Mit hoz nekünk az állami közműholding?

Orbánék elégedettek lehetnek magukkal, mert célba érnek a visszaállamosítási törekvéseik: az erőszakos rezsicsökkentéssel és a különadókkal sikerül kiszorítani a külföldi tulajdonosokat az energiaszolgáltatási cégekből. A magyar piacra bevonuló és itt jelentős beruházásokat végző multinacionális vállalatoknak elegük lett a rájuk kényszerített veszteségekből, és egymás után döntöttek úgy, hogy inkább eladják az itteni egyetemes ellátást végző érdekeltségeiket.

A vevő a magyar állam, illetve annak kifejezetten erre a célra létrehozott közmű-szolgáltatási mamutholdingja, amely a fideszes elképzelések szerint szinte minden ilyen tevékenységet át fog venni. A leggyorsabb tempóban a gázellátásnál haladnak, ott a Főgázt már megszerezték, a jövő év végére a Tigáz, az E.ON, a GDF-Suez és a Telekom piaca is oda kerül, összesen 3,3 millió ügyfél. Hogy ez mennyibe kerül, nem tudjuk pontosan, de az eddigi hasonló visszaállamosítási vételárakat figyelembe véve százmilliárdokba.

Az állami terjeszkedés az áramellátásban is megindult, az Elmű-Émásszal már előzetes megállapodás is született, a többi nagykereskedelmi céggel pedig folynak az egyeztetések. Itt több mint ötmillió fogyasztó kerülhet át két éven belül az állami holdinghoz, egyelőre nem világos, melyik ellátási területen mikor. A kormány mindenhol zökkenőmentes, sima átállást ígér, azt, hogy az ügyfelek gyakorlatilag észre sem veszik, hogy változik a szolgáltató. Az eddigi hasonló tapasztalatok alapján kissé túlzottnak tűnik ez az optimizmus, de majd meglátjuk.

Külön kérdés, mi lesz a hátralékokkal: a gázszolgáltatóknál minden hatodik, az áramszolgáltatóknál minden ötödik ügyfél tartozik. Az állami cég ezt nem veszi át, a kinnlevőségeket a korábbi szolgáltatónak kell beszednie, összesen másfél millió késedelemről, százmilliárdos nagyságrendről van szó. Egyelőre nem egyértelmű, pontosan ki mit fog lépni ebben az ügyben, az ígéretek szerint a krónikus nemfizetőknek az új cég nem szolgáltat.

Az ügyfelek számára a legfontosabb kérdés az, hogyan alakul a jövőben az ár és a szolgáltatás színvonala. A kormánypropaganda állítása szerint az államosítás célja a rezsicsökkentés megvédése és az ellátás biztonságának biztosítása. Ez utóbbival eddig sem volt probléma, sőt éppen a külföldi tulajdonosok fejlesztései nyomán a legtöbb helyen javult az ellátás színvonala. (Igaz, a rezsicsökkentés miatti költséglefaragások nyomán sűrűbben jelentkeznek problémák: például ahol e sorok írója lakik, hosszú évekig nem volt előre be nem jelentett áramkimaradás, az utóbbi két évben viszont többször is.)

Az állami mamutokra nem jellemző, hogy rugalmasan meg tudnak birkózni a felmerülő gondokkal (lásd egyebek mellett a KLIK működését). Ennek alapján kétséges, hogy jobban, hatékonyabban tud-e működni, mint az eddigi szolgáltatók. Az eredetileg beharangozott nonprofit működésről már szerencsére nincs szó, az viszont továbbra is kérdés, mennyit tudnak és akarnak szánni a szükségszerű beruházásokra, fejlesztésekre.

Ebből a szempontból is döntő jelentősége van a gazdaságos, nyereséges működésnek. Az energiaszolgáltatók jelenleg nagyon szűkre szabott keretek között gazdálkodhatnak: az egyik oldalról szorítja őket a beszerzési ár, továbbá az állam által meghatározott hálózati költségek és az adók, a másik oldalról pedig a rezsicsökkentéssel korlátozott, központilag meghatározott ár. A csekély mozgástérben csaknem teljes a kiszolgáltatottság, további költséglefaragásokra aligha van lehetőség a színvonal csökkenése és az ellátás biztonságának veszélyeztetése nélkül.

Ebből egyenesen következik, hogy ha a mostani alacsony nemzetközi energiaárak növekedésnek indulnak, ami szakértők szerint előbb-utóbb elkerülhetetlen, az egyetemes szolgáltató veszteségei ugrásszerűen nőnek. Mivel ez nemsokára már az állami holdingot terheli, két megoldási lehetőség marad: vagy emelni a szolgáltatási díjakat, vagy a termelődő horribilis veszteséget a költségvetésből fedezni. Azaz vagy közvetlenül, vagy az adóterheken keresztül, de mindenképpen fizetnünk kell az emelkedő költségeket.

Azzal, hogy az egész energiaellátási vertikum állami kézbe kerül, megszűnik a költségelemek ide-oda terhelésének értelme is, hiszen a sor végén mindenhol a központi büdzsé áll. Az állam emellett jelentős, több tízmilliárdos különadó-bevételtől is elesik, amelyet eddig a külföldi tulajdonú cégektől szedett be, a jövőben viszont csak egyik zsebéből a másikba pakolhat. Összességében tehát a közműszolgáltatások államosítása sokak számára jól hangozhat, de önmagában ettől sem az ellátás nem lesz jobb, sem a működés hatékonyabb, az áremelkedéseket sem lehet kivédeni, a költségvetés viszont biztosan rosszabbul jár.