Kanada van, kanadaiak nincsenek – Nagy kísérlet nagy nehézségekkel
Sokan nevezték már a modern Kanadát nagy kísérletnek. Kísérletnek arra, hogy lehet-e egy országot közös értékek, közös identitás nélkül, progresszív törvények mentén egyben tartani. Vajon Kanada a jövő állama, netán az elrettentő példa a többi nyugati ország számára? A modern liberális államok összetartó ereje egyes nézetek szerint a nyelv, mások szerint a közös szokások és a történelem. Kanadára ezek közül egyik sem igaz, bár a nyelvben továbbra is az angol dominál.
A tartományok nagyfokú hatalma miatt a szövetségi kormány nem erős az országban. Az egyetlen összekötő tényező a földrajzi terület. Mostanában azonban divat lett, hogy az állami képviselők ünnepélyesen visszaszolgáltatják a földeket az indián törzseknek. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha beszédet tart a polgármester egy városban, akkor szimbolikusan elismeri, hogy a föld nem a városé, hanem azé a törzsé, amely százötven vagy kétszáz évvel korábban ott élt.
Az indián törzsek és a mindenkori kanadai állam között mindig sok konfliktus volt, ami Justin Trudeau alatt sem változott. Scott Gilmore kanadai újságíró a Macleans magazinban így ír a kanadai egység hiányáról: „Ha Kanada nem nép, nem nemzet és nem nemzetállam, akkor mik vagyunk pontosan? Azt mondanám, hogy egy csoport ember vagyunk, akik nagyjából egy irányba haladnak. (…) Nem azért marad a térképen az országunk egyszínű, mert közös identitásunk vagy közös céljaink lennének, hanem mert eddig nem volt igazán okunk felbomlani.”
Kanada területének több mint 80 százaléka lakhatatlan, terméketlen föld, így a 35 milliós lakosság az amerikai határ mentén tömörül. A tíz tartomány tíz külön részre darabolja az országot, közöttük a szállítás a szigorú törvények miatt meglepően nehéz, repülővel átutazni pedig sokkolóan költséges. Kanada kezdetektől fogva két részre szakadt az egymással szemben álló francia és angol kultúra miatt. A két európai nép kanadai házassága viharos volt, és Québec többször is megpróbált kiválni az országból. A hetvenes években a kiválás kisebb forradalomig fajult, aminek a szeparatisták számára sikertelen referendum vetett véget. Kanada egészen a nyolcvanas évekig a Brit Birodalom független, de hűséges részeként tekintett magára.
Justin TrudeauKezdetben a kanadai brit területeket leginkább az Egyesült Államoktól való különállás határozta meg. Az első, rövid életű amerikai alkotmány tizenegyedik cikkelye még tartalmazta, hogy lehetséges Kanada csatlakozása az Egyesült Államokhoz. Az erős brit identitás ezt azonban megakadályozta. Az első világháborúban 67 ezer fiatal halt meg Franciaországban a brit korona zászlaja alatt, és hatszázezer kanadai jelentkezett önkéntesnek. A húszas, harmincas évek, ahogy Amerikában is, a gazdasági visszaesés és a szigorodó bevándorlás évei voltak Kanadában. A háború után megindult a bevándorlás első, először Európából érkező nagy hulláma. Aztán 1968-ban Pierre Trudeau került a hatalomra. Tizenhat éven át volt miniszterelnök, meghirdette a multikulturalizmus doktrínáját, és kaput nyitott az ázsiai bevándorlásnak. A multikulturális és a progresszív Kanada kísérlete tehát nem most kezdődött, de mostanra látszik beérni.
Két fontos területe van a kanadai kísérletnek: a progresszív törvényhozás és a multikulturalizmus. A progresszív törvényhozással már megégette magát Kanada, hiszen 2013-ban a kormány kénytelen volt visszavonni azt a kiegészítését a kanadai Emberi jogok törvényének, amely lehetővé tette, hogy szinte bármilyen szóbeli sértés miatt fel lehessen jelenteni a másikat. Ma a legnagyobb viták az oktatásban folyó átalakítások körül vannak. 2016-ban Brit Columbiában a kanadai oktatási minisztérium kötelezővé tette, hogy az iskolák első osztálytól kezdve a tananyag részévé tegyék a szexuális orientáció és nemi identitás oktatását. Ez első osztályosokat avat be olyan témákba, mint a homoszexualitás, a transz gyerekek és az előnevek kérdése. Mindezt mesekönyvekkel és a szexuális és nemi identitást szimbolizáló rajzokkal. A tananyag hivatalos honlapja szerint fontos, hogy akkor tanítsák meg a gyerekeket az elfogadásra, amikor formálhatók. Sok szülő és iskolák vezetői is tiltakoztak a tanagyag ellen. Kari Simpson, egy konzervatív szervezet tagja például így nyilatkozott a kanadai The Globe and Mailnek: „Ez a politikai indíttatású tananyag ártalmas a gyerekekre, és megsérti a közoktatás szerepét. A politikailag befolyásolt nevelés következményei ártalmasak lesznek a gyermekeinkre.” A tananyag az elmúlt két évben Kanada-szerte részévé vált a tantervnek az állami iskolákban. Hatását ma még nem lehet felmérni.
A másik nagy kísérlete Kanadának a multikulturalizmus. Míg az Egyesült Államokat mindig egy olvasztótégelyhez hasonlították, amelyben a népek összekeverednek és egyetlen amerikai identitást alkotnak, addig a kanadai identitás soha nem volt meghatározható. A brit identitás a 20. század nagy bevándorlási hullámai és a brit kötelék felmorzsolódása miatt lassan elveszett. Helyette nem sikerült kanadai nemzeti identitást kialakítani. A multikulturalizmus egyik következménye, hogy különálló szigetekké válnak a társadalmat alkotó kultúrák. Az elfogadó társadalom következménye pontosan az, hogy nem várja el a beolvadást.
Kanada legfurcsább jelensége a progresszív kormány és az iszlám kapcsolata. A The Economist cikkezett róla még 2017-ben, hogy a kanadai jogászok amellett érvelnek, hogy az ország engedélyezze a poligámiát a nagyszámú muszlim bevándorlás miatt. Kanada lakosságának három százaléka vallja magát az iszlám követőjének. Nagy részük az iszlám szunnita ágához tartozik, és az elmúlt harminc évben érkeztek az országba. Az elmúlt években több nagy muszlim szervezetet megfosztottak az állami támogatásoktól, miután kiderült, hogy terrorszervezetekkel állnak kapcsolatban. Justin Trudeau a néhány tucat hazatért ISIS-harcossal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a harcosok „erőteljes hangjai lesznek a társadalomnak”. Egyes közel-keleti országokból menekült muszlimok tiltakoznak az ellen, hogy a kanadai kormány hangot ad radikális szervezeteknek, de a többséget nem érdekli. Tariq Fatah, a Kanadai–Muszlim Kongresszus vezetője az amerikai CBN-nek azt mondta, hogy a kanadai baloldal elfogadja és ünnepli a radikális iszlamistákat: „Úgy tekintenek a radikális iszlámra, mint egy olyan jelenségre, amelyet el kell fogadni, mert annyira érdekes. Minket, muszlimokat cirkuszi állatoknak látnak.” Hogy védjék az új bevándorlókat, Kanada az úgynevezett iszlamofóbiát gyűlöletbeszédnek titulálja, ami egyesek szerint azt is jelenti, hogy az iszlám vallás kritikája sem megengedett. Mark Steyn kanadai származású író szerint „a multikulturális társadalmak annyira fontosnak tartják a toleranciát, hogy tolerálják a nyilvánvalóan intoleránst és a vallottan monokulturálist, de nem tolerálják azt, aki rámutat erre az intoleranciára”. / Hajdú Tímea
