Élőláncot vonnak a Kossuth tér köré, kezdődik a tüntetéssorozat

2018. május 7. 19:45 - szerző: Ágoston Zoltán

Az Országház köré tervezett élőlánccal hétfő este valamivel hat óra után kezdetét vette az a tüntetéssorozat, amelyet az Országgyűlés alakuló ülése miatt tartanak Budapesten. Az élőlánc fél hét előtt még enyhén szólva nem érte körbe az épületet, hetvenen állhattak kézenfogva, annyira elegen, hogy sorfalat alkossanak az Országház központi hajója előtt, de egyre többen léptek be. A hangszórókból Orbán Viktor egyik beszéde hallatszott, amelyben a szellem rendkívüli alkotásának nevezi az iszlámot, amelytől mostanában meg akarja védeni a keresztény Európát. Valakinek a kezében feltűnt egy Che Guevara-zászlót is.

Fotó: Merész Márton

A szervezőknek – a Jogállamot csoportnak, amely azt követeli, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészség országaihoz – a TASZ segítségével harcolniuk kellett, hogy a rendőrségi tilalom ellenére élőláncot vonhassanak az Országház köré, a környéket pedig éjfélkor a Terrorelhárítási Központ egységei fogják lezárni. Emiatt – írja a Mérce – kétséges annak a színpadnak a sorsa is, amelyet az április 14-i és az április 21-i nagy budapesti ellenzéki tüntetés szervezői állítanak fel a holnapi demonstrációra a Kossuth téren.

Fotó: Merész Márton

Kordonépítésnek háromnegyed nyolc körül sem volt jele a Kossuth téren, annak ellenére, hogy ennek az Országgyűlési Őrség utasítása szerint elvileg már hatkor el kellett volna kezdődnie. Az élőláncosok közben már elengedték egymás kezét. 

Fotó: Merész Márton

Eközben behozták a hangosítást is, mégpedig úgy, hogy a vázról levettek mindent, azt pedig átemelték a Kossuth teret szegélyező kis kőtömbökön. 

Fotó: Merész Márton

Este kilenc előtt hozzávetőlegesen 200-an lehetnek a téren. Az élőlánc szervezői azt ígérik, hogy egész este maradnak, és aki ki akar tartani velük, az vigyen magával takarót, mert elég hűvös lesz.

Kedd hajnali háromnegyed egykor az élőlánc még tartott, semmi jele nem volt annak, hogy valamilyen hatóság fel akarnák oszlatni a tüntetést.