Nem vitték magukkal az állatkertbe, bosszúból rá akarta gyújtani a házat alvó rokonaira a Fejér megyei nő

2018. november 20. 15:45 - szerző: 168 Óra

A vádlottnak kiterjedt rokonsága volt, de elsősorban unokahúgával és annak férjével, valamint azok gyermekeivel tartotta a kapcsolatot, akikhez gyakran eljárt.

Rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket is juttatott rokonainak, volt, amit ajándékként, volt, amit kölcsönként adott részükre, de több ízben nem kérte azt vissza. Segített hiteleik törlesztésében. Ezekért ellenszolgáltatást nem várt el, viszonzásképpen unokahúga főzött, mosott rá, a vádlott szinte családtagnak számított.

2017. április 12-én a vádlott tudomást szerzett arról, hogy rokonai elutaztak egy wellness-hétvégére, de erre őt nem hívták magukkal, amely miatt megharagudott. A húsvéti időszakban a család a gyerekeket egyik nap állatkertbe, másik nap pedig wellness fürdőbe vitte, azonban a vádlottat ide sem vitték magukkal.

Ettől az időponttól fogva a vádlott viszonya megromlott a családdal, a faluban nyilvánosan több esetben is szidalmazta őket, és halálukat kívánó kijelentéseket tett. Ezt megtudva a családfő megtiltotta neki, hogy hozzájuk járjon, mire a vádlott megfenyegette, ha nem adnak vissza 1-2 millió forintot egy héten belül,

akkor meg fogja ölni őket.

2017. június 13-án 23 óra 30 perc körül a vádlott gyufát és egy kanna benzint vett magához, és elment a sértettek házához. Átmászott a kerítésen, meggyőződött arról, hogy a család már alszik, és előbb a családi ház nyílászáróit, valamint a bejárati faajtó félfáit, majd a gépkocsi hátulját locsolta le benzinnel, amit a gyufával meggyújtott.

Ezután a házhoz ment azzal a szándékkal, hogy azt is meggyújtsa. A gépkocsi benzintartályában lévő benzin is begyulladt, nagy hanggal lobbant fel, mely zajra a szemközti házban lakó férfi kijött, mire a vádlott félelmében, hogy lelepleződik, sietve távozott otthonába, ahol ruháit levette, beáztatta, és lefeküdt aludni.

A gépkocsi felgyújtását észlelve a család hívta a tűzoltókat, akik a tüzet el tudták oltani. 

A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, és magánlaksértés bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, a Győri Ítélőtábla azonban Székesfehérvári Törvényszék ítéletét megváltoztatta a vádlott főbüntetését 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre súlyosította – írja a birosag.hu.