Mickey és Donald újra támad

A falun felnőtt fiú volt rikkancs, kamaszként önkéntes sofőr az első világháborúban, majd otthagyta a középiskolát, mert inkább rajzolni, filmezni akart. Huszonkét éves volt, amikor bátyjával megnyitotta hollywoodi rajzfilmstúdióját és harminckettő, amikor megkapta az első Oscart a Mickey Mouse-filmekért. A többi, mint tudjuk, filmtörténelem, ám az egykori szegény gyerek nagyon értett a bizniszhez is. Mivel filmjei példátlanul népszerűek voltak, arra gondolt, miért ne lehetne azzal is keresni, ha bemutatják, hogyan készülnek. Burbanki stúdiója mellett azonban nem volt elég hely látogatóközpont építésére, így pokoli pénzekért megvett egy 65 hektáros gyümölcsöst Anaheimben, Los Angeles közelében, és módosult a terv. Apja hajdan az 1893-as chicagói világkiállításon dolgozott, tőle hallotta, hogy ott mindenféle történelmi bemutatók voltak, azután kisvasutak és hajók, cowboyok, indiánok vonzották a tömeget. Az új koncepció tehát: egyfajta szirupos amerikai álomvilág – kitekintéssel a külföldre –, s persze mindezt látványosan, a technika legkorszerűbb vívmányait felhasználva tárják egyfajta grandiózus színházi előadásként az ámuló-bámuló, s mindezért szépen fizető látogatók elé.

A névadó, aki nemcsak grafikusként és színészként volt tehetséges, hanem rendezőként is, óriási show-t tervezett: „mágikus királyságot” – mint reklámozták – ígért egész sor „színpaddal”, amelyeken gondosan képzett és sok fantáziával beöltöztetett szereplők kápráztatják el a végeláthatatlan sorokban érkező nagyérdeműt. A technika (napjainkban immár az elektronika) trükkjeivel, zenével, ijesztgetéssel és persze azzal, hogy megelevenednek a moziból már jól ismert képek, továbbá kezet lehet fogni Miki egérrel, Plútó kutyával és Hamupipőkével. Vezető dramaturgként mások mellett foglalkoztatták a hollywoodi B filmek népszerű sztárját, Ronald Reagant, aki történetesen maga is élen járt a filmvilág baloldaliként ismert alakjai elleni hadjáratokban.

A koncepció zseniálisnak bizonyult, mert tükrözte, ötvözte az amerikaiak naiv önképét és a sémákat, amelyek az országról és népéről bennük és a világban élnek. Egyfajta idillbe érkezünk: a főutcán barátságos házikók (a szokásos házméret 60 százalékára kicsinyített kulisszák), bennük persze boltocskákkal, amelyekben mindjárt vehetünk is nem olcsón sok mindent, elsősorban a Disney-féle filmipar emléktárgyait. Gyönyörködhetünk a 20. század fordulóján készült autók guruló modelljeiben, de van hajdani villamos és emeletes busz, nemkülönben lovaskocsi is, nyomában pedig szorgos személyzet gyűjti a lócitromot. És átível mindezek felett egy szál sínen a vasút, amelyről kilométereken át felülről csodálhatjuk a látnivalókat, például azt, ahogy egy emberméretű Miki egér megmássza a helyi Matterhornt.

Disneyland építését 1954-ben kezdték el, és a következő évben már meg is nyitotta kapuit. A névadó közismerten akaratos és munkamániás ember volt, a munkák idején helyben, a „Fő utca” tűzoltóságán rendeztetett be magának lakást, hogy bárhol és bármikor felbukkanhasson, hajtva az embereket, hiszen nagy pénze, 17 millió (akkori) dollárja feküdt a beruházásban. Így tartották ugyan a rendkívül szoros határidőt, de a megnyitás napja „fekete vasárnapként” vonult a cég történetébe. Közvetlenül a nyitás előtti napokban sztrájkba léptek ugyanis a vízszerelők, így Disneynek döntenie kellett: a nagy eseményen az ivókutak ne működjenek, vagy az illemhelyek. A megnyitó napján 38 fok volt a napsütötte Kaliforniában, ő mégis az előbbi mellett döntött, így ingyen víz helyett üdítőket kellett venniük a látogatóknak. Ráadásul az ünnepségre meghívott 15 ezer vendég helyett több mint a duplája, 28 ezer özönlött be. A többség hamisított belépővel, mások öt dollárért élelmes vállalkozók létrái segítségével küzdötték le a kerítést. A tömeg megbénította a show-t: a túlterhelt folyami gőzöst elöntötte a víz, s a főutcán mezítlábas hölgyek botorkáltak: tűsarkú cipellőjük beleragadt a még friss aszfaltba.

A botrányos kezdet után (amelyet az ABC tévéhálózat élőben közvetített, kivéve a kínos jeleneteket, hiszen a nagyvállalat részben Disney tulajdona volt) a vaskezű főnök gyorsan rendet csinált. A kétezer alkalmazott újabb kiképzést kapott arról, hogyan tartsanak rendet és kápráztassák el a vendégeket. Munkahelyükön „emberspecialistának” hívták őket, és Disney a lelkükre kötötte, hogy állandó feladatuk a mosolygás. „Ha más nem segít, mindig gondoljanak arra, hogy ezekért a mosolyokért kapják a fizetésüket” – állt Disneyland dolgozóinak tankönyvében. Rokonszenves amerikai fiúk és lányok több nemzedéke mosolyogta azóta végig kemény műszakjait. Már az első évben egymilliónál több látogatója volt az álomvilágnak (tavaly 117 millió), s a látványosság híre eljutott mindenhová.

Walt Disney megérhette volna alkotásának 60. évfordulóját, de a tüdőrák már 1966-ban elvitte. Utódai, akik között nyolc éve már nincs tagja a családnak, ma óriás céget igazgatnak, a Walt Disney Company a világ második legnagyobb média- és szórakoztatóipari vállalkozása, csak tavalyi bevételei több mint 12 000 milliárd dollárt tettek ki. A multinacionális konszernhez tartozik az amerikai filmipar egyik legnagyobb stúdiója, az ABC tévé- és rádióhálózat, egy sor kábelcsatorna – mint a Disney Channel vagy az ESPN –, továbbá kiadók, színházak, szállodák, internetes portálok, hajók. Valamint immár 14 „Disneyland” a világ különböző országaiban. Az első Tokióban nyílt meg, a legújabb most épül négymilliárd dollárból Sanghajban. A hozzánk legközelebbi Párizs mellett van, sok éve veszteséges ugyan, pedig ott is 14-16 millióan váltanak jegyet évente. A legújabb fejlemények tükrében persze várhatóan kevesebben lesznek. Németek és britek egyébként feljelentették a céget az EU-nál, mert a nem franciáknak sokkal drágábban adja csomagban a parklátogatást szállással, mint a franciáknak. S most, a McDonald’s és a Starbucks Coffee után a Disney-világ megjelenik az orosz fővárosban is. Ők viszonylag olcsón, jó kétszázmillió euróból vélik felépíteni a parkot a Moszkva-folyó partján, óriás hangversenyteremmel, szállodával és saját metróállomással. A moszkvai változat sajátosságának ígérik, hogy lesz ugyan rogyásig Miki egér és Donald kacsa, de megelevenednek orosz rajzfilmek népszerű figurái is. Régen tervezik már, és ha igaz, három év alatt fel is építik, ami nem éppen méltó a két emberöltővel korábban egy év alatt felhúzott eredetihez. Ha ezt Nyikita Szergejevics megérhette volna... Amikor a Szovjetunió főembere 1959-ben Eisenhower elnöknél vendégeskedett, egyik leghőbb vágya volt, hogy Kaliforniában járva Disneylandet is meglátogathassa. Házigazdái azonban kérését – biztonsági okokra hivatkozva – nem teljesítették. A Szovjetunió első embere dühöngött: „Tán rakétakilövő-állások vannak ott? Vagy kolera?”