Az újrakezdés filmje – Egy társadalomnak kell tudnia emlékezni

2018. május 5. 17:33 - szerző: Dorogi Katalin

Bogdán Árpád második mozija, a Genezis a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójában debütált, egyedül képviselve a magyar játékfilmet. Nálunk a 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, azóta pedig már a mozik is vetítik. Története a 2008–2009-es romagyilkosságok idején játszódik, három szálon fut, ám a főszereplők élete előbb-utóbb valamilyen formában összekapcsolódik. Ricsi, a roma kisfiú családját meggyilkolják egy rasszista támadásban; Virág, a hallássérült, zárkózott kamaszlány, aki íjász és önkéntesként kutyákat gondoz a gyepmesteri telepen, akaratlanul belesodródik ebbe a történetbe; Hannát, a fiatal, sikeres ügyvédnőt pedig a gyilkosságok negyedrendű vádlottjának a védelmével bízzák meg. A rendező első játékfilmje, az önéletrajzi elemeket is hordozó Boldog új élet egy nevelőintézetből kikerülő roma fiú gyökértelenségének a története (amely 2007-ben elnyerte a 38. Magyar Filmszemle legjobb első filmesének járó Simó Sándor-díjat), annak idején szintén meghívást kapott Berlinbe.

A Genezis sok képi motívumot és szimbólumot visszahoz az első filmjéből, a Boldog új életből. De míg az utóbbiban a főhős nem tudja feldolgozni az eredendő családhiányt, nem talál kapaszkodót, a mostani film kulcsszereplői, noha nehéz terheket viselnek a múltból, és súlyos helyzetbe kerülnek, mégis úgy döntenek, kiharcolják a maguk békéjét. Mi történt a két film között? Mitől lett bizakodóbb?

Idősebb lettem tíz évvel. A forgatókönyv írása során számomra is egyértelművé vált, hogy a szimbólumrendszerben, illetve a képi világban valóban a Boldog új élet alkotói gyökereihez nyúlok vissza, de amíg akkor nagyon kemény zárójelenet mellett döntöttem, ma íróként igényem támadt arra, hogy elsősorban saját magam, de nyilvánvalóan a nézők számára is kiutat tudjak mutatni, és az újrakezdésnek a nagyon nehéz, de életszerű és szükségszerű első lépéseivel zárjam le a filmet. Már akkor, amikor a rasszista indíttatású gyilkosságok történtek, azon gondolkodtam, milyen hatással lehet ez a jelenség a társadalomra vagy a társadalom legkisebb egységeire, jelen esetben a családokra és a családokon belül az egyénekre. 2009-ben készítettem Mészáros Antóniával egy dokumentumfilmet a romagyilkosságokról, és foglalkoztatott a szociális vetülete. Az első filmem, a Boldog új élet története is a család, a család hiánya és a kötődések határmezsgyéjén bontakozik ki, és úgy éreztem, van még mondanivalóm ezzel kapcsolatosan.

A Genezis szereplői miért tudnak felkelni, kilépni, újrakezdeni? Kevés segítségre számíthatnak a tágabb környezetüktől. Ricsi, a kisfiú esetében például sokszor a tanárokból is egy kart, egy hátat, egy alakot látunk, bár nem bántják, még a maguk módján óvni is szeretnék, de arctalanok, személytelenek. Látjuk azt is, hogy a gyerekek milyen kegyetlenek tudnak lenni még a saját sorstársaikkal is. Nem látjuk a filmben a falu közösségét.

Ehhez nem is kell látni. Tudjuk, hogy a gyerekek is tudnak kegyetlenek lenni, elég csak Golding könyvére, A Legyek Urára gondolni. A megfelelésvágyás, a csapatdinamika, a csoporthoz, csordához való tartozás: ezek mind-mind megrajzolják a gyerekek aktuális kis gonoszságait vagy akár a jó cselekedeteiket is. Hogy miért tudnak újrakezdeni? Ha lelkész lennék, vagy vallásos, ha tartoznék valamilyen felekezethez, akkor egy nagyon jó istenhittel huszárosan tudnék erre válaszolni. De nem vagyok az, viszont úgy gondolom, és nagyon sokan ezt nevezik hitnek, hogy az emberben igenis jelen van mind a két, a bibliai történeteket és a jelenvalóságunkat is formáló erő, a jó és a rossz. Ezek a szereplők a morális tartásukhoz nyúlnak vissza, ami alapvetően bennük rejtőzik, és hiába nehezebb a jó útja, akkor is azt választják. Hinni akarom, hogy az ember, ha egy nagyon szélsőséges ponton válaszút elé kerül, a jó mellett dönt. Nekem erre volt szükségem, ezért választanak a filmemben is így, elsősorban magukból kiindulva.

Tehát kevés külső dologba kapaszkodhatnak.

Lényegében igen, és azok is nagyon el vannak rejtve. Mint ahogy nem azért vagyunk jók, gondolom én, mert eszünkbe jut, hogy valamikor azt mondták, ne tedd ezt vagy azt. Hanem azért, mert egyfajta belső iránytű megmutatja, mi a helyes. Természetesen ennek a belső iránytűnek a mozgása mindig az eddig megélt pillanatainkra hagyatkozik. Mint ahogy Virágnál, a középső történetnél a magányérzete, a családi története, a kutyákhoz való ragaszkodása, a tinédzser bezáródása mind-mind arról beszélnek számomra, hogy e karakter egy gondolkodó, érzékeny típus, és igenis, fiatal kora ellenére képes nagyon erős és megpróbáltató döntést hozni.

Tíz év telt el a rasszista indíttatású gyilkosságsorozat óta. Készült róla dokumentumfilm, filmdráma (Fliegauf Benedek: Csak a szél), mégis, szinte nem vett róla tudomást a társadalom, és azóta is alig esik szó róla. Mit vár tíz év távlatából?

Egy társadalomnak mindig kell tudnia emlékezni, ezért vannak színdarabok, versek, események, filmek és így tovább, hogy ne próbáljuk a némasággal meg nem történtté tenni dolgokat. A másik, ami motivált, hogy egységesen gondolkodjunk. Nemcsak a mi országunknak, hanem Európának is újra kell tanulnia az erkölcsi pontjait, újra kell építeni az ezeket védő tűzfalakat. Többek között ezért is jutott ki nemzetközi porondra a Genezis, hogy mindegyik ország nézője felismerje azokat a problémákat, amelyekről a film beszél, akár tíz év távlatából. Majdnem mindegy is, hogy mikor történt, azért készítettünk játékfilmet és nem dokumentumfilmet, mert ebben a műfajban könnyebb fenntartani a kommunikációt a társadalommal arról, hogyan bánunk a köztünk élő vallási és etnikai kisebbségekkel.

Többször is említette, így a berlini nemzetközi sajtótájékoztatón is, hogy a Genezis nem csupán a 2008–2009-es magyarországi romagyilkosságokról szól, „hanem egy általános emberi problémáról és arról a reményről, hogy minden tragédia után újra lehet építeni a gonosztól megvédő erkölcsi tűzfalakat”. Ahogy Nemes Jeles László is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy filmje, a Saul fia nem csupán holokausztfilm, annál sokkal általánosabb szintre emelt: hogy amikor már nincs hit és remény, létezik-e még egy belső hang, amely arra késztet, hogy emberként dönthetünk.

Igen, többször is nyilatkoztam, hiszen ha csak erről szólna, akkor a kisfiúval befejezhettem volna a történetet. Ez másfajta megközelítése lett volna a témának. De én ennek a három szálnak a révén mást akartam feltérképezni. Nem a mozdulatra vagyok kíváncsi, amikor valaki megfogja a kavicsot, és bedobja a tóba. A csobbanásra vagyok kíváncsi, és azokra a gyűrűkre, amelyeket a víz felszínén bedobott kő vet, és hogyha egy picit még továbbmegyek, akkor arra, ahogy felveri az iszapot a tónak a homályában az a kő, aztán leülepszik. Én már a következményekre vagyok kíváncsi, nem feltétlenül magára az eseményre.

A víz és a csend visszatérő motívum. A szereplők alámerülnek, vagy a kádban, vagy az uszoda vizében, Virág leveszi a hallókészülékét, ilyenkor beáll a teljes csend. És ilyenkor születnek meg a döntések is.

Természetesen ez az anyaméhnek a védettsége, a külvilágnak, a zajnak az elviselhetővé csökkentése. Pillanatnyi nyugalmak és áhítozások arra a védelemre, ami már természetesen soha nem lesz kívülről hozott védelem, mert azt a védelmet már neked kell megteremtened, hiszen önálló ember vagy, de ideig-óráig, másodpercekre, percekre lehet hazudni azt a fajta védelmet, amit hiányolunk.

A Genezisen végigvonul egy hangsúlyos thrillerszál is, ezért egy kicsit körülírva teszem fel a kérdést, nehogy spoiler legyen belőle. Amikor ezek a gyilkosságok történtek, de még csak nyomoztak, nem kapták el a tetteseket, nagyon foglalkoztatott, milyen típusú karakterek lehetnek. Meginterjúvoltam egy profilozót, aki azt állította, ha kiderül, sokan meglepődnek majd, mert feltehetően olyan emberek, akik belesimulnak a környezetükbe, a szomszédjaik, munkatársaik még csak nem is gyanakodnak rájuk. Ettől talán még inkább átéltem a filmben megjelenő félelmet.

Mi a terrort átélő falvak környezetében forgattunk, zömmel szakértőkkel és áldozatokkal vettük fel a kapcsolatot. Az elkövetőkhöz nem is kaptunk engedélyt, senki sem beszélhetett velük, de sokat megtudhattunk a médiahírekből és a szakértőktől. A vádlott figuráját abból építettem fel, amit hallhattam róla, persze mindezt a saját alkotói szűrőmön keresztül nézve, hiszen, ismétlem, ez nem dokumentum-, hanem szerzői film, ami értelmez egy eseményt és üzeneteket akar átadni, ennek érdekében változtat a tényeken. A per idején tüntetések is zajlottak, roma részről igazságos ítéletet követeltek, és azt, hogy mondják ki a rasszista indítékot. Velük szemben ott állt az ellentábor, akik az elkövetőket hősöknek tartották, és ezt ki is írták a transzparenseikre. Mutattak nekem videókat erről az eseményről, mindez jelenetként belekerült a filmembe. Megdöbbentett ugyanis, hogy ilyen végletesen szét tud szakadni egy egyértelmű cselekménysorozat megítélése. Már akkor sejtettem, hogy ezek mögött a támadások mögött a bibliai értelemben vett hideg gonoszság áll, amelynek nem kell indok, ő van és munkálkodik. Alvó házakra Molotov-koktélokat dobtak, lövések dördültek, erre felriadni és menekülni… számomra akkor döbbenetes és feldolgozhatatlan élmény volt, és természetesen most is az.

Amatőr színészekkel dolgozott, csak a Hannát alakító Cseh Anna Marie hivatásos művész. A kisfiút alakító Csordás Milán a Facebookon értesült a szereplőválogatásról, és kérte a szüleit, hogy jelentkezzenek. Hogyan készítették fel Milánt a forgatásra?

Milán nagyon értelmes kisfiú, de természetesen a film társadalmi és szociális zöngéjével nem kellett feltétlenül tisztában lennie. Azt akartam, hogy a jelenetekre legyen nagyon kész, de magától a borzalomtól, amit a téma ábrázolt, próbáltam óvni, csakis részinformációkat kapott. Folyamatosan küldtük neki a forgatókönyvet, ahogy minden színésznek szokás. Mondta, hogy miután lement vele a forgatás, az anyukája felolvasta neki a szöveget, de nem teljesen értette. Vigyáztunk rá, ahogy a gyerekszínészekre vigyázni kell. Egy drámapedagógus barátom folyamatosan jelen volt mind a két amatőr szereplőnél, a munkája nagyon hasznosnak bizonyult. Milán végigcsinálta a forgatást és a jeleneteket, de a filmet még nem látta, mert 16-os karikát kapott, ő pedig most körülbelül 11 éves. Berlinben azt mondtam neki: öcsém, még öt év, és megnézheted a filmet.

A Genezis is az a típusú film, amelyet nem illik „szétzenélni”, erősen épít a környezeti zajokra, valamint a csendre. Ebben szólal meg a patikamérlegen adagolt csodálatos zene, méghozzá azokban a stratégiai pillanatokban, amikor a szereplőkben megszületik a döntés.

Taschner Andrea producer ötlete, hogy a Tarr Béla-filmekben is bizonyító Víg Mihályt kérjük fel zeneszerzőnek, jónak bizonyult. Költőiséget tudott belevinni, át tudta adni zenei eszközökkel a film hangulatát. Misi érdekes figura, magánakvaló, de nagyon érzékeny. Tartottunk attól, hogyan reagál, tetszik-e majd neki a film, lát-e fantáziát a témában, de az első pillanattól kezdve megtaláltuk a hangot. Misi nagyon sokat gondolkodott a filmzenén, amit nekünk türelemmel ki kellett várni, mindig azt mondta, ne izgulj, édes úr, gondolkodom. Lassacskán csak le kellett volna adni a filmet. Aztán az egyik hajnalban átküldött egy motívumot, amit aztán lelkesen szétküldtem mindenkinek. Ebből aztán még négy született, mind az utolsó pillanatokban – ez volt a filmzene genezise.