Balázs András: Cserdi csoda

2017. május 1. 09:22 - szerző: Balázs András

A nőket tönkretevő cigány macsóságról beszélt az ENSZ-ben Cserdi polgármestere. Az internalizált rasszizmusával nemzetközi turnéra induló politikust eddig is tabudöntögetőnek szánt akcióiról ismerhettük.

A többségi elvárásoknak megfelelően kommunikált nép­­ne­­velő programokkal országos hírnevet szerző Bogdán László először a „Köcsögmentesítés”, majd az „Önöknek termeltük, nem Önöktől loptuk” szlogenekkel robbant be a köztudatba. A helyi ifjúságot prevenciós célból börtönlátogatásra invitáló politikus homofóbiával súlyosbított kampányát többnyire pozitív médiavisszhang kísérte.

Egy olyan társadalomban, ahol minden tizedik nő családon belüli lelki vagy fizikai bántalmazástól szenved, a férfiak önvizsgálata dicséretes. A riasztó statisztikák azonban nem a roma közösségre, hanem a teljes lakosságra vonatkoznak. A cserdi polgármester cigány férfiak nevében gyakorolt beismerése őszinte gesztus helyett öncélú bűnbakképzés.

A kollektív bűnösség képzetét keltő kezdeményezések persze nem előzmény nélküliek. A roma társadalom „újramárkázásán” dolgozó községi vezető javaslatai a kétezres évek radikális önkormányzati diskurzusának hamis narratíváját idézik fel. A társadalmi feszültségeket etnikus konfliktusként megjelenítő beszédmód a kistelepülési munkanélküliséget korábban is „roma problémaként” igyekezett beállítani.

Noha a cserdi programok a paternalista megközelítés ellenére a közösségi sikerélmény előmozdítását szolgálják, a rendszer működtetése a polgármester akaratán nyugszik. Bár a felülről irányított projektek hozzájárulnak a helyi közösség felrázásához, a mélyszegénységben élők passzivitását kulturális sajátosságnak bélyegezni felelőtlenség.

Míg Bogdán jó szándékához nem fér kétség, a tevékenységét kísérő sajtóérdeklődés a magyar média cigányképéről árulkodik. Az egyszemélyes kezdeményezések modellprogramként való bemutatása önmagában is vitatható, ám a polgármester médiareprezentációja túlmutat a kirekesztett élethelyzet félreértésén.

A községi elöljáróból lett médiasztár pályaíve nem egyedi történet. A magyar nyilvánosság a cigányság képviseletére hagyományosan olyan embereket választ, akik megfelelnek a fennálló konszenzusnak. Cserdi polgármestere a roma közösség önhibájának hangsúlyozásával egyrészt megerősíti az előítéletes gondolkodást, másrészt a korrekció igényének felmutatásával felmentést ad a hallgatóságnak. A szorgos cigány–lusta cigány megkülönböztetés roma szereplő általi kimondása a sztereotípiákkal való szembenézés kötelessége alól mentesít.

A felelősség elsősorban nem Cserdi vezetőjét, hanem a romákat egzotikus vademberként ábrázoló médiamunkásokat terheli. Az ambiciózus polgármestert a sajtó az áldozathibáztatás díszleteként használja. A karizmatikus politikus példájának kiemelésével más települések reményvesztett közösségei jelennek meg saját lehetőségeik elpazarlóiként.

Miközben a kétezres évek televíziózását a szórakoztatóipari megfontolásból közvetített cigányellenes hangulatkeltés jellemezte, mára a Mónika- és Győzike-show szerepét az álhírgyártás műhelyei váltották fel. A közéleti műsorok roma vendégeitől elhangzó sztereotípiáik olykor nagyobb károkat okoznak, mint a kendőzetlen gyűlöletbeszéd.

A legsikeresebb roma politikus kultuszát nemcsak a közönségigények gátlástalan kiszolgálásában versengő tömegmédia, hanem a harsány féligazságokra kevésbé fogékony sajtótermékek is támogatják. Cserdi polgármestere a rendszerváltás óta egyedüliként érte el, hogy szavait – politikai hovatartozástól függetlenül – a sajtóorgánumok mértékadó véleménynek tekintsék.

Bogdán László népszerűségéhez a cigányság képviseletének kiárusítását a köztörvényes bűnözéssel ötvöző ORÖ-politikusok is hozzájárultak. A cserdi polgármester ebben a mezőnyben tájékozott, tettre kész vezetőként jelenik meg. Ám a roma értelmiségiek szélesedő tábora mellett számos alulról jövő kezdeményezést aránytalanul kevesebb figyelem övez. A polgárjogi aktivisták többségének csupán rétegműsorok biztosítanak megszólalási lehetőséget.

A szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban a kisebbségi politikusok saját közösségük képviseletével vívnak ki elismerést. A hazai nyilvánosság azonban roma polgártársainktól nem tűri el a karakán kiállást. Így a legismertebb roma megmondóember a többségi társadalom kirekesztő attitűdje helyett saját közösségét ostorozza.