Kiállítják Leonardo da Vinci elveszettnek hitt festményét

Leonardo Da Vinci Salvator Mundi című festményét a közönség november 9-től tekintheti meg a londoni National Gallery “Leonardo da Vinci: Painter at the Court of Milan” című kiállításán.

2011. július 15., 08:54

Az olajjal fára festett, 66 cm magas és 46 cm széles képet Leonardo kevéssel azelőtt festette, hogy 1499-ben elhagyta Milanót, ahol hátrahagyott néhány, jelenleg Windsorban őrzött vázlatot is.

A kép Krisztust ábrázolja, amint jobb kezével áldást oszt, a bal kezében pedig egy glóbuszt tart. A szakértők szerint különösen érdekes rajta a glóbusz, amelyet a művész különös technikával hegyi kristály ragyogásával és tisztaságával tudott megfesteni.

A mű jelenleg egy amerikai kereskedelmi konzorcium tulajdona. Egy ingatlan árverés során vásárolták, állítólag, 6-7 évvel ezelőtt az USA-ban. A festmény útját visszamenőleg azonban nehéz megállapítani, ismert, hogy egy ideig egy Nantes-i kolostoré volt, és hogy a 17. században I. majd II. Károly angol király gyűjteményének részét képezte.

A rossz állapotban lévő képet az amerikai gyűjtők restaurálás céljából átadták a National Gallerynek. A restaurátoroknak először a századok során ráfestett rétegeket kellett eltávolítaniuk, például, a Krisztus arcát megváltoztató hozzáadott szakállt és bajuszt. Majd fokozatosan előbukkantak az Utolsó Vacsora színeire emlékeztető piros és kék árnyalatok.

A múzeum vezetése ekkor hívott meg négy Leonardo szakértőt a kép hitelesítésére. A tulajdonosok már korábban felkérték a kép azonosítására a Metropolitant és a bostoni National Museum of Fine arts-ot, az azonban titok maradt, hogy ezek miként értékelték. A négy szakértő,—köztük két olasz, egy amerikai és egy angol— azonban egyöntetűen Leonardónak tulajdonítja a festményt. Ennek bizonyítékául szolgál egyrészt Wenceslaus Hollar cseh származású rézmetsző 1650- ból származó, a Salvator Mundi-ról készített metszete, másrészt a képhez használt festékek összehasonlítása Leonardo által más képekhez alkalmazott festékeivel. Igénybe vettek olyan tudományos eszközöket is, mint a reflektográfia, amely a képhez készített vázlatokban tudott azonosságot találni.
A festményt az Artnew folyóirat, amely közölte a kép megtalálásának hírét, 200 millió dollárra becsülte.

Tegnap 12:22

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).