A Fidesz-kormány újabb szabotázsakciója

Főként politikai nyomásgyakorlásnak tekinthető az az uniós vizsgálat, amely a Gazprom ellen erőfölénnyel való visszaélés miatt folyik. A vádak ugyan megalapozottnak tűnnek, hiszen tény, hogy az orosz gázexportőr öt országba – a balti államokba, Lengyelországba és Bulgáriába – jóval magasabb áron szállított, mint más európai partnereinek, a különbség esetenként a 40 százalékot is elérte. Tény, hogy ezt azért tehette meg, mert az érintetteknek más beszerzési forrásaik nemigen voltak, tehát vitathatatlan a Gazprom erőfölénye és a vele való visszaélés.

Brüsszel kifogásolja azt is, hogy a szállítási szerződések egyoldalú megkötéseket tartalmaztak, például azt, hogy az importőr országok más országba nem exportálhattak tovább a kapott földgázból. Ez minket, a cseheket és a szlovákokat érint, és különös hangsúlyt kapott az ukrán válság kapcsán, amikor Kijev tőlünk kért gázt az orosz forrás részleges kiesése miatt. Moszkva nehezményezte, hogy az ár- és fizetési vitákra hivatkozva hiába próbálja Ukrajnát a csapok elzárásával zsarolni, az orosz gáz egy kis kerülővel mégis eljut oda. Putyinék annyit elértek, hogy az Orbán-kormány egy időre leállította a gázszállítást Ukrajna felé, de a többiek folytatták a reexportot, és végül mi is újrakezdtük.

Brüsszel az erőfölénnyel való visszaélés vádjára 3 hónapon belül vár választ a Gazpromtól, és komoly bírsággal fenyeget, amely elérheti az évi 100 milliárd dollárnyi orosz export 10 százalékát. Ez persze elvi lehetőség, az oroszok nem is ijedtek meg tőle, és tagadják a vádakat. Jól tudják, hogy az eljárás a lényegen nem változtat: az orosz gázra az uniónak szüksége van, a keleti térség tagállamai számára pedig az egyenesen létszükséglet. Mindaddig pedig, amíg ez az erős függés fennáll, az orosz erőfölény létezni fog, fenyegethet bármivel Brüsszel. A vizsgálat tehát inkább politikai lépésnek, egyfajta pótcselekvésnek tekinthető, semmint tényleges eszköznek a függőség csökkentésére.

Annál inkább alkalmas lehet erre az uniós energia hatékonysági irányelv következetes végrehajtása. Ez része az átfogó stratégiának, melynek fő alapelemei: az egységes energetikai hálózat kiépítése, a hatékonyabb termelés és fogyasztás, valamint a megújuló források arányának növelése. A hatékonyság javítási lépések ambiciózus célja az, hogy ezekből eredően 2020-ig ötödével csökkenjen az energia-fogyasztás az EU-ban. A tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy ennek érdekében megteszik a szükséges intézkedéseket.

Ez számunkra is feladat, de a jelek szerint nem törjük magunkat a végrehajtásáért. Olyannyira nem, hogy a halogatás miatt kötelezettség szegési eljárás is indult ellenünk, aminek nyomán több mint egy év késéssel a napokban végre a parlament elé terjesztette a kormány az idevágó törvénytervezetet. Nem akarásnak nyögés a vége – ez derül ki belőle leginkább, meg az, hogy az orbáni pávatánc töretlenül folytatódik. Formálisan ugyan az uniós hatékonysági irányelvet honosítja a tervezet, valójában annak összes lényegi elemét kiheréli, lényegében szabotálva a kijelölt célokat.

Nézzük konkrétan, mi mindenben tér el az irányelv és a magyar tervezet. Az uniós vállalás fő eleme, hogy az energiaszolgáltató cégeknek évi másfél százalékos megtakarítást kell elérniük a fogyasztóiknál, azaz nekik kell olyan takarékossági beruházásokat tenniük vagy támogatniuk, amelyekkel ez megvalósítható, legyen az korszerűbb fűtési rendszerek terjesztése, hőszigetelési projektek stb. Ez a mi esetünkben és méreteinkben évente 100 ezer lakás korszerűsítését tenné lehetővé, és 2020-ra egy komplett paksi blokk termelte áram megtakarítását jelentené.

Ez sajnos aligha lesz így, mivel a magyar törvénytervezet tartalmazza ugyan a másfél százalékos megtakarítási célt, viszont azt nem a szolgáltatóknak teszi kötelezővé, hanem úgymond a kormány fog gondoskodni róla. Vajon hogyan, milyen eszközökkel? Miért veszi magára az energetikai cégek helyett ezt a feladatot? Mi lesz, ha nem teljesíti a célt? Úgy tűnik, a jogalkotók sem bizakodók, mert a tervezet egy passzusa szerint a másfél százalékos célt rendelettel csökkenteni lehet, azaz nesze semmi, fogd meg jól!

Jelentős eltérés az irányelvhez képest, hogy míg az kötelezővé teszi az új energia beruházások költség-haszon elemzését, hogy minél hatékonyabbak legyenek, addig a Fidesz-féle tervezetben az áll, hogy ez alól rendelettel felmentés adható – ahogy ezt Paks esetében már konkrétan tapasztaljuk is. Megint csak nesze semmi... Az meg egyenesen a röhej kategória, hogy a fogyasztás csökkenését a tervezet új adók kivetésével akarja elérni, miközben az energetikai ágazat adóterhe messze nálunk a legnagyobb az unióban, csak különadóból van négy, és akkor még nem is beszéltünk a csúcsszintű ÁFÁ-ról.

Az újabb adó éppen a hatékonyság növelése ellen hat, mivel az érintett cégeknek nem marad elég pénzük a korszerűsítési beruházásokra, ami már most is gondot jelent, hát még a takarékossági programok támogatására. Az agyonadóztatás soha nem vezet innovációhoz és fejlődéshez, éppen ellenkezőleg. Csak egyre jó: az állami beavatkozás a pénzelvonáson keresztül túlzottá válik, és visszafogja a vállalkozási, újítási kedvet.

Jellemző a Fideszre, melyik rész sokkal hangsúlyosabb a tervezetben, mint az irányelvben: az energetikai audit. Ott ezzel csupán egy bekezdés foglalkozik, itt viszont az anyag nagyobbik része. A szándék világos: az állami ellenőrzés és adminisztráció erősítése, ami ebben a túldimenzionált formájában csak újabb teher és felesleges macera az érintett cégek számára, továbbá kiváló bevételi lehetőség az auditálóknak – vajon kik kapják majd a megbízást? –, a hatékonyságot viszont fikarcnyit sem növelik.

Az egész törvénytervezet azt a benyomást erősíti, amit a paksi beruházásnál és a megújuló források kiaknázásának elhanyagolásánál, sőt durva megadóztatásánál is tapasztalunk: Orbánék nem az energia hatékonyságot és a fogyasztás csökkentését részesítik előnyben, hanem a totális állami ellenőrzést és a holdudvaruknak zsíros megbízásokat hozó nagyberuházásokat. Ez nem csupán az EU irányelveivel, de hazánk valós érdekeivel is ellenkezik.