Rúzsa Magdi elárulta, miben különböznek egymástól a legjobban hármas ikrei

Rúzsa Magdi két nagykoncerten van túl, ezekről adott interjút, de a gyermekeiről is mesélt.

2024. február 27., 15:23

Szerző:

Rúzsa Magdi töltötte meg az Arénát Budapesten pénteken és szombaton. A színházi-cirkuszi elemeket is felvillantó koncertről az énekesnő a követkő videót posztolta.

A koncert színfalai mögé a TV2 kameráit engedték be, a Tények Pluszban volt riport Rúzsa Magdi koncertjeiről, interjúval. Az énekesnő így emlékszik pályája kezdetére, a Megasztár-győzelmet követő időszakra:

„hatalmas lehetőség volt, és hála az égnek szépen és jól éltem a lehetőséggel, amit kaptam a műsor által. Voltak nagyon jó pillanatok, voltak nagyon nehéz pillanatok is, egy hatalmas kalandnak éltem meg az egészet”

A 38 éves énekesnő hármas ikrei nemrég múltak két évesek, és az anyuka róluk is beszél az interjúban. A következőket mondja:

„három teljesen különböző személyiségről beszélünk, tehát nagyon izgalmas látni őket egymás mellett, hogy hogyan fejlődnek. Lujzika fényévekre van a fiúktól, ő eleve nagyon cserfes. Néha azt érzem, mintha egy év különbség lenne közöttük, ő annyival gyorsabb csomó mindenben, kommunikatívabb. A fiúknak meg megvannak a maguk dolgai, mindenkinek a saját kis érdeklődési köre – ezt tök jó látni. Rengeteget vagyok velük, sőt, állandóan velük vagyok, és ez is ad egy másfajta perspektívát: szinte rajtuk keresztül látod újra a világot, meg tudsz örülni a napocskának meg a hóvirágnak, ami mellett már évek óta csak úgy elsétáltál, mert rohanni kell, mert bárhova oda kell, hogy érjél időben. Most ők eléggé visszalassítottak. Megtanítanak arra is egy kicsit, hogy a valós világot jobban lásd.”

Itt tudja megnézni az interjút.

A Megasztár eddig hat évadának győztesei Tóth Verától Radics Gigiig mind országosan ismert sztárok-énekesek, és közülük talán Rúzsa Magdi a legsikeresebb. Vajon most, hogy visszatér a Megasztár, pedig az újdonság varázsa azért már régen elmúlt, még mindig lehet ilyen népszerűségre szert tenni vajon egy tévés tehetségkutatóval? Rúzsa Magdi szerint igen, de a kérdésre a Bors című kiadványnak adott válaszában érzékelteti, hogy mintha nem lenne túl jó véleménnyel bizonyos manapság futó műsorokról:

„egyértelműen igen! Ha [az énekes] megfelelő kezekbe kerül. Ha olyan emberek keresik a tehetséget, akiknek a védőszárnyai alatt biztonságosan fejlődhet. Ha tényleg tehetséget, és tartalmat keresnek és nem TikTok-sztárt. Szerintem ez a titka. Tudom, érzem, hogy a világban nagy a zaj, de szerintem pont most lenne nagy szükség arra, hogy igazi értéket hozzanak létre azok, akiknek erre most lehetőségük adódik. Igenis szükség van arra, hogy újra erény legyen az elvégzett munka, és a született tehetség. Drukkolok, hogy így legyen! A tehetséges versenyzők mellett egy értékes, jó zsűrin múlik minden.”

(Kiemelt kép: Rúzsa Magdi Instagramja)