Újított a Vodafone

Valóban meglepte a jelenlévőket Diego Massidda vezérigazgató a Vodafone jól szervezett ünnepélyes sajtótájékoztatóján: április elsejétől az IT-innovációban is élenjáró távközlési cég eltörölte a roamingdíjakat Európán belül.

2015. április 12., 09:17

Az ajánlat a Red, vagyis a korlátlan csomagokra érvényes. Ez annyit jelent, hogy a hazai Vodafone Red-csomag előfizetők ezentúl az Európai Unióból, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Svájcból és Törökországból ugyanúgy telefonálhatnak, mintha otthon lennének. Vagyis számukra ingyenes a hívás, illetve az adatkeretük erejéig az internetet is a magyarországi feltételek mellett használhatják. A lakossági csomag 9900 forinttól, az üzleti 11 240 forinttól elérhető.

A vezérigazgató hangsúlyozta azt is: nem először vezetnek be piaci újdonságot. Maga a korlátlan csomag is a Vodafone találmánya, amelyet aztán a többi távközlési cég is azonnal követett.

Most is hasonlóra számítanak.

– Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában ez az első olyan csomag, amely tartalmazza a roamingdíjat. Ha az ügyfelek elégedettek lesznek – és mi erre számítunk –, biztosan más cégek is követik majd a példát, mondta a 168 Órának Alexandre Froment-Curtil vezérigazgató-helyettes, a Vodafone lakossági szolgáltatások üzletágának felelőse.

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.