Miben bízhatnak most a devizahitelesek?

Úgy tűnik, hiába reménykednek a devizahitelesek abban, hogy a különböző bírói szervek egyértelmű és általános jogi hátteret adnak a problémáik rendezéséhez. Először a perekben bíztak, de azokat többnyire elvesztették, néhányat megnyertek, és a döntések indoklása sok esetben homlokegyenest ellentétes volt. A következő lépés a Kúria jogegységi döntése volt, amely sokaknak szintén csalódást okozott, mert nem mondta ki a szerződések általános semmisségét és erkölcstelenségét, egyes részkérdésekben, így például az árfolyamrések használatában és az utólagos módosítások megítélésében tovább passzolta a labdát az Európai Bíróságnak.

Ennél magasabb jogi fórum az unióban már nincs, így a döntésre várók joggal remélték, hogy végre konkrétabb útmutatás születik. Nos, a tanácsnoki indítvány, amely ugyan még nem a végleges határozat, de azt nagy mértékben megalapozza, ismét némi csalódást okozhatott. Egyrészt a Kúriához hasonlóan elzárkózik attól, hogy semmisnek minősítsék a devizaalapú hitelszerződéseket, másrészt viszont a Kúria hatáskörébe utalja vissza, hogy vannak-e olyan elemek, amelyek az uniós jogelvek alapján tisztességtelennek minősülnek. Ennek megállapításához az nyújthat alapot, mennyire voltak és lehettek tisztában az ügyfelek az árfolyam- és egyéb kockázatokkal.

Ez azonban szubjektív megítélés kérdése: mivel az adósok a szerződés részeként aláírtak egy nyilatkozatot arról, hogy tájékoztatást kaptak a kockázatokról és azokat megértették, azt kell bizonyítaniuk, hogy valójában nem voltak adottak a feltételek ahhoz, hogy ténylegesen megértsenek mindent. Ha az Európai Bíróság végleges döntése ugyancsak tartalmazza majd a tisztességtelenség lehetőségét és említett magyarázatát, az kiskaput jelenthet az ügyfelek számára ahhoz, hogy ha nem is nyilváníthatóak semmisnek a szerződések, egyes pontjaik utólag módosíthatóak.

Ehhez persze még az kell, hogy a Kúria az iránymutatás alapján ismét állást foglaljon a kérdésben, és annak nyomán egységes bírósági döntések szülessenek. Ezek várhatóan az alkalmazott árfolyamrés megállapítására és az utólagos kamatmódosításokra vonatkoznak majd, a megnövekedett törlesztési terhek kétharmadát adó árfolyamveszteségre aligha. Könnyítést persze így is jelenthetnek, de teljes megoldást nem kínálnak a bajba jutottak számára, főleg annak a több mint százezer családnak nem, akik képtelenek fizetni a törlesztőrészleteket és anyagilag ellehetetlenültek.

Lehet még reménykedni abban, hogy majd az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősít egyes szerződéses feltételeket vagy utólagos módosításokat, a valódi megoldáshoz azonban ez sem visz sokkal közelebb. Azt a tényt ugyanis, hogy az ügyfelek egy részelemeiben esetleg támadható szerződés alapján hitelt kaptak, méghozzá a forint alapú hitelekhez képest rendkívül kedvező kamatra, amelyért az árfolyamkockázatot is vállalták, nem lehet kétségbe vonni. Vita az eddigi, átfogó bírói határozatok alapján arról lehet, tettek-e a bankok az ügyfelek kárára egyoldalú és tisztességtelennek minősülő módosításokat, és azok milyen mértékben növelték a terheket.

Miközben erről beszélünk, ne felejtsük el, hogy a döntő problémát a forint drasztikus gyengülése okozta. Az MNB tavaly őszi elemzése szerint 2010 tavaszáig a devizahitelesek sokkal jobban jártak, mint az azonos időben eladósodott forinthitelesek, a baj akkor kezdődött, amikor a svájci frank árfolyama megugrott és egyre nőtt. Annak, hogy erről a kormányzati kommunikációban nem esik szó, hanem csak a profitéhes bankok elleni vádakról, világos oka van: Orbánék el akarják terelni a figyelmet a saját maguk okozta károkról és a felelősség egészét másra kenni. Nézzük a lényeget: a kormányváltáskor a svájci frank 170 forintot ért, ma több mint 250-et, azaz a másfélszeresét, az euró 265 forint volt, ma 310 felett jár, és a forintunk a régió többi valutájától elszakadva trendszerűen gyengült.

A legnagyobb veszteséget a devizahiteleseknek nem a bankok, hanem Orbánék okozták az unortodox gazdaságpolitikájuk nyomán kialakult befektetői bizalmatlansággal, a hazánkból történt tőkekivonással, és az ezek eredményeként bekövetkezett jelentős forintgyengüléssel. Saját mozgásterüket szűkítették azzal, hogy miközben folyamatosan a devizahitelesek megmentéséről prédikáltak, valójában alig tettek valamit a ténylegesen bajban lévőkért, az esetleges megoldás feltételeit pedig egyre nehezítették a forint gyengítésével. Igazi mentőcsomag helyett képesek voltak meglépni, hogy a végtörlesztéssel a fizetőképeseknek adjanak a bankok és mindannyiunk zsebéből 370 milliárd forintos ajándékot, ahelyett, hogy ebből a pénzből az adósok fizetésképtelen ötödén segítettek volna!

A mostani nyilatkozataikkal is csak hitegetnek, szemlátomást semmilyen konkrét intézkedést nem akarnak tenni a választások előtt. Ehelyett bedobták a gépjárműre felvett devizahitelesek témáját, mondván, őket is meg akarják menteni. Ez újabb szavazatnyerést célzó blöff: még a lakáshitelek gondját sem oldották meg, mit akarnak az autókölcsönökkel? Lássuk inkább, mit tudnak tenni a lakásuk elvesztésétől tartók védelmében, majd ha ez rendeződik, jöhetnek mások. Félreértés ne essék, a jogi út csak a keretet adhatja bármilyen megoldáshoz, a devizahitelek kivezetésének sok százmilliárdos terhét valakiknek viselniük kell, beleértve az ügyfeleket, a bankokat és a költségvetést. A kérdés a megosztás aránya lehet.