Nyomul a szélsőség

Kívülről nézve Németország a boldogság szigete. Minden rendben. A BBC nemzetközi közvélemény-kutatása szerint a berlini kormány politikája hat legpozitívabban az egész világra, a The Times Angela Merkelt választotta az „év személyiségének”, és az országban magas az életszínvonal, alacsony a munkanélküliség. A kereskedelem az idén jegyezte „minden idők legsikeresebb karácsonyát”. A németek szilveszterkor százharmincmillió euróért lőttek rakétákat a semmibe. Tehát kitűnő hírnév, gondtalan jólét! Kívülről nézve.

Még egyszer: kívülről nézve. Aki itt él, persze látja, érzékeli ezeket a pozitív dolgokat. Megérti, hogy a németek büszkék szörnyű múltjuk után nemzetközi tekintélyükre. Ugyanakkor napról napra tapasztalja: eléggé önkritikusak ahhoz, hogy figyelmeztessenek a negatív jelenségekre is. Ami például a karácsony előtti hétfőn Drezdában és több más volt keletnémet városban történt, a lakosság kilencvenegy százaléka szégyenletesnek tartja.

Szászország fővárosában tizenhétezer ember vonult fel iszlám- és menekültellenes, idegengyűlölő jelszavakat kiabálva, horogkeresztes zászlókat lobogtatva. Közben karácsonyi énekeket énekeltek. A szónokok „tele van a hajó” jelszóval követelték a határok azonnali lezárását a menekültek előtt, a befogadottak visszaküldését hazájukba (Szíriába, Afganisztánba, Irakba).

A közvélemény első pillanatban döbbent értetlenséggel, majd felháborodással reagált a magát Pegidának nevező (Patrióta európaiak a Nyugat iszlamizálása ellen) csődület akciójára. A megkérdezettek döntő többsége ellene van a fajgyűlölet, a vallásüldözés minden formájának. Politikusok, közéleti személyiségek, társadalmi szervezetek foglaltak állást szokatlanul éles hangon a Pegida ellen. Joachim Gauck államelnök (evangélikus lelkész), aki annak idején egyik szervezője volt a hétfői tüntetéseknek, istenkáromlásnak nevezte a „kaotikus banda üvöltözését”. Angela Merkel kancellár szerint „patkányfogó kutyák” (Rattenfänger) állnak a tüntetők élén.

Hőzöngő banda

Nem emlékszem rá, hogy vezető német politikusok ilyen kemény kifejezéseket használtak volna politikai mozgalmak esetében. Egyedül az Orbánt is fogadó Seehofer bajor miniszterelnök jegyezte meg óvatosan, hogy „megértést kell tanúsítani a bevándorlók többségbe kerülése és az iszlámosodástól tartók félelme iránt”. Rejtély, hogy erre miért lát esélyt. Egyébként az ő pártja, a CSU volt az, amely elő akarta írni, hogy a bevándorlócsaládokban otthon is kötelező legyen németül beszélni. (A javaslatot időközben visszavonták.)

Tény, hogy egyrészt a németek döntő többsége a keresztény–zsidó kultúrát tekinti örökségének, másrészt szociológusok szerint az egyre idősebbé váló nemcsak német, hanem európai társadalmaknak szükségük van bevándorlókra. Azok munkája, adója nélkül a bennszülöttek életszínvonala, nyugdíja ugyanis ma már nem biztosítható. Ugyanez volt a helyzet a hatvanas, hetvenes években a vendégmunkásokkal, akik nélkül nem lett volna német „gazdasági csoda”. (Statisztikák szerint az iparban és a kereskedelemben máris több tízezer üres tanulói hely vár betöltésre).

A politikai pártok közül csak egy, az utóbbi években alakult intézmény, az AfP (Alternatíva Németországért) támogatja hivatalosan a Pegidát. Ez a nyíltan EU- és NATO-ellenes, nacionalista, antiszemita párt vissza akarja állítani az euró helyett a német márkát, és egyáltalán: „másként akar politizálni”, mint azt a hagyományos pártok teszik. Támogatói a szélsőjobboldali rétegekből kerülnek ki, de egyre inkább tért hódítanak a jobboldali polgárság köreiben is. A Pegida agresszív terméke az AfP-nek. Mutatja, hogy politikai erővé izmosodhat egy, a társadalom peremére szorult hőzöngő banda, ha párosul a középosztály nyárspolgári, kispolgári rétegeivel.

Feltűnő, hogy Németországban a szélsőséges pártok támogatóinak legnagyobb része az egykori NDK tartományaiból származik. Az ország nyugati részében mindvégig jelentéktelen maradt a neonáci NPD és a szinte nem létező kommunista párt. Társadalomtudósok szerint ez a negyvenéves diktatúra következménye, amely generációkon át rányomja bélyegét a közösségi gondolkodásra. A német társadalom 1945 előtt az ország keleti és nyugati részében egyaránt diktatúrában élt. A lakosság jó része tevőlegesen, tudatosan, meggyőződéssel, de mindenesetre hallgatólagosan részt vett a hitleri diktatúra bűntetteiben. Aztán kettéosztották az országot. Ugyanannak a népnek az egyik része demokráciában élhetett, a másik diktatúrába kényszerült. Az egyikben demokratikus mentalitás, a múlt bűneivel szembenézni tudás és szándék készsége alakult ki. A másik melegágya maradt az antidemokratikus gondolkodásnak. Itt a legerősebbek a diktatúra utódszervezetei, a Balpárt és a neonáci NPD, és innen kerültek ki a vendégmunkásokat gyilkoló NSU tagjai is.

Merkel és Orbán

A radikális jobboldal előretörése európai jelenség. Angela Merkel német kancellár – mint mondta – egyik fő feladatának tekinti, hogy gátat vessen ennek a folyamatnak. Feltehetően ez egyik célja tervezett budapesti látogatásának is. Nem titok, és ezt számtalanszor elmondta már, hogy komoly kifogásai vannak Orbán Viktor antidemokratikus, a szabadságjogokat korlátozó, az EU értékrendjét semmibe vevő, Putyin diktatórikus módszereit példának tekintő politikájával szemben. Nem kétséges, hogy ezeket elmondja Budapesten is a magyar miniszterelnöknek. Elmondja, de vitára a látogatásra szánt öt óra alatt nem lesz idő. Ezért számos megfigyelő elképzelhetőnek tartja, hogy a kancellár asszony vagy megváltoztatja Orbán eddigi antidemokratikus politikáját, vagy javasolni fogja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. További találgatás: a magyar miniszterelnök részéről engesztelő gesztus lehetne az ígéret, hogy támogatja az EU politikáját az Oroszország elleni gazdasági szankciók esetleges folytatása ügyében.

Február másodikán remélhetőleg már többet tudunk.