Idegen az udvarban – Parádés film! Szó szerint

2017. október 3. 11:49 - szerző: Bölcs István

Parádés film! Szó szerint. Egy királyi díszebéden a fogásokat nem felszolgálják (parasztosan), hanem jól begyakorolt koreográfiával celebrálják őket. Aki képes kívülről pillantani az udvari balettre, le is leplezi annak ürességét és formalizmusát. Maga a királynő is rabja (épp ötven éve ül a trónon), és unja. El-elbóbiskol, befele néz, nincs kapcsolata a körülötte sürgőkkel. Minden ráncot, minden alattvalói gesztust, minden pókhálós mozdulatot ismer fél évszázada. Bár ő itt a fő, minden érte van, de csak addig nyújtózkodhat, amíg az udvarmester, a hoppmester, a protokoll engedi.

Valami ismeretlenre vágyik. Az sem baj, ha kifejezetten eg­­zotikus. És ha férfi és „fess” – annál jobb. Lenne. De nagyon nagy a távolság az Indiából érkezett Abdul Karim és az uralkodónő között. És nemcsak az a negyvenkét év.

Viktóriának (Judi Dench) jólesik a bálványozás. Az elérhetetlen megérintése. Így aztán a férfi felszolgálóból tanító lesz, aki a királynőt – „civilben” India császárnőjét – urdu nyelvre, a Koránra és a curry használatára tanítja. Beszél az indiai utcákról, a Tadzs Mahalról, a mohamedán szellemiségről. Ez azonban nem tetszik a mindenkire féltékeny udvaroncoknak, akik maguk közt már-már gyanúba fogják „a fiatalokat”.

1887-ben járunk. Anglia hatalma tetőpontján. Az ipar, a kereskedés, a hajózás átszabja a földgömböt. A trónon pedig egy alacsony termetű, kövérkés, mindig gyászruhában járó, slampos, akaratos, kitartó asszony ül: eleven emlékműve a múltnak, élő példája a halhatatlanságnak.

A ceremóniák ironikus ábrázolása felségsértéssel ér fel, és igazán szórakoztató. A történet vége azonban könnyesbe fordul, s itt mintha ránk férne egy úszómellény. És mégis: nagyon ajánlhatom! (Viktória királynő és Abdul. Rendezte Stephen Frears.)