Somfai Péter: Bodicsek

2020. november 19. 09:00 - szerző: Somfai Péter

Az sem szokásos „diplomáciai megszólalás”, amikor a külügyminiszter egy másik országban éppen zajló választási kampány finisében felszólítja a regnáló elnök kihívóját, hogy ideje lenne már elszámolnia fia korrupciós ügyeivel, mintegy figyelmen kívül hagyva, milyen következményei lehetnek országaik kapcsolatára, ha nem a kormánya által favorizált jelölt kerül az elnöki székbe.

Nemrég két és fél év után hazautazott az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki Trump elnök családi barátja, korábbi kampánytámogatója volt, milliárdos vagyonát szerencsejátékból és használt luxusékszerek kereskedelméből szerezte. Most új rezsim kezdődik új nagykövettel, aki alighanem szintén azzal érdemelheti ki a megbízatását, hogy szélesre nyitotta a bukszáját az idei kampányban, és ahogyan mondani szokták, jó lóra tett.

Volt néhány esztendő az életemben, amikor külföldi tudósítóként módom nyílt belelátni a helyi nagykövetség diplomatáinak életébe. Igaz, a Magyar Népköztársaság akkori gyakorlata nem sokban különbözött a napjainkban tapasztalható amerikaitól: ahol a nemzetközi politika fontos döntései születtek, ott karrierdiplomatákra bízták a külképviselet vezetését, ahol a külügynél magasabb szinten születtek a döntések, ott megtették a nyugdíj előtt megjutalmazott vagy valamiért háttérbe szorított politikai kinevezettek is.

Mára befellegzett a hagyományos diplomácia korszakának, nyilatkozta a közelmúltban Szijjártó Péter. Az utóbbi tíz évben a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerepe átértékelődött, az apparátusból háttérbe szorultak a karrierdiplomaták, és egy egész teremfocicsapat került kulcspozíciókba. A hagyományos diplomácia háttérbe szorulása jól érzékelhető a napjainkban tapasztalható kinevezési gyakorlatban is. Néhány évvel ezelőtt nagy port kavart, amikor a televízióból is ismert rádióst, Csiszár Jenőt főkonzullá nevezték ki Milánóba. Diplomáciai előélete ugyan nem volt, de élsportoló felesége jogán úgy gondolták, megállja majd a helyét Itáliában. Alig néhány napos történet a diplomáciai múlttal szintén nem rendelkező Szászfalvi-Farkas Lenkéé, aki genfi konzul lesz. Sajtóhírek szerint Szászfalvi László kereszténydemokrata honatya lánya, akinek egyetlen érdeme – ahogyan a külügyi tárca egy lap kérdésére jelezte –, hogy jól beszél idegen nyelveket.

A miniszter is inkább fürkész és alkusz, mintsem „tapintatos diplomata”. Eladni és venni rohangál a világban, idehaza sem a gazdasági tárca vezetője tesz le alapkövet vagy avat új gyárat valamelyik multi telepén, hanem a külügyér repked – gyakran idő hiányában helikopterrel – az ország és a világ egyik feléből a másikba.

Az egyik rangos angolszász egyetem diplomáciai szakán végzett ismerősöm mesélte, hogy a nemzetközi kapcsolatokban használatos nyelvet, kifejezéseket több szemeszteren át tanították nekik. Helyzetgyakorlatokkal készítették fel a hallgatókat, hogyan kell bizonyos kényes nemzetközi tárgyalásokon megoldani konfliktusokat, milyen súlyuk van a szavaknak, sokszor akár a szavak sorrendjének is. De idehaza ma már ez felesleges tudás. Kikopóban vannak az udvariassági kifejezések a magyar diplomácia szótárából, hallva azokat a „kemény” kijelentéseket, amelyekkel egyik-másik kollégáját minősíti a miniszterünk. Ha nem tetszik valamelyikük fogalmazása, nem köntörfalaz, nem keresi a megfelelő tapintatos szót az adott tárcavezető szellemi képességeire, nyugodtan kimondja: idióta az illető. Az sem szokásos „diplomáciai megszólalás”, amikor a külügyminiszter egy másik országban éppen zajló választási kampány finisében felszólítja a regnáló elnök kihívóját, hogy ideje lenne már elszámolnia fia korrupciós ügyeivel, mintegy figyelmen kívül hagyva, milyen következményei lehetnek országaik kapcsolatára, ha nem a kormánya által favorizált jelölt kerül az elnöki székbe.

Sportnyelven erre mondják: kemény belemenés, bodicsek. Csak remélni merem, hogy a diplomácia hagyományos nemzetközi játékszabályainak betartását felügyelő „bírók” nem mutatnak nekünk piros lapot, hogy Szijjártó Péter kijelentését a diplomácia jelenéről és jövőjéről idehaza sem vésik kőbe. Harminc évvel a rendszerváltás után talán szakítani kellene azzal a felfogással, amelyet Csurka Istvánnak tulajdonítanak: a szakértelem olcsó bolsevista trükk.

 

A cikk eredetileg a 168 Óra hetilap 2020. november 18-i számában jelent meg.