egy misszió keretében 433 millió forintot négy darab, összesn 8,5 percnyi kisfilmre költött el a CÖF.

– CÖF MISSZIÓ címmel négy epizódból álló miniprogramban mutatjuk be a CÖF-CÖKA által képviselt értékrendszert, a civil szerveződés küldetését, azt a missziós tevékenységet, amely révén egyrészről a különböző társadalmi csoportok életét, gazdasági működését kívánják megkönnyíteni, vagy akár korcsoportok életét egészségesebbé tenni. A televíziós széria célja továbbá a CÖF-CÖKA azon aktivitása, amellyel határokon átívelő összefogással kívánják a politikafüggetlen civil önrendelkezés eszméjét új alapokra helyezni. Továbbá aktivitásukkal, javaslataikkal segíteni a hazai és nemzetközi szervezetek munkáját, törvényalkotói tevékenységét. A széria alapvető törekvése, hogy széles körben ismertté tegye a CÖF-CÖKA azon – nem politikai tartalmú – tevékenységeit is, amelyek eddig kevéssé voltak ismertek a társadalom előtt. Ezek – egyebek mellett – a kis, családi gazdálkodó közösségek szerveződését, vállalkozásfejlesztő, ill. piacra jutásukat támogató aktivitása, ill. a gyermek-közétkeztetés megreformálására tett erőfeszítések

– írták a beszámolóban.

A kisfilmek valójában 500 millió forintba kerültek, a különbözetet a CÖF „saját erőből” fedezte. Ezt a tényt kézírással jelezték a számlán. (Csak érdekességként: az Oscar-díjas Saul fia mintegy 450, a Testről és lélekről 420 millió forintból készült.)

Az ár a videók legyártását és televíziós sugárzását is tartalmazza. A feladattal a CÖF a Magno Studio Kft.-t bízta meg. A kft. egy új, de rendkívül sikeres cég, számos közpénzes megbízást kap. Tavaly már 7,2 milliárd forint árbevételt ért el.

A teljesítési igazolások szerint a kisfilmeket 2017. április 12. és június 16. között sugározta a TV2-csoport több csatornája, összesen 350 alkalommal.

És akkor következzenek a százmilliós alkotások: