Pandabocsot és tigriskölyköt gyászolnak az állatkertben

Az Edinburgh-i Állatkert óriáspandája elveszítette várva várt bocsát, míg a Londoni Állatkertben vízbe fúlt a nemrégiben született szumátraitigris-kölyök.

2013. október 17., 06:15

Elvetélt az Edinburgh-i Állatkert Tien Tien nevű óriáspandája, a Londoni Állatkertben pedig elpusztult a három héttel ezelőtt világra jött ritka szumátraitigris-kölyök, amelynek szenzációszámba menő érkezését rejtett kamerákkal kapták lencsevégre.

Az edinburgh-i intézmény munkatársai kedden elmondták, úgy vélik, hogy a Sweetie néven is ismert nőstény sikeres művi megtermékenyítésen esett át idén áprilisban, ám a vemhesség vége felé elvesztette magzatát.

Az állatkert közleménye szerint Tien Tien „hormonális és viselkedésbeli” jelei is azt mutatják, hogy megtermékenyült, és a vemhesség kései szakaszáig hordta a magzatot. – írja a hirado.hu

A Londoni Állatkert szintén kedden jelentette be, hogy az intézményben három héttel ezelőtt világra jött szumátraitigris-kölyök (Panthera tigris sumatrae) vízbe fúlt a nagymacskák területén lévő medencében. A gondozók szombaton találtak rá a tetemre. Utoljára 17 évvel ezelőtt született szumátraitigris-kölyök a londoni állatkertben. A most elpusztult tigris az ő unokája volt. Az állatnak nem volt még neve és a nemét sem állapították meg. Az állatkert munkatársai úgy vélik, hogy a kölyköt Melati nevű anyja vitte ki a medencés területre. Az intézmény vizsgálja, hogy pontosan mi történhetett.

A szumátrai tigris a legkisebb a ma élő hat tigrisalfaj közül. Vadon élő példányai kizárólag az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének alacsonyan fekvő területein és hegyi erdőségeiben fordulnak elő. Az állatok a természetes élőhelyeik elpusztítása és az orvvadászat miatt kerültek a súlyosan veszélyeztetett fajok közé.