Vége a mézesheteknek – A szabadságharc ára: az Európai Unió hátat fordít Magyarországnak

2018. június 12. 12:30 - szerző: Szabó Brigitta

Bár van objektív magyarázat arra, hogy miért Magyarország lesz a következő uniós költségvetési időszak egyik legnagyobb vesztese, mégis muszáj feltenni a kérdést: vajon nincs-e mögötte szubjektív ok is? Sokat elárul, hogy 2018-as árakon számolva 2007 és 2014 között 40 százalékkal több felzárkóztatási támogatást kapott Magyarország, mint amennyit most szán neki az Európai Bizottság 2021–2027-re. Ennyit fejlődtünk volna egy évtized alatt, vagy ennyivel lett rosszabb az ország megítélése és lobbiereje?

Szóltak előre. Angela Merkel például már tavaly ősszel úgy nyilatkozott, hogy nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása a 2020 utáni uniós támogatásokról szóló tárgyalások során. A német kancellár februárban azt mondta a Bundestagban, hogy a szolidaritás nem lehet egyirányú, a támogatások elosztási szempontjaiban tükröződnie kell, hogy mely államok elkötelezettek a menekültek befogadásában és integrációjában. Günther Oettinger, a költségvetésért felelős uniós biztos tavasszal úgy fogalmazott, hogy a jogállami elvek tiszteletben tartása az uniós költségvetési források felhasználásának elengedhetetlen feltétele. Jean-Claude Juncker az uniós alapelvek és értékek tiszteletben tartását nevezte sarokpontnak. Hosszasan lehetne idézni, hogy mikor milyen felelős politikai tisztségviselők küldtek üzeneteket a magyar kormánynak: nem lesz jó vége a folyamatos konfliktusoknak.

Mindezek ellenére úgy tűnik, mintha a kormányt meglepetésként érte volna, hogy az Európai Bizottság 2021–2027-es időszakra szóló költségvetési javaslata szerint a jelenlegihez képest – 2018-as árakon számolva – Magyarország 24 százalékkal kevesebb kohéziós és öt százalékkal kevesebb agrártámogatást kaphat. Vagyis az egyik legnagyobb vesztese lehet a következő időszaknak.

Varga Mihály pénzügyminiszter úgy reagált a bejelentésre, hogy a kormány megérti ugyan, hogy az egyik legnagyobb kifizető, az Egyesült Királyság kilépése miatt csökken az Európai Unió költségvetése, de nem ért egyet a kohéziós és agrárpolitikai források megkurtításával. Szerinte a külső határok védelmére, az illegális bevándorlási hullám megakadályozására, illetve annak Európán kívüli kezelésére szánt források növelése uniós szinten szükséges, ami azonban nem mehet a meglévő kohéziós támogatási szabályok és keretek rovására. Hozzátette, az uniós támogatások nem adományok, hanem a tagságból adódóan a tagállamoknak járó, gazdasági-társadalmi felzárkózásra szolgáló összegek, és szétosztásukban nem lehet szempont az, hogy egy-egy tagállam milyen mértékben veszi ki a részét a migrációs kihívás Brüsszel szerint követendő kezelésében.

Az Európai Bizottság 2018-as áron számolva 17,9 milliárd euró támogatást javasol Magyarországnak, szemben a mostani 23,6 milliárd euróval. Corina Cretu, a regionális politikát felügyelő román EU-biztos ezt és a többi közép-európai, valamint a balti országokat érintő csökkentést azzal magyarázta, hogy a szóban forgó államok egyes régiói az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődtek. De a változás fő oka, hogy megváltozik az odaítélés módszertana. Az egy főre jutó GDP alapú fejlettségi mutató súlya az eddigi 86 százalékról 81 százalékra csökkent, 15 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta súlya, és négy százalékkal számít a klímavédelem, a népességszám, a befogadott menekültek száma. Az innováció, a digitalizáció, a kisvállalkozások helyzetbe hozása, a környezetvédelem ugyancsak mind fontos szempontok. Az Európai Bizottság az előbbi célokra fordítaná a regionális és a kohéziós alap pénzeinek 65–85 százalékát. A maradék támogatás jutna szociális programokra, közlekedésre, digitális hálózatok fejlesztésére.

A Magyarországot érintő 24 százalékos csökkentés a maximuma annak, amennyivel az EU egyszerre megvághatja egy állam támogatását. Ugyanennyi kohéziós pénzt veszít Csehország, Észtország és Litvánia is. Akik többet kapnak a jelenlegi ciklushoz képest, a spanyolok, a görögök, az olaszok, a bolgárok és a finnek.

– A kohéziós politikára szánt főösszeg, a 370 milliárd euró nagyságrendileg bizonyára nem változik, de történhetnek kisebb elmozdulások. Az Európai Parlament mindig kiállt a felzárkóztatási politika mellett, a nettó befizető tagállamok viszont spórolni szeretnének – mondta lapuknak Heil Péter fejlesztéspolitikai szakértő. – A tagállami részesedések az utolsó pillanatig változhatnak, szinte mindig mindenki kap valami apró pluszt, amit aztán otthon jól lehet kommunikálni. Nem kizárt, hogy a végén Magyarország is visszakap egy picit abból, amit elvettek.

Heil Péter szerint abban, hogy Magyarország kohéziós támogatását 24 százalékkal venné vissza a bizottság, bizonyára benne van, hogy az Orbán-kormány ott rombolja a közösség értékeit, ahol tudja, folyamatosan szembemegy az európai joggal és szellemiséggel. Az országnak nincs lobbiereje, nincs igazi szövetségese. Ezt mutatja, hogy 2018-as árakon számolva a 2007–2013-as időszakban Magyarország 41 százalékkal több kohéziós támogatást kapott, mint amennyit most szán neki az Európai Bizottság.

A kiemelkedő támogatási összeget még a szocialista kormányok tárgyalták le, a pénz jelentős részének felhasználása viszont már az Orbán-kabinet idejére esett. Ez volt az az időszak, amikor az utolsó években évi 2000 milliárd forint uniós pénzt tudott lehívni a Fidesz. A most megajánlott 17,9 milliárd még mindig sok pénz, de közelében nincs annak a figyelemnek, amit Magyarország az uniós csatlakozása óta kapott az EU-tól.

– A mézesheteknek vége, be kell állni a sorba. Az sem segít, hogy Kelet-Európa rosszul vizsgázott szolidaritásból már a görög válság idején is, és a menekültválság terheit sem akarják viselni. Így az EU-nak nincs oka kiemelten segíteni a régiót. Másrészt, szemben azzal, amit a magyar kormány tagjai rendre hangoztatnak, hogy Magyarországnak minden körülmények között járnak a támogatások, csak annyiban igaz, hogy jár támogatás, de hogy az minél több legyen, azt ki kell járni, azért küzdeni kell – mondta Heil Péter.

Tanulmányok és elemzések sokasága született az elmúlt évtizedben arról, hogy Magyarország mennyire képtelen hatékonyan felhasználni a közösségi pénzeket. Heil Péter szerint Magyarországnak nincs korszerű nemzeti stratégiája az oktatás, a foglalkoztatás vagy a társadalmi integráció terén – így hiába kap még mindig sok pénzt, a pozitív változás esélyei csekélyek.

Továbbá, miközben az EU azon munkálkodik, hogy a kohéziós politikában nagyobb teret kapjanak a helyi kezdeményezések, az alulról, a civil szféra, a civil szervezetek bevonásával kigondolt fejlesztések, Magyarország megszüntette a régiókat, leépítette a decentralizált fejlesztéspolitikai intézményrendszert. A regionális támogatásokról jelenleg a megyei önkormányzatok döntenek, amelyekben nincs valódi vita a felhasználásról.

– Amíg az uniós támogatás nem más, mint felülről osztott manna, addig esélye sincs a helyi szereplők összefogására épülő kezdeményezéseknek. Ha pedig az EU azt látja, hogy nincs gazdasági értékük a támogatásoknak, vagy hogy a pénzek valahogy mindig ugyanannál az érdekkörnél kötnek ki, a pénzosztásnál nem fogja figyelmen kívül hagyni ezeket a szempontokat – állítja Heil Péter, aki korábban részt vett hasonló tárgyalási folyamatban. – Nem egyszerűen Brüsszel veszi el a pénzt Magyarországtól, legalább ekkora baj, hogy Magyarország is olyan irányba halad, ami rontja a támogatások hatékony felhasználásának esélyét. Eddig Magyarország fordított hátat az EU-nak, most viszont az Európai Unió fordít hátat Magyarországnak. Új helyzet, szokni kell, vagy lehet változtatni rajta.