A koronavírus miatt drámaian megnőhet a rák halálos áldozatainak száma

2020. július 21., 15:44

Szerző:

Több mint 3500, normál esetben elkerülhető halálesetet okozhat a rákbetegek körében a koronavírus-válság Angliában a következő öt évben, írja a BBC cikke nyomán a Privátbankár.

Ennek oka, hogy

a vírus elleni védekezés miatt korlátozták vagy leállították a rákellenes kezelések és vizsgálatok egy részét,

bár a betegeket ebben az időszakban is arra ösztönözték, hogy sürgős esetben kérjenek segítséget.

A halálesetek számának növekedéséhez hozzájárulhat az is, hogy az emberek egy része – félve a fertőzéstől – kerülte az egészségügyi intézményeket a járvány idején.

A kutatók négy ráktípus – mellrák, végbélrák, nyelőcsőrák, tüdőrák – esetében mérték fel a vírusválság hatását, és több mint 93 ezer rákbeteg kórházi adatait használták fel az előrejelzéshez.

Németországban szintén hátrányt szenvedtek a rákbetegségben szenvedők a koronavírus-ellenes intézkedések miatt. A Deutsche Krebshilfe (Német Ráksegítség) alapítvány becslései szerint

június közepéig mintegy 50 ezer rákkal kapcsolatos műtétet, azaz a tervezett operációk csaknem negyedét kellett elhalasztani. 

Az alapítvány úgy véli, hogy nem minden műtét halasztása volt védhető orvosi szempontból. Ennek, valamint a szűrő- és egyéb vizsgálatok halasztásának végzetes következményei lehetnek – figyelmeztetettek.

Idén februárban, a rák világnapján közölt friss adatokat az Eurostat a daganatos megbetegedésekről. Ezeekből egyebek mellet kiderül, hogy 

az egész EU-ban Magyarországon a legmagasabb a rák miatti halálozások aránya.

Az adatok szerint 100 ezer magyar emberből 345 hal meg rákban.

Errről azonban Kásler Miklós miniszter szerint leginkább az emberek tehetnek.