Van kiút a válságból

Helyezze stabil alapokra vállalkozását Dubaiban!

2022. december 5., 10:26

Szerző:

A Morgan and Stanley legfrissebb jelentése szerint 2023-ban az Európai Unió tagállamai valószínűleg recesszióba süllyednek. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy a zsugorodó gazdaság, az elszabadult infláció és a továbbra is magas energiaárak miatt a mostaninál is mélyebb válságra készülhet Magyarország, amit a vállalkozások nagy része már nehezen vagy egyáltalán nem lesz képes túlélni. Azok a vállalkozók viszont, akik az előttünk álló szűk másfél hónapnál hosszabb távra terveznek, akár dönthetnek úgy is, hogy a válságot maguk mögött hagyva, egyenesen gyorsítósávra navigálják a vállalkozásukat egy virágzó, biztonságos és stabil gazdasági környezetben, Dubaiban.

A krízishelyzetből is van kiút

Jövőre tízéves mélypontra süllyedhet a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedése. A magyar kkv-szektor válságból való lassú kilábalására pedig egészen 2024-ig várni kell. Szabó Kinga, a dubai cégalapítás szakértője szerint azonban számos tevékenységi körben a kis- és középvállalkozások jelentős része megmenthető. A gazdasági tevékenységük ugyanis mindössze 6 hét alatt áthelyezhető a jelentős adóelőnyöket biztosító Dubaiba, ahonnan ráadásul a nemzetközi piacok is könnyen elérhetőek.

„Az Egyesült Arab Emírségek és különösen Dubai dinamikus népességnövekedésen ment keresztül az elmúlt 20 évben. Az itt élő emberek 90%-a bevándorló, akik mind a jobb életkörülmények miatt költöztek ide. A kiskereskedelmi fogyasztás jellemzően magas, a GDP 30%-a, ami összesen 71 milliárd USD volt 2021-ben. Ez arra utal, hogy az itt élők többet költenek, mint amennyit a hazájukban, ami részben a jövedelmek adómentességével magyarázható. A robbanásszerű fogyasztásnövekedés rendkívül pozitívan hat a cégek és Dubai gazdasági növekedésére is. Mindemellett az Emirátusok egy kiemelten vállalkozóbarát ország, ahol a különböző adóelőnyök mellett a munkatörvénykönyv is rendkívül kedvező. Itt nem nehezítik az életet felesleges adminisztrációval, egyszerűen csak hagyják az embereket dolgozni” – avatott be a dubai cégalapítás előnyeibe Szabó Kinga, a BEACON AL MANAL LLC alapítója és ügyvezető igazgatója.

Milyen céget érdemes alapítani Dubaiban?

A digitális szolgáltatók földrajzi helytől függetlenül bárhonnan tudnak szolgáltatni. így számukra érdemes olyan központi lokációt választani, ahonnan a világ valamennyi pontja könnyen elérhető és ahol a kedvező adózási háttér lehetővé teszi az akadálytalan növekedést. Dubaiban pedig ebből a szempontból hatalmas potenciál van.

„Az Emirátusok egy műszakilag rendkívül előrehaladott ország, ahol a közjegyzőtől kezdve a vízumig szinte mindent el lehet intézni online. A dubai kormány célul tűzte ki, hogy 2030-ra minden egy gombnyomásra elérhető legyen” – teszi hozzá a több mint 10 éve Dubaiban élő és a helyi vállalkozásindításban jártas szakértő.

Dubai egy virágzó üzleti és gazdasági csomópont, ahol stabil az energiaellátás, és így az energiaárak is. Nincsenek munkabérre rakódó terhek, a szakképzett munkaerő könnyen elérhető, a külföldi munkavállalók foglalkoztatása egyszerű, ezek pedig mind hozzájárulnak a vállalkozások gazdaságos működtetéséhez.

„Az Emirátusokban ez mind meg tud valósulni. Itt vannak a világ legnagyobb kikötői és logisztikai parkjai. Az energiaellátás stabil, a költsége pedig sokkal alacsonyabb, mint bárhol a világon. A szakképzett munkaerő könnyen és olcsón elérhető, ami az ipari szektorban különösen előnyös” – hangsúlyozza Szabó Kinga, az Abu Dhabi Kereskedelmi Kamara és az UN Women tagjaként, valamint az Emirates Business Club alapítójaként is ismert üzletasszony.

8 milliárd potenciális vevő

A vállalkozók, bármennyire is ügyesek vagy jó képességűek, belesüppedtek a saját vállalkozásukba. A legtöbb esetben nem látják, hogy mi az, ami a legnagyobb kitörést jelentené számukra. Ilyenkor jön jól kívülről egy friss nézőpont, amely hozzájárul ahhoz, hogy a vállalkozók, kilépve a komfortzónájukból, megtegyék a sikerhez vezető lépéseket, és egy 10 milliós piac helyett szinte azonnal az egész világ legyen a játszóterük.

„Egy kívülálló mindig sokkal tisztábban látja a lehetőségeket, és mi ebből a szempontból teljesen függetlenek vagyunk. Egyetlen cél motivál bennünket, hogy az ügyfeleink sikeresek legyenek. Csodálatos érzés azt látni, ahogy az ötletekből igazi sikertörténetek lesznek” – zárta gondolatait Szabó Kinga.

(Kiemelt képünk: Szabó Kinga, a BEACON AL MANAL LLC alapítója, ügyvezető igazgató)

(x)