Egy lépést sem kell tennie, ha a 168 Óra legújabb számát kézbe szeretné venni!

Ne veszítsd el a valóságot! – Zacher Gábor: Dr. Google mindent tud rólunk

2020. március 18. 06:00 - szerző: Szilágyi Katalin Kinga

A technológiai fejlődés, a mesterséges intelligencia, az okosodó eszközök és a virtuális valóság egészen új világot épít fel. Ebben igyekszik eligazítani az olvasót a 168 Óra új rovata, a Jövő idő. Az első részben arról írunk, hogy az online jelenlét sok veszélyforrást tartogat azok számára, akik nem teljesen tudatosan használják a közösségi platformokat. Dr. Zacher Gábor főorvossal beszélgettünk a digitális függőségek kockázatáról, a tudatos online jelenlétről és a fejlődő technológia által befolyásolt jövőképről.

Az utóbbi két évben rengeteg előadást tartott a különböző függőségekről, amit igyekezett új perspektívából megvilágítani. Egyik legveszélyesebbnek a technológiai függőséget tartja. Miben látja a káros változásokat a digitális forradalom nyomán kialakult új világban?

Harminc évvel ezelőtt ha valaki elment a mosdóba, mit vitt magával? Újságot. Ma a készülékeinket nyomkodjuk. A technológiai függőséggel átalakulnak a hétköznapi és hétvégi szabadidős programok, a legtöbb időt videós tartalmak fogyasztásával töltik a fiatalok, a háztartásban tárolt könyvek mennyisége pedig csökken. A magyar lakosság 25 százaléka ma már funkcionális analfabéta. A letöltött sorozatot már csak akkor nézzük meg, ha van magyar szinkronja, mert a magyar ember már nem képes olyan gyorsan olvasni a filmek feliratát, hogy megértse a történetet. Egy átlag magyar naponta 150 alkalommal nézi meg a mobiltelefonját, de ebben nincs benne a telefonálás, csak kizárólag valamilyen egyéb okból történő eszközhasználatról van szó.

A folyamatos online jelenlét mellett szerepet játszik az információéhség is?

Zacher Gábor toxikológus
Fotó: Czeglédi Zsolt

Digitális eszközhasználat nélkül ma már nem létezünk. A kérdés az, hogy ha szükségünk van információra, és rákeresünk, mennyire tudunk gátat szabni annak, hogy utána ne nézzük meg a következő információt. Elindulunk valahonnan, és két-három óra alatt körbejárhatjuk az egész világot információ szempontjából, hiszen mindig van egy újabb hivatkozás és annak is egy újabb hivatkozása. Az a kérdés, mennyire tudunk beépíteni kontrollt, keretrendszert az életünkbe. Az információéhség komolyan tudja befolyásolni a napjainkat.

Mi lehet erre a megoldás?

Tegyünk fel egy olyan alkalmazást a telefonunkra, amelyen meg tudjuk nézni, hogy az elmúlt 24 órában mennyi időt használtuk a Messengert, a Facebookot, az e-mail-fiókjainkat, vagy mennyi időt töltöttünk játékokkal. Ez tükröt állít saját magunk elé. Tükör nélkül az ember nem tud élni, és a tükör a valóságot fogja mutatni, ami néha nagyon gáz.

A felhasználók mennyire vannak tudatában az adataik értékével?

Megszűnt a magánélet. Dr. Google mindent tud rólam: a vásárlási szokásaimat, a kapcsolataimat, milyen ételt rendelek, milyen pornót nézek, mennyire vagyok aktív a közösségi felületeken, mi a politikai beállítottságom satöbbi.

Éppen ezért egy tudatosabb felhasználó nem oszt meg bejegyzéseket a Facebookon, nem jelentkezik be különböző helyeken.

De az emberek nem gondolnak bele a kockázatokba. Egy megoldás van: ha nem vagyunk rajta a közösségi médián. Ma már nincs olyan, hogy valaki el tud rejtőzni, mert abban a pillanatban, hogy bekapcsolta a telefonját, beazonosíthatóvá, követhetővé, ellenőrizhetővé válik. Mi ezt a fajta láthatóságot már elfogadtuk, a digitális világ előnyei mellett ezzel a hátránnyal nem foglalkozunk. Jelentős részünknek nincs takargatnivalója.

A közösségi média tudatos használata ön szerint generáció- vagy intelligenciafüggő?

Is-is. A 16–18 éves korosztálynál több mint 80 százalékban megjelennek a szelfik, ezen senki nem csodálkozik, de nagyon érdekes, hogy a 70+ korosztály 20 százaléka is szelfizik. Ez nem az a generáció, amelyik mobiltelefonnal szocializálódott, ötvenévesek voltak, amikor először lett mobiltelefonjuk, de ők is ugyanúgy igyekeznek alkalmazkodni ehhez a világhoz. Én még abban szocializálódtam, hogy ha valamihez hozzá akarok jutni, annak megvan a maga rendje és ideje. Ezzel szemben ma azonnal akarunk mindent: ruhákat rendelünk, színházjegyet foglalunk otthonról egyszerűen, mert az online világ erre lehetőséget ad. Ebből a szempontból ma már nem érünk rá napokat, heteket várni. Ugyanez van a párkeresésben is. A Tinderen azonnal akarok randizni, azonnal szexet akarok, ez nagyon furcsa számunkra, de aki ebbe született bele, annak természetes. Át kell alakulnunk, alkalmazkodnunk kell a világ kihívásaihoz. A papíralapú levelezések ideje lejárt, a közösségi oldalakon keressük egymást, és azonnali választ akarunk. A digitalizáció pozitív hozadéka, hogy amikor egyetemista voltam, két hónapra volt szükségem egy kutatómunkához, ma már ugyanazokat a hivatkozásokat egy nap alatt be lehet szerezni. A világ felpörgött körülöttünk, rengeteg időt tudunk megspórolni a technikai eszközökkel: az okostelefon szórakoztat, tanulásra ad lehetőséget, és kapcsolattartásra az online térbe való bekapcsolódással. Ma a közösségi média a kábítószerekkel megegyező függőséget okoz.

Akkor a kérdés az, hogy mit kezdünk a felszabadult időnkkel. A fejlődő robotizáció és mesterséges intelligencia mellett az emberek egyre haszontalanabbnak érezhetik magukat. Vezethet ez digitális függőséghez?

A robotok egyre inkább helyettesíteni fogják az embereket a munkában, egyre több szabadidőnk lesz, és mi marad nekünk? Marad a virtuális valóság. Hazajövünk a munkából, ahol legfeljebb hat órát dolgoztunk, beleülünk a kényelmes fotelba, föltesszük a VR-szemüveget, és a következő pillanatban a Csendes-óceánban búvárkodunk. Ezek a dolgok jelenthetik egyedül a klasszikus napi valóságból való kiutat.

Mi szabhat mindennek korlátokat?

A korlátozás sokkal inkább arról szól, hogy állítsunk fel egy bizonyos keretrendszert. Például amikor a család leül a vacsoraasztalhoz, tekintsük azt wifimentes zónának, anélkül hogy körberaknánk magunkat ólomlemezekkel. Legyünk képesek digitális detoxot alkalmazni, és megbeszélni, kivel mi történt aznap, igyekezzünk hagyományos úton kommunikálni, nem a képernyőt nyomkodva. Értékrendet próbáljunk átadni, keretrendszert biztosítani. Legyenek meg ezek a színterek, mert ha ennek vége, mindenki úgyis visszatér a virtuális életébe. A digitális detox csökkenti a stresszt, növeli a koncentrációt, a kreativitást, és jobban fogunk tudni aludni. Merni és tudni kell lekapcsolódni, mert a háló valójában nem minden.