Nagyot hibázott a Time magazin a Donald Trumpot és síró kislányt ábrázoló, már történelmivé kiáltott címlapjával

2018. június 22., 15:43

Szerző:

Nem választották el édesanyjától a határon azt a kislányt, akinek fotója már bejárta a világsajtót, mint Donald Trump menekült családokat szétszakító politikájának szimbóluma.

A Reuters beszélt a hondurasi kislány édesapjával, Denis Valerával, aki tisztázta, hogy lányát és a kislány édesanyját, Sandra Sanchezt valóban feltartóztatták a határon, de nem választották el őket egymástól, hanem együtt mehettek menedékjogért folyamodni a texasi McAllen határvárosába.

A Getty Images fotóriportere, John Moore által készített felvételen a kislány zokogva áll a határőrök előtt. Maga Moore nyilatkozta a felvétellel kapcsolatban, hogy az egy az édesanyjától elválasztott kislányt ábrázol.

A képet több ezer sajtóorgánum közölte világszerte, és többek között ez volt az a felvétel, ami - a PR-fogás - szerint  „meglágyította” Donald Trump szívét, aki tegnap visszavonta a gyermekeket a szüleiktől elválasztó rendeletét.

A fényképet egy facebookos adománygyűjtő kampányhoz is felhasználták, amin végül 17 millió dollár gyűlt össze a menekültek ügyeivel foglalkozó jogi képviselők fizetésére.

Valera állítását, miszerint ő a kislány apja és gyermeke rendben van, a hondurasi külügyminisztérium is igazolta. A történet elég kacifántos így is, Valera ugyanis nem tudott arról, hogy Sanchez elindult kislányával az Egyesült Államokba, ahol a nőnek már él családja.

A történet másik kínos mozzanata a nemsokára megjelenő és előre beharangozott, már most történelminek kikiáltott Time magazin címlap, ami egy montázs a kislányról és Donald Trump amerikai elnökről.

Azt még áprilisban jelentette be a szövetségi főügyészi tisztséget is betöltő Jeff Sessions igazságügyi miniszter, hogy zéró toleranciát hirdetnek az illegális bevándorlókkal szemben. Ez azt jelenti, hogy vádat emelnek ellenük, letartóztatják őket, és mivel a 18 év alatti gyermekeket nem lehet a szüleikkel együtt büntetővád alá helyezni, ezért őket külön létesítményekben helyezik el. Ez utóbbit részletet vonta vissza tegnap az amerikai elnök. 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).