Tankok Spanyolországban

A történet szinte kiált a megregényesítés után. A címszereplő világhírű, körülötte még a beköszönő epizodisták is valódi nagyságok (Hemingway, Ingrid Bergman, Cartier-Bresson). Veszélyes mesterségének produkciói maradandóak, kultúrkincsek. Pályája meredek: nincstelen menekültből lesz sztárrá. Hirtelen hal meg, háborúban. Romantikus szerelem fűzi e regény főhősnőjéhez.

Aki szintén ideális szereplő. Menekült ő is, szintén a nácik elől. Ugyancsak Párizsba. Tulajdonképp e tehetséges lány csinál szerelmeséből nagy embert Münchhausen módján. Elhinti szakmai körökben, hogy itt van egy amerikai sztárfotós tehetség, aki háromszor annyit kér ugyan, mint más élvonalbeli, de megéri. Tán bohém kicsit, nem mindig lehet megtalálni, mert imád színésznőcskékkel az Azúr-parton hemperegni, de ezt is meg lehet neki bocsátani. Sőt: meg kell. Így született, e mese révén Robert Capa személyisége, amelybe belebújt Friedmann Bandi, a bohém, minden haditudósítók etalonja. Az volt a jelmondata: ha nem jó a fotód, nem mentél elég közel. Ami pergőtűzben mást jelent, mint barátnő-fényképezés közben.

A lány, Gerta Pohorylle maga is átalakul ebben az átalakításban. Megtanul fotózni, és Gerda Taro néven tudósít a spanyol polgárháború harctereiről. Ott telik be a sorsa egy tank alatt.

A szerelmes és a kortörténeti regény jóízű keveréke általában meghozza a sikert. Ez a szöveg azonban egyenetlen. A spanyol írónő néhol elkápráztat, máskor meg nyögvenyelős, darabos marad a textus. Sajnos a fordítás is sokat botlik. Affélét, hogy „nyakig belemerült a háborúba, ami aztán később derékbe fogja törni az életét”, nem szabad leírni. Kétféle képes beszéd kontaminációja csak képzavarhoz vezethet. Ennél is cifrábban groteszk az egyik szerelmi jelenet, amelyben a főszereplőnő „megkereste a nyelvét valahol nagyon mélyen”. Hm.

Indokolt lenne ilyen szövegeknél szerkesztőt alkalmazni, aki felsikolt, ha kell.

(Susana Fortes: Robert Capára várva. Fordította Pál Ágnes. Európa Kiadó.)