Mátyás Győző: A Viszkis – Legenda és celeb

2017. december 3. 08:02 - szerző: Mátyás Győző

Filmmel foglakozó oldalak ma már nem nélkülözhetik azt a kedvcsináló kvízt, amiben azt lehet találgatni, hogy a nagyérdemű melyik készülő filmet várja legjobban. Az ilyen versenyben általában a Batman, Superman, Spider-man valamint Simpleminded man megmenti a világot a hatfejű élijenektől (Sorostól?) típusú mozik szoktak az élen végezni, magyar film meg a lista közelébe sem kerül. De azért ebben is van örvendetes kivétel, mert amióta csak tudni lehetett, hogy Antal Nimród rendezésében készül A Viszkis c. mozi, nos annak bemutatóját nagyon várta a közönség. Olyannyira, hogy a premier utáni első hétvégén 65 ezer néző váltott rá jegyet, ami nagyon erős kezdés, a rendszerváltás után összesen hat magyar film produkált ennél jobbat vagy hasonlót.

Ez a várakozás nyilván segít a nézőket becsalogatni a mozikba, esztétikai (leegyszerűsítve: tartalmi) szempontból viszont éppen, hogy terhet is jelent a film számára. Nincs néző ugyanis, aki képes lenne eltekinteni attól a tömegkommunikáció által is erősített-torzított imágótól, ami a Viszkisről egykor kialakult. Szinte mindenki azzal az előzetes kíváncsisággal ült be a vetítőterembe, hogy mit is hoz ki a rendező ebből a „mítoszból”.

Fotó: Youtube.com

Antal Nimród azonban nem a legenda nyomába ered, egészen más irányt ad a filmnek. Vászonra rajzolja Ambrus Attila életét a szenvedésekkel, nélkülözéssel teli erdélyi gyermekkortól kezdve a lebukásig. Drámai módon jeleníti meg a film, hogy mit jelenthetett nyomorban, szülők nélkül felnőni, ezerféle megaláztatást elszenvedve a Ceaucescu-féle diktatúrában. Finom eszközökkel érzékelteti a film azt is, hogy Ambrus számára a reményt, az újrakezdést jelentő anyaország – ahová kalandos módon, a vonat aljára kötözve szökött át – is tartogat újabb megaláztatásokat. A svungosan kibontakozó vadkapitalizmus keretei között érti meg, hogy neki a képzettség és összeköttetések nélküli „jöttmentnek” (a film egy hangsúlyos pontján barátnője apja akkurátusan lerománozza őt), nem sok esély kínálkozik. Az „így jöttem” vonulat ábrázolása szuggesztív, de éppen ezért azt a benyomást kelti, mintha a film Ambrus hányattatásaival kívánná magyarázni azt, hogy a bűnözést választotta a kitörés eszközéül. Maga Antal Nimród is érzi ezt a csapdát, így ellenpontként szerepelteti Bartos nyomozót, aki részvétlenül mondja Ambrusnak, hogy ez a „könnyfakasztó” történet nem ad felmentést semmire.  A nyomozó – kinek alakja ugyan nem nélkülözi a „kiégett zsaru” kliséit, de így is eleven, jól eltalált figura – amúgy is egyfajta ellenerőként viselkedik a filmben.  Ő nem pusztán hivatalból üldözi a bűnt, de érzékelhetően erkölcsileg is felháborítja mindaz, amit Ambrus tett, s ezért igyekszik a Viszkis legendáját kikezdeni, morálisan megsemmisíteni ellenfelét.

A film narratív kerettörténete a kihallgatáson alapul, bűnöző és bűnüldöző dialógusa köré szerveződik, pontosan úgy, ahogyan a Közönséges bűnözőkben Verbal mesél Dave Kujan ügynöknek. S a módszer A Viszkisben is jól működik. Antal Nimród vászonra visz egy koherens történetet, amelyben egyfelől megelevenednek Ambrus Attila életének fontos epizódjai, másfelől láthatjuk a rablások üldözésekkel tarkított, professzionálisan kidolgozott izgalmas akciójeleneteit. Így aztán A Viszkis egy tempós, élvezhető akció- vagy inkább bűnfilm lesz, de ennél semmivel sem több.

Márpedig a nézők sokasága valószínűleg éppen erre a többre várt volna. Sokan azt a figurát szerették volna a vásznon látni, akit a társadalmi képzelet valamiféle népi hőssé, posztmodern Rózsa Sándorrá stilizált. Egyfajta lázadóvá, igazságosztóvá, aki szembeszáll a romlott rendszerrel és tisztességtelen haszonélvezőivel. Mert a nép számára nagyon hamar világos lett, hogy ebben az új világban a fent lévők, a velejéig korrupt politikai-gazdasági osztály tagjai következmények nélkül lophatnak, amennyit csak tudnak. Hozzájuk képest a Viszkis valóban maga volt a „nemes rabló”, aki szintúgy elvette a pénzt, de legalább vállalta a kockázatot. Szemben a rendszer sunyi, züllött machinátoraival. Azért is lett volna érdekes a Viszkis–jelenség eme aspektusát ábrázolni, mert ami akkor az egész vadkapitalista szisztéma velejárója volt, az mára a rendszer lényegévé lett. (Hiszen tényleg: mi egy bankrablás egy nemzet gázszerelőjére kiírt közbeszerzéshez képest?)

Antal Nimród azonban nem sokat foglakozik e társadalmi kórkép ábrázolásával, még kevésbé azzal, hogy miként alakulhatott ki az a közhangulat, amelyben a Viszkis népszerűbb volt, mint Kozsó és Vágási Feri együtt. Néhány dokumentumot (újságcikk, tévériport) beidéz, de az egész témát nem teszi a diegézis részévé. Valószínűleg azért, mert ezt a jelenséget egy fikciós filmben jól ábrázolni szinte lehetetlen.

Másfelől meg az idő múltával a Viszkis legendája is megváltozott. Van a filmben egy jelenet, amelyben a nyomozó celebnek nevezi Ambrust. Abban az időben még ismeretlen kifejezés volt ez, tehát a rendező vélhetőleg tudatos iróniával illeszti ide ezt a „steampunk” fricskát. Amikor A Viszkis c. filmet bemutatták, Ambrus Attila – profitálva korábbi legendája kiárusításából – már javában celebkedett valami irtóztató realityben.

Naná. Működteti a Viszkis franchiset.