NERőgép

Mások meg az ellenkező irányból közelítve értelmezték a hírt, s az ismert poén nyomvonalán haladva megjegyezték: a kormány betiltja a nyerőgépeket, mert nem tűri a konkurenciát. És így tovább, csak úgy záporoztak a legkülönbözőbb nívójú viccek, továbbá a legváltozatosabb koherenciájú teóriák arról, hogy valójában egyszerű térfoglalásról van szó, illetve a placc újrafelosztásáról. Sokan találgatták is, hogy majd milyen néven fognak hasonló vállalkozások elindulni immáron „közérdekű üzemként” a Kaya Ibrahim Zrt. égisze alatt.

Szórakoztató és háborodott feltevéseknek egyaránt tanúi lehettünk, viszont felettébb elgondolkodtató volt, hogy a kormány hivatalos magyarázatának szinte senki sem hitt. De hát ezen már nincs mit csodálkozni, ha felidézzük, hogy milyen hitelességi indexre tett szert az elmúlt időkben az a kormány, amelyik „nem vezet be megszorításokat” csak újabb és újabb adókat, amelyik szerint a regisztráció „a (választási) részvételnek a mainál sokkal szélesebb lehetőségét teremti majd meg”, s amelyik szerint „a nemzetközi jognak mindenben megfelelő” lépés, ha némi zsozsmák reményében kis híján felszítjuk a világ egyik legzűrösebb konfliktusát, asszisztálva az azerieknek ahhoz, hogy nemzeti hősként ünnepelhessenek egy gyilkost. Ezek után nem csodálnivaló, ha mindenki azt találgatta, hogy milyen tényleges motiváció vagy érdek húzódik meg a nyerőgépek elleni „blitzkrieg” mögött.

Pedig paradox módon ez olyan ügy, amelyikben a kormány álláspontja nagyon is támogatható volna. Az én felfogásom szerint ugyanis a nyerőgépekkel kapcsolatban az az egyetlen feltehető kérdés, hogy egyáltalán hogyan üzemelhettek mostanáig is. Mi indokolta azt, hogy egy erkölcsileg igen kétes, gazdaságilag-adóügyileg alig kontrollálható, és igen – ebben feltehetőleg igaza van a kormánytényezőknek – nemzetbiztonsági szempontból kockázatos „iparág” háborítatlanul virágozzék, és eszelős profitot hajtson a finoman szólva is félvilági tulajdonosi körnek. Hiszen valóban jórészt a kevéssé tehetősek megkopasztásából tesz szert hihetetlen jövedelemre egy olyan társulat, amelyik anyagi eszközei és informális befolyása révén veszélyt jelenthet az ország működésére is. Mi indokolta egyáltalán a létét ennek a biznisznek?

Ha van intézkedése a kormánynak, amit én maradéktalanul helyeslek akkor ez éppen a nyerőgépek betiltása. És önmagában véve még az érvelés egyes tételei is helytállóak volnának, csak hát…

Nehéz elhinni, hogy tényleg a szegények „védelmében” hozta volna ezt az intézkedést az a mindenkivel hadban álló kormány, amelyik nem a szegénység, hanem a szegények ellen vívott eddig háborút. Nincs is ékesszólóbb bizonyítéka a hipokrízisnek, minthogy az intézkedést „az, akinek nincs, az annyit is ér” krédójáról elhíresült politikai szerencselovag jelentette be, akinél éksebben senki nem fejezte ki a szegények és elesettek iránti megvetését. Az meg különös pikantériája az ügynek, hogy tette mindezt a konzervatív értékekre hivatkozva, holott a Fidesz éppen azzá a párttá vált, amelyiknek leginkább már csak érdekei vannak, értékrendje nemigen.

Azon a szokatlan beismerésen persze csodálkoztunk, hogy lám-lám a Fidesz padsoraiban egész sor „megdolgozható”, befolyásolható (értsd: velejéig korrupt) képviselő ül, de nem vitatkoznánk a meglepő közléssel. Mert mi mást jelentene az az indoklás, miszerint azért kellett ilyen lóhalálában keresztülerőltetni a törvényt, nehogy a hatalmas anyagi forrásokat koncentráló alvilág – a képviselők hm… „meggyőzésével” – felpuhítsa azt.

Szóval én maximálisan egyetértenék az intézkedéssel, csak az nem világos, hogy miért hozták.

Még akár elfogadható is volna, hogy ez a kormány nem szíveli a szerencsejátékot, ha nem azt tapasztalnánk, hogy már jó ideje unortodox módon az egész ország sorsát teszik kockára.