Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

A hazudozó álszent – Ijesztő és undorító Tartuffe

2020. február 5. 15:00 - szerző: Bóta Gábor

Virtuóz álszent Keresztes Tamás a Katona József Színház ütős Tartuffe-előadásának címszerepében. Professzora az álszentségnek, mestere a hazugságnak, nagydoktora a köpönyegforgatásnak. Úgy és oda csűri-csavarja a dolgokat, ahová csak akarja. Bravúros szemfényvesztő. Keresztes a briliáns testkultúrájával, kifejező mozgáskészségével akár vitustáncot jár, ha ahhoz, hogy végletesen abszurddá fokozza a szituációt, ez kell. Nem csupán a mondatait hajlítja, indáztatja, ferdíti el aljas igényeinek megfelelően, hanem a testrészeit szintén, már-már artistaügyességgel oda hajlítja, ahová csak akarja. Röhejes és kissé félelmetes módon a homlokára biggyesztettek egy harmadik szemet, ami tán azt is kifejezi, hogy mindent kifürkészik, bármit lát, állandóan résen van, nem lehet előtte titok. Szükséges mindent tudnia ahhoz, hogy eltervezett galádságait tűzön-vízen keresztül végigvigye.

A meglehetősen jeles rendező, Bocsárdi László, a hosszú ideje igen magas színvonalú, remek társulatú sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, szellemi arculatának meghatározója ismert arról, hogy nem sült realista módon visz színre klasszikusokat. Abszurdba hajló stílusa van, aprólékosan elemzi, sajátos megvilágításba helyezi a műveket, melyek az esetében rendszerint igencsak rímelnek a mára, miközben esze ágában sincs aktuálpolitikával teletömködni a produkcióit. De az áthallások szinte óhatatlanul ott vannak, a jellemek abszolút karakteresen elénk tárulnak. Tragikus részek itatódnak át humorral, humorosak tragédiával, jókora az érzelmi amplitúdó, él, lüktet a színpad, a színészek kiélhetik a játékszenvedélyüket.

Fekete Ernő valóságos magánszámot ad elő Pernellné szerepében az előadás elején. Kijön a színpad közepére, röhejes, ahogy tüchtig úrinőnek van felöltözve, eltúlzott pedantériával. Megáll velünk szemben, ő is fürkész minket, végigmustrál a széksorokon, egy ideig meg sem szólal, csak rosszallóan bámul bennünket, és aztán belevág a megszokott szitokáradatába a családjáról, amelynek tagjai ott állnak leforrázva. De ilyen formában, hogy felénk fordulva, minket fenyegetve végigmérve, mondja a magáét, ez ránk is vonatkozik. Mi is le vagyunk tolva, bennünket is le lehet hordani a sárga földig, és az is nyilvánvalóvá válik, hogy ez egy olyan hely, ahol a falnak is füle van. Bartha József, Bocsárdi rendszeres munkatársa fő díszletelemként hatalmas, megvilágítástól függően átlátszó vagy sem falat tervezett, amellyel leválasztja a színpad hátsó felét az elsőtől. Ez a fal középen, ajtóként szolgálva, jókora erőfeszítéssel széthúzható vagy összezárható, tehát tágasnak is érezhető a tér, de szükség szerint akár börtönnek ugyancsak, amikor szorul a szereplők körül a hurok. És azt valamennyi budapesti Tartuffe-előadás érezteti, hogy a hurok igencsak szorul, a hazug képmutatás fölöttébb veszélyes lehet. Ezt kifejezi Bocsárdi Magor feszültséggel teli zenéje is.

Nyilván nem véletlen, hogy Tartuffe-áradat van nálunk, hiszen álságos önkényeskedésben, jónak mutatkozni igyekvő aljasságban van részünk rendesen. Tartuffe a báránybőrbe bújt farkas.

Az Örkény Színházban Nagy Zsolt, Bagossy László elmés rendezésében egy valóban csáberővel rendelkező, férfias Tartuffe-öt ad, akiről az is könnyedén hihető, hogy tényleg elcsábítja az ő jótevőjének, aki befogadta a házába, Orgonnak a feleségét. A Nemzeti Színházban az évad elején bemutatott Tartuffe-produkcióban, amiben Trill Zsolt alakítja a címszerepet és amit David Doiasvili állított színpadra, egészen odáig fajulnak a dolgok, hogy a szokásosnál fiatalabb Elmirának láthatóan nem lenne ellenére, ha Tartuffe szeretkezne vele egy kiadósat. És mivel a Tartuffe-öt bálványként imádó Orgon, aki ha bármilyen felháborítóan tűrhetetlent is cselekszik az imádottja, akkor sem hiszi el, odáig hagyja fajulni a dolgokat, hogy a profi képmutató, a szó szoros és átvitt értelmében is anyaszült meztelenre vetkőzik a ház ura szeme láttára, hogy meghágja asszonyát.

Moliere Tartuffe című színdarabját mutatja be a Katona Józs Keresztes Tamás Tartuffe szerepében Moliere Tartuffe című vígjátékában a Katona József Színházban
Fotó: Balogh Zoltán

A Radnóti Színházban, az ugyancsak ebben a szezonban műsorra tűzött, Hegymegi Máté rendezte, Molière – the passion című produkcióban, amiben szintén van egy jelentős rész a Tartuffe-ből, az őt meglehetősen vehemensen megformáló Pál András tulajdonképpen el is jut a „lényegig”. Ja kérem, durvul a világ. Félelmetes, hátborzongató.

Keresztes Tartuffe-je úgy ijesztő és undorító, hogy közben röhejes is, mert egy hiú pojáca, aki azonban közel sem ostoba. Sőt ellenkezőleg, nagyon is furmányosan fifikás agyú.

Hozzá mérhetően fifikás még Dorine, a szobalány. Bánfalvi Eszter pazarul, végtelenül eszesre, felvágott nyelvűre játssza, és zsigerileg bátornak is. Érdemben ő az egyetlen, aki szembe mer szállni a betolakodó mindinkább elhatalmasodó egyeduralmával. A többiek csak kétségbeesnek, hőbörögnek kicsit, de jobbára behúzzák fülüket-farkukat, igyekeznek túlélni, átvészelni, ahogy az manapság oly gyakran szokás. Bocsárdi úgy tud klasszikusokat rendezni, hogy azok megszólalnak a mának, nekünk. Eszelős, ahogy megjelenik Máté Gábor Orgonja, szinte önmaga karikatúrája. Lábujjhegyen, széttett karokkal, mint egy kis kölyök, aki repülőzik, jóformán besuhan bárgyúan üdvözült mosollyal az arcán, hogy ennek a gazembernek a közelségében lehet. A balgaság, az oktondi vakhit csimborasszója, akit a bálványa azzal etethet meg, amivel csak akar. Persze hogy ez áthallásos, de finoman az, semmi direkt utalás. Ugyanakkor Bocsárdi mer egészen vaskos, vásári elemeket használni, ahogy Molière is buzgón alkalmazott ilyeneket.

Cs. Kiss Zsuzsanna jelmezeinek egy része találó gúnyrajz arról, aki hordja ezeket a ruhákat. Ónodi Eszter Elmiraként kívánatos szépasszony, akinek egyetlen porcikája sem kívánja a valódi hit nélkül ájtatoskodó felfuvalkodottat. Az egyik csúcsjelenet az, amikor cselből elcsábítja ezt a galádot, és Orgont kiülteti az első sor közepére. Tehát nincs asztal alá bújás, onnan mókásan ki-kitekintgetés, nincs mese, a férj közelről, „premier plánban” kénytelen végignézni, hogy durva otrombasággal készülnek felszarvazni. Vagyis pontosan a mi látószögünkből. Itt van, nézzétek csak végig, sugallja a rendező, hogy mi mindent be nem vesztek, mi minden ellen nem lázadtok fel időben, hogyan lehet mindenféle maszlaggal etetni titeket!

Kocsis Gergely Cléante, ő azért viszonylag tisztán lát, igyekszik is figyelmeztetni mindenkit, de a kutya sem hallgat rá, ő pedig cselekvésképtelen. Mészáros Blanka és Tasnádi Bence az ifjú szerelmesek, akik a többiekhez hasonlóan nem látnak tovább az orruknál. Orgon fia, Damis, Vizi Dávid megszemélyesítésében, jobbára csak álldogál tanácstalanul.

Bocsárdi átvariálja a darab végét. Lojális úrként, aki hozza a jó hírt, hogy mégsem lakoltatják ki a családot és kobozzák el a vagyonát Tartuffe javára, bejön Borbély Alexandra. Mikrofonokat tesznek elé, és ő a hatalmat dicsőítve ecseteli, hogy itt aztán van igazság, itt napvilágra kerül a sandaság, a rossz, miközben a háttérben véresre verik a felkapaszkodott, immár kegyet vesztett álszentet. A szónoklat után Borbély, aki a fogdmegekkel rendelkező rendőrhadnagyot is játssza, határozottan kemény mozdulattal térdre parancsolja az egész családot. Ott térdepelnek valamennyien velünk szemben, némiképp megkönnyebbülve, mégis megszeppenten és porig alázva. Befejezésül farkasszemet nézünk velük, miközben igyekszem magamtól elhessegetni azt a gondolatot, hogy mi is hasonló sorsra juthatunk.