Túl sok megy gázra, túl kevés megújuló energiára

Jószándékú, de elhamarkodott lépésnek tűnik a kormányfő bakui látogatásán született megállapodás az AGRI-vezetékhez való magyar csatlakozásról. A jelenlegi politikai légkörben sajnos nemigen van lehetőség a szerződés valódi jelentőségének és - megvalósulása esetén - várható következményeinek, valamint a kormány energia stratégiájának szakmai igényű megvitatására. Ezt tükrözik az eseményt követő reakciók: az egyik tábor ünnepelt, a másik fanyalgott, az MSZP a rá jellemző érzékkel a legjelentéktelenebb momentumot, az utazás költségét bírálta, míg a volt kormányfő a kölcsönös utálat ellenére védelmébe vette utódját. A lényegről, az egész projekt megvalósíthatóságáról és stratégiai helyéről alig esett szó és az sem jutott el a közvélemény tudatáig.

Pedig jó lenne tisztában lennünk azzal, mit is vállalna a kormány a beruházással. Maga a megállapodás arról szól, hogy az azerbajdzsáni Sah Deniz II. gázmezőről Grúzián át a Fekete-tengerig vezetéken, onnan a romániai Constantáig hajóval, majd ismét vezetéken jönne a földgáz szomszédunkhoz és hozzánk, eleinte évi 2 milliárd köbméter, amely aztán 8 milliárdra nőne. A gázt útközben cseppfolyósítanák, majd ismét légneművé alakítanák, ehhez két ipari bázist építve ki. A beruházás teljes költségét 4-4,5 milliárd euróra becsülik, ennek negyede terhelne minket. A határidőkről és a megvalósítási tanulmányokról egyelőre nincs hír, de szakértők szerint a végrehajtáshoz több évre lesz majd szükség.

Nem világos, mit nyerhetünk

A magyar kormány váratlan és gyors bekapcsolódásával minden bizonnyal az volt a szándék, hogy demonstráljuk, csökkenteni akarjuk az orosz gáztól való függésünket. Ez mindenképpen üdvözlendő, kérdés, hogy az AGRI mennyiben tesz ennek eleget. A Sah Deniz II gázmező még nem képes exportra termelni, és egyelőre az sem világos, mennyi lesz a végleges kapacitása, a különböző hírek jelenleg évi 14-18 milliárd köbméterről szólnak. Ebből az oroszok máris minimum négyet lekötöttek, a maradék 10-14 milliárdra az irániak mellett az unió kiemelt projektje, a Nabucco is pályázik. Brüsszeli tervek szerint a Nabucco-vezetékbe kb. 10 milliárd köbméter azeri gáz kerülne évente, Irán 2-4 milliárdra számít, ha ehhez hozzátesszük az AGRI 8 milliárdját, azonnal látható, hogy minden igény nem elégíthető ki.

Bakunak alapvető érdeke, hogy minél több vevőt szerezzen és versenyeztesse őket, de legfontosabb partnereinek mindenképpen adjon. Geopolitikai helyzeténél fogva Oroszországot és Iránt semmiképpen sem hagyhatja ki, mindenki más a maradék mennyiségért pályázhat. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az AGRI alapvetően a Nabucco érdekeit sérti, azaz két uniós ország a közös EU-projekttel konkurál. Nem világos, hogy ezzel a különutas beruházással mit nyerhetünk, mert ha az oroszoktól akarunk függetlenedni, azzal is elérhetjük, ha a Nabuccóba több gáz kerül. Igaz, azt csak kisebb mértékben tudjuk ellenőrizni, viszont az anyagi kockázatunk is jóval kisebb.

Konfliktusokat válthat ki

Arról nem is beszélve, hogy a fajlagos szállítási költség jóval alacsonyabb a Nabucconál: a tervek szerint 7,8 milliárd eurós beruházással évi 30 milliárd köbméteres kapacitást hoznak létre, azaz 25-30 éves megtérülést számítva ez köbméterenként egy centet jelent. Ugyanez az AGRI-nál ennek több mint kétszerese. Ha ehhez hozzávesszük az ide-oda cseppfolyósítást és a hajón történő szállítás többletköltségét, előzetes becslés alapján mai árakon és árfolyamon számítva köbméterenként 5-6 forinttal is drágább lehet a szállítás, mint a Nabuccón keresztül. Kérdés, hogy az azeriek ezt az árban kompenzálják-e. A gázmennyiségért folytatandó harc mellett tehát az esetlegesen eltérő ár is konfliktusokat válthat ki köztünk és a közös uniós érdekek között, mert ne feledjük, a Nabuccóban is benne vagyunk.

Hogy minden feszültségforrással tisztában legyünk, az orosz sajtó máris jelezte, hogy Moszkva se veszi jó néven a magyar-román különutat. A Kaukázust stratégiai érdekzónájának tekinti, és nyilvánvalóan az sem érdeke, hogy piacot veszítsen térségünkben. Már a Nabuccot sem nézte jó szemmel, az AGRI újabb lökést adhat ahhoz, hogy még több azeri gázt kössön le, s ezzel két legyet üssön egy csapásra, azaz mindkét projektet megpróbálja ellehetetleníteni. Mindezeket figyelembe véve tehát az AGRI leginkább a Nabuccót veszélyezteti, amely mellett pedig hazánk, sőt a Fidesz is egyértelműen elkötelezte magát. A kormány lépése így nem tekinthető másnak, mint a közös uniós szempontoktól való távolodásnak. A hiány mértéke körül kialakult konfrontációt is figyelembe véve kérdés, jól végiggondolta-e a kormány, mit nyerhet és mit kockáztat a külön gázvezeték-projekttel.

Gyerekcipőben a megújuló energiaforrás kiaknázása

A felsorolt kérdőjeleknél is nagyobb gond, hogyan illeszkedik az AGRI a jövőbeni energia-stratégiánkba. Azt tükrözi ugyanis, hogy hosszútávon a fosszilis forrásokra, elsősorban a szénhidrogénekre, ezen belül is a földgázra kívánunk építeni. Ezen a téren alaposan túlbiztosítjuk magunkat: ott van először is a hagyományos, Ukrajnán keresztül húzódó csővezeték, amely rövidesen orosz-ukrán közös vállalatba kerül, azaz a korábbi évek árvitái miatti szállítási kockázatokkal aligha kell számolnunk. Emellett beszálltunk az ugyancsak orosz hátterű Déli Áramlatba, az uniós Nabuccóba, most pedig az azeri AGRI-ba is, azaz a körülmények rendkívüli összejátszására lenne szükség ahhoz, hogy ne kapjunk keletről elég gázt. Számíthatunk továbbá a hazai termelésre és az Ausztria felől jövő gázra is, ezek a hazai fogyasztás ötödét biztosíthatják. Ha mindez még nem elég, ott van az utóbbi években kiépített óriási tároló kapacitás, amely önmagában képes fedezni 4 téli hónap teljes szükségletét. Az embernek mindez már a villamoson utazó rendőrről szóló viccet juttatja az eszébe.

Eközben még gyerekcipőben jár nálunk a megújuló energiaforrások kiaknázása, és messze vagyunk attól, hogy az uniós vállalásainkat teljesítsük. A fogyasztásban ezek aránya jelenleg 7,3 százalék, ezt kellene tíz év alatt 13-14 százalékra növelnünk. Az erről szóló cselekvési programot e hónap végéig kell elküldenünk Brüsszelbe. Adottságaink sajnos nem túl jók, de azokat célirányos projektekkel a jelenleginél sokkal hatékonyabban ki tudnánk használni, nem az uniós elvárások, hanem mindannyiunk jövője miatt. Jobb lenne tehát, ha hatalmas költségvonzatú újabb gázipari beruházások helyett a megújuló energiákra fordítanánk az amúgy is szűk pénzforrásokat. Éppen a hét végén hozták nyilvánosságra azt a szakértői becslést, mely szerint az EU felé vállalt arány eléréséhez legalább 400 milliárd forintos állami támogatásra van szükség az elkövetkező néhány évben. Összehasonlításképpen: az AGRI ránk eső beruházási költsége mintegy 300 milliárd forint. Nem lenne jobb azt a megújuló energiák kiaknázására felhasználni?