A keresztesek és a dzsihád

„Ha valakinek nem törheted el a lábát, csókold meg azt, s imádkozz, törje el neki Allah!” Nem ilyen egyszerűen működött persze a keresztesháborúk Közel-Keletje, amelynek történetéről szinte regényes formában olvashatunk a libanoni származású, Franciaországban élő író könyvében.

1096-ban kezdődött az európai „behatolás” a Szentföld és Jeruzsálem felszabadítása érdekében. Ez az agresszió egy műveltebb arab világot ért, amely az orvostudományban, a csillagászatban, matematikában, földrajzban előrébb járt, mint a Nyugat. Bagdadban a 9. század elején ezer okleveles orvos gyógyított, volt posta, csatornázás, bank...

A háborúk nagy vezérei gyakran elarabosodott törökök, örmények és kurdok voltak. A keresztesek közül is számosan beszéltek (és írtak) arabul. A Szicíliában nevelkedett II. Frigyes császár megvetette a barbár Európát, és csodálta az arab kultúrát. Legközelebbi munkatársait is innen válogatta. (Igaz, csodálatát a helybeliek nem viszonozták. Korabeli forrás szerint: vörös volt, kopasz és rövidlátó, rabszolgaként nem ért volna kétszáz dínárt...)

A hosszú háborúskodás történetét bármely ponyvaregényíró megirigyelhetné. Általános a legyőzöttek tömeges kiirtása, az elfoglalt városok teljes lerombolása, gyakori az orgyilkos merénylet (anya a fiát, fiú az apját, apósát, vezér a királyát és így tovább). Megszegett ígéretek, megtört szerződések, kölcsönös kegyetlenségek, a foglyok megnyúzása, rablás és árulás napirenden. Nem gondolnánk: egyes csatákban közös arab+keresztény csapatok harcolnak ugyanilyenek ellen. Az érdekek rendre legyőzik az eszméket.

Történelmi előítéleteinket pedig felül kell vizsgálnunk! Sok minden másképp van. Egyiptom trónján tartósan „rabszolga szultánok” ültek, egyes emírségeket nők kormányoztak, IX. Lajos francia király az ide betörő mongolokkal szeretett volna szövetkezni a Szentföld megmentése érdekében...

Érdekes, meglepő könyv!

(Amin Maalouf: A keresztesháborúk arab szemmel. Fordította: V. Tóth László. Kiadta az Európa.)