Közszolgáltatások: nem a lakosság az államosítás nyertese

Némi döccenőkkel, de a Fidesz-komány által kijelölt pályán halad a magán-, főként multinacionális tulajdonosok kiszorítása az energetikai ellátási ágazatból. A lakossági egyetemes gázszolgáltatás a napokban teljes egészében állami kézbe került azzal, hogy a Főgáz megszerezte a Tigázt is, és az áramellátásban is a tervek szerint rövidesen teljes lesz a köztulajdon. A kormányzati propaganda szerint ez a rezsicsökkentés megvédését szolgálja azzal, hogy a profitéhes multikat kiszorítják a piacról, ami az árakra is hatással lesz, mivel a termelődő nyereséget nem viszik ki az országból.

Az érvelés több sebből vérzik. Kezdjük azzal, hogy egészen 2013-ig, a rezsicsökkentési kampány kezdetéig az energiaszolgáltató cégek külföldi tulajdonosai kevesebb pénzt vittek ki az országból, mint amennyit beruházásokra és fejlesztésekre költöttek, mivel a profit legnagyobb részét visszaforgatták. Ez csak az elmúlt két-három évben változott meg, amikor éppen a kormány kiszorító lépései miatt stratégiát váltottak, leálltak a fejlesztésekkel és tömegesen vitték ki a korábban felhalmozott eredménytartalékot, azaz a pénzkiáramlást maguk Orbánék provokálták ki.

Méghozzá pont a sokat emlegetett rezsicsökkentéssel, amelynek nem titkoltan kettős célja volt: egyrészt politikai tőkét kovácsolni és a szavazótábort bővíteni, másrészt üzletileg ellehetetleníteni a lakossági szolgáltató cégeket. Akkor kényszerítették ugyanis árcsökkentésre őket, amikor a piaci beszerzési földgáz- és áramárak magas szinten voltak, azaz hatalmas veszteségeket voltak kénytelenek elszenvedni. Normális körülmények között az állam nem avatkozik bele közvetlenül a fogyasztói árak megszabásába, az az ellátást végző cégek feladata, hanem a maga eszközeivel, közterheivel és az egységes energetikai rendszer szabályozóival avatkozik csak be.

Megteheti még azt is, amit – számos európai országhoz hasonlóan - a Gyurcsány-kormány is csinált, hogy a nagy világpiaci árkilengéseket a szolgáltatókkal kötött megállapodásokkal tompítja, azaz amikor túl magasra nőnek a beszerzési árak, a szolgáltatók elfogadják a veszteséget, amelyet az alacsonyabb árak idején kompenzálnak, tehát a fogyasztói árak szűkebb sávban mozognak. Ezt Orbánék is megtehették volna, de a céljuk más volt, ezért teljesen figyelmen kívül hagyták a piaci mechanizmusokat, és önkényes hatósági árakat szabtak.

Forrás: www.bbc.co.uk

Ennek egyenes következménye a veszteség halmozódása a szolgáltatóknál, amit azok nem is tűrtek sokáig, inkább egymás után a magyar piacról való kivonulásról döntöttek. A távozásukat megkönnyítette, hogy Orbánék meglehetősen gáláns lelépési összegeket fizettek, nem egy esetben jóval többet annál, mint amennyi a kivásárolt cég tényleges értéke volt. Látványos példája ennek az E.on gázkereskedelmi és tározói vállalata, amelyért a szakértői becslés dupláját, összesen közel 400 milliárd forintot fizettek, ráadásul úgy, hogy a tározói kapacitásra a csökkenő fogyasztás miatt szükség sem volt, a fele is bőven elég lenne /nagyjából addig is töltik fel telente/.

Üzleti szempontból tehát indokolatlan volt a túlárazás, akárcsak például a vízművek és az Elmű esetében is, Orbánék célja az lehetett, hogy kompenzálja a kiszorított multikat, így enyhítse a konfliktust a nagy nyugati partnerekkel. Az energia-szolgáltatás államosítása tehát sokba kerül, de ez még csak a kezdet. Az eddigi tapasztalatok alapján a központosított állami cégek a szolgáltatási színvonalban sem jeleskednek: belső információk szerint a korábbiaknál több a panasz és nehezebb az ügyintézés.

/E sorok írójának is személyes tapasztalata, hogy míg korábban éveken át nem volt a lakhelyén be nem jelentett áramszünet, az utóbbi két évben többször is előfordult. Ami pedig az Elmű ügyfélszolgálatát illeti, régebben egy telefon elég volt egy számlázási címváltoztatáshoz, most írásban kellett beadni és három hét /!/ múlva intézkedtek, akkor is csak telefonos sürgetésre, arról nem beszélve, hogy minimum 20 percet kell várni az ügyintézőre./

Az államosítással vegyített hatósági árszabásnak az a legnagyobb hátulütője, hogy a piaci árak változásának kockázata a költségvetést terheli. Most szerencséjük van Orbánéknak, mert a gáz és az áram beszerzési ára másfél éve csökken, az előbbié csaknem harmadára zuhant a rezsicsökkentési időszakhoz képest. Ez piaci alapon történő jelentős árcsökkentést is lehetővé tenne, Orbánékat azonban a jelek szerint a lakosság kiadásai ezúttal nem izgatják, hanem besöprik az árkülönbözet évi közel százmilliárdos nyereségét. Fideszes források szerint ezt a választások előtti időszakra teszik félre, azaz fekete-fehéren látszik az egész rezsicsökkentési demagógia politikai-hatalmi motivációja.

Ha az energiaárak tartósan viszonylag alacsonyan maradnak, hatalmas profit termelődhet, amelyet a kormány saját érdekei szerint használhat fel. Például úgy, hogy beiktat a beszerzési folyamatba hozzá nagyon közelálló tulajdoni hátterű cégeket, mint például a MET, amely lenyúlja az árkülönbözet legnagyobb részét, sok tízmilliárdos nyereségre téve így szert. Ahelyett tehát, hogy a fogyasztó nyerne az áreséssel, a Fidesz hátországa gazdagodik.

A baj akkor jön majd, ha esetleg ismét emelkednek az energiahordozók világpiaci árai. Az akkor regnáló kormánynak két választása lesz: vagy emeli a fogyasztói árakat, ami igencsak népszerűtlen lépés lesz, vagy a költségvetésből kompenzál, amit pedig az adófizetők viselnek. Így vagy úgy, de a teher a lakosságon csapódik le, azaz mi csak veszíthetünk: ha alacsonyak az árak, annak hasznát egyelőre az állam és a kedvencek söprik be, ha magas, azt – ahogy korábban is – közvetlenül vagy követve ránk hárítják. Miért is jó nekünk az államosítás?