A magyar-lengyel hídember
Sokan vagyunk olyanok, akiknek – ilyen vagy olyan okok miatt – fontos a „lengyel-magyar két jó barát” mondás, valóban érzik értelmét, odafigyelnek a két országbeli történésekre. Néhányan még a magyar fülnek annyira idegen nyelvvel is megpróbálunk megküzdeni, felkapjuk a fejünket a hírekre, egyszóval: jobban odafigyelünk. De közülünk csak kevesen vannak olyanok, akik egész életüket annak szentelik, hogy hidat építsenek a két nép között, olyat, amelynek betonja nem repedezik, s ha igen, megpróbálnak azon rögtön javítani. Ilyen „hídember” Szilágyi Szabolcs újságíró, író, tolmács, műfordító, akit legújabb könyve ürügyén szeretnék Önöknek bemutatni karácsonykor.
Az 1942-ben, Nagyváradon született Szilágyi Szabolcs már Nyíregyházán érettségizett, diplomát könyvtárosként és pszichológusként Debrecenben szerzett. Rövid ideig könyvtárosként dolgozott, majd a Kelet-Magyarország újságírója, később a Magyar Rádió nyíregyházi stúdiójának helyettes vezetője. Alapító főszerkesztője a Nyíregyházi Városi TV-nek. Mi akkor ismerkedtünk meg, amikor a hetvenes években a rádió állandó varsói tudósítójaként dolgozott – összesen 8 évig, ebből két évet a Magyar Televíziónak is készítette a tudósításokat. Már akkor irigyeltük. Nemcsak azért, mert olyan nyelv és helyismerete volt, mint egyik magyar kint dolgozó újságírónak sem, hanem mert már akkor olyan dokumentációt állított össze magának, amely még az híres MTI-st is megszégyenítette.
Máig ő az, akihez nyugodt lélekkel fordulhat bárki, ha nem ismeri a lengyel helyzetet, politikust, művészt, pártot – nekem ő a végső segítség, akár nyelvileg is. Jó, lehet mondani, könnyű a dolga: felesége lengyel, nemcsak az egész család, de gyanítom, még háziállatai is kétnyelvűek. Emlékszem egy varsói beszélgetésünkre, a telefonban hallom az egyik állatkát, ezúttal a papagájt, a „papától” magyarul követelte: „Vizecske! Vizecske!”.
A rendszerváltás után a varsói magyar nagykövetség sajtóattaséja volt, majd a lengyel fővárosban telepedett le. Ezután alapító főszerkesztője lett a varsói Metropol című napilapnak, majd az EU-ba való belépés után a BBC magyar szekciójánk tudósítója Varsóból az adások megszűntéig. A Nemzetközi Mosoly Lovagrend alkancellárja hosszú évekig, Nyírbátor és a lengyelországi Rawa Mazowiecka testvérvárosi kapcsolatainak fő építője, rengeteget dolgozott Nyíregyháza és Rzeszów kapcsolatainak fejlesztésén is. A ZLP (lengyel írószövetség) tagjaként a Műfordítói Klub kezdeményező alapítója. Magyar és lengyel kitüntetéseinek felsorolására kevés a hely. Mellesleg amatőr zenész, a Lengyel Blues és Ballada Társaság tiszteletbeli, örökös tagja.
1964 óta 17 könyve jelent meg magyarul és lengyelül: dokumentum-riport kötetek, regények, szatírák, groteszkek, lengyelből számos mű fordítója. Nem véletlenül ilyen korai a dátum: Lengyelországba először magyar fiatalokkal 1957-ben utazott, majd gimnazistaként minden szünidejét lengyel cserkészek táborában töltötte – aztán sokat autóstoppozott, az akkori idők megszokott utazási módja volt ez. Megtanulta a lengyelt – s innentől töretlen az út: a lengyel ügyek egyik specialistája.
Írt könyvet Walesáról, a Szolidaritás születéséről és a hadiállapotról, az első magyar szívátültetésről és még hosszan lehetne sorolni, kedvencem a „Visszapillantó tükör. A történelem, a politika és a hatalom félárnyékában” – ez a három kötetes mű már a mi életünk egy részét is mutatja.
Bevallom, legutolsó regényébe, a „Halálvölgy”-be nehezen fogtam bele – a háborús téma érzékenyen érint. Meg is írtam neki. Ezt felelte: „ Az első auschwitzi „kirándulásom” (1958 nyarán, 15 évesen) olyan mély hatást tett rám, hogy amikor varsói rádiótudósítóként felkértek a 20 perces dokumentumfilm magyar hangjának szerepére, előbb nem vállaltam. De aludtam rá néhányat, beszélgettem egy francia kollégával, aki az ő nyelvére szinkronizált. Végül megcsináltuk. Nehéz lenne leírni, milyen érzés tépázta lelkünket az aláolvasás közben. A 20 perces filmet majdnem 2 óra alatt csináltuk meg...
Akkor fogadtam meg, hogy amivel csak tudom, segítem az antifasiszta harcot. Több zsidó
barátommal, sokszor beszéltem erről. Ők is egyetértettek: félre kell tennünk a szubjektumot
(tudom, könnyű ezt mondani!) Ismerni kell, tudni kell mindent és terjeszteni kell a legborzasztóbb
tényeket s velük a humánus gondolatot. Mindenfajta diktatúra ellen fel kell lépni. Ezért írtam
meg a regényemet és azért mondtam le a teljes bevételemről, hogy terjedjen minden úton az
ébresztő.... Amíg nem késő.”
A Halálvölgy a II. világháborúban játszódik. Az író szerencséjére talált egy túlélőt, s vele járják végig azt az utat, amely a borzalmak helyszíne volt. Szilágyi itt egy fordulattal a tömegsírból előhívva szembesít egy német és ukrán fiatal katonát, és szembesíti azzal a kérdéssel: itt maradnának-e az általuk át nem élt, globalizációs hetven év után? S a szörnyű kérdés: új felállásban – de globalizálódhat-e a kistérségi világháború?
Hanti Vilmos a regényhez írt utószóban írja: „A fasizmus eszméinek képviselete nem lehet vélemény, hanem bűn...70 évvel ezelőtt az antifasiszta koalíció bebizonyította, hogy a különféle világnézetű emberek össze tudnak fogni egy jó cél érdekében....Legyen az antifasizmus a nemzetközi kapcsolatok olyan minimuma, amely felülír minden érdekkonfliktust, hiszen ismét igen vékony jégen lépdelünk, itt Európában.”
Ajánlom Szilágyi Szabolcs kiváló könyvét mindenkinek, akit érdekel a múlt – és a jelen, és jövőnk is! Nem ígérek könnyű olvasmányt, de különlegeset – és nagyon aktuálisat – igen.
