Határnyitók

Makacsul visszatérő legenda, hogy a frissen szerveződő MDF állt a piknik ötlete mögött. A legilletékesebb, Habsburg Ottó szerint azonban nem ő, hanem lánya, Walburga vetette fel a tervet, igaz, az MDF debreceni vacsoráján. Ottó legfiatalabb lánya amúgy az apja vezette Páneurópai Unió főtitkára volt. A frissen alakult ellenzéki alakulatok (MDF, SZDSZ, Kisgazdák, Fidesz) által akkor még közösen szervezett esemény védnökségét Ottó és Pozsgay Imre vállalta, ám sajátos módon a rendezvényre már egyikük sem ment el. „Túlzott óvatosságból – véli Horváth István akkori bonni magyar nagykövet, a titkos határnyitási tárgyalások egyik résztvevője. – Nem vállalták annak az ódiumát, ha netán mégis rosszul sülne el a dolog.” Pedig vasfüggöny és tűzparancs akkor már régen nem volt. Amikor Horn és osztrák kollégája, Alois Mock június végén a kamerák előtt látványosan átvágták a „szögesdrótot”, külön kellett erre az alkalomra a frissen beszerzett kellékeket felállítani.

Futás!

Gondos volt a piknik előkészítése: az óránként német nyelven is híreket sugárzó Danubius Rádióból a Balatonnál és egyebütt lévő, sorsukra váró NDK-polgárok megtudhatták, mi készül az osztrák határon. Ha mégsem hallották volna, olvashatták a röpcédulákat, amelyeken tájékoztatták őket az eseményről – feltehetően a nyugatnémet titkosszolgálat jóvoltából. Világos volt: itt az esély.

A piknik helyén kapu zárt el egy régi utat a két ország határán. Valakik kinyitották, azután futni kezdtek a keletnémetek a túlsó oldalra, asszonnyal, gyerekkel, egy szál nyári ruhában. Ideát csak a Trabantok és az elhagyott csomagok maradtak. A magyarok, köztük néhány határőr, csodálkozva nézték a riadt menekülést. „Meg kell érteni Honecker alattvalóinak lelkiállapotát – mondja ma Horváth István. – A berlini fal, a szigorú tűzparancs országából jöttek, s nem tudhatták, mi történik velük.”

Pedig már régen biztonságban voltak: a Németh-kormány visszautasította Kelet-Berlin követelődzését, hogy adják ki nekik a menekülteket. A helyzet viszont egyre nyomasztóbbá vált: majd negyedmillió NDK-polgár volt az országban, akik nem kívántak hazatérni. A kevésbé türelmesek nekivágtak az osztrák vagy a jugoszláv határnak. A többségük át is jutott, vagy ha nem, akkor itt maradtak s újra próbálkoztak.

Augusztus 13-án, a berlini fal építésének évfordulóján ellenzékiek és NDK-s menekültek tüntettek a szabadság mellett Budapest belvárosában. Ugyanaznap érkezett a fővárosba Jürgen Südhoff, Bonn külügyi államtitkára, aki Horn Gyulával megállapodott: az NSZK budapesti nagykövetségén lévő, száznál több menekült a Vöröskereszt repülőgépén Ausztriába utazhat. A magyar külügyminiszter pedig bizalmasan azt is közölte partnerével, hogy hamarosan „maradéktalanul” megoldják a menekültkérdést.

Erről jó egy héttel később született meg a döntés szűk körben: Németh Miklós, Horn Gyula, Horváth István belügyminiszter és Borics Gyula igazságügyi államtitkár tanácskozásán. Itt hangzott el Németh sokszor idézett kijelentése: „Igen, a határnyitás azt jelenti, hogy a két német állam vitájában az NSZK mellé állunk.” Ezt augusztus 25-én Helmut Kohl kancellár is hallhatta a magyar kormányfőtől. Németh és Horn titokban repült Kölnbe. A gymnichi kastélyba vitték őket, ahol a kancellár, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter és néhány tanácsadó várta őket. A magyarok tájékoztatást adtak a menekültáradattal kialakult helyzetről és arról a fenyegetésről, amit a Magyarországon állomásozó vagy nyolcvanezer fős szovjet haderő és Gorbacsov ellenzéke jelent. Egyúttal biztosították partnereiket, hogy nem küldik vissza az NDK-ba a menekülteket, meg fogják nyitni előttük a határt. A további tárgyalások már arról folytak, mikor és hogyan történjék ez. Némethék abban bíztak, hogy ez „német ügy” lévén, Bonn majd megegyezik Honeckerékkel. Kohl azonban erről hallani sem akart, így maradt a magyar döntés. A kancellár később többször is elmondta: a könnyekig meghatódott, amikor Németh Miklós közölte vele a határnyitás szándékát. Még inkább attól, amikor a többször megismételt kérdésre – milyen viszonzást várnak ezért – ezt a választ hallhatta: „A magyarok nem kereskednek emberekkel.” (Amint Ceauşescu tette az erdélyi szászokkal.)

Igaz, akkor már volt ígéret egy félmilliárdos német hitelre, s Kohl utóbb további félmilliárdos áruhitel nyújtásáról is biztosította az országa kockázatos helyzetéről aggódva beszámoló magyar kormányfőt: amennyiben az NDK, Csehszlovákia és Románia gazdasági rendszabályokat léptetne életbe Magyarország ellen, vagy a szovjetek elzárnák az olaj- és gázcsapokat, az NSZK kész a károk megtérítésére, s készen áll Magyarországnak minden szükséges és lehetséges módon segíteni.

Legenda

Van itt még egy legenda, amelyet hiteles forrás alapján cáfolhatunk. Eszerint Kohl a magyarok látogatása után felhívta volna Gorbacsovot, tudakolandó, mit szól a tervhez. Amire a pártfőtitkár (Kohl emlékiratai szerint) dodonaian, de érthetően azzal válaszolt: „A magyarok jó emberek.” Megkérdeztem erről Horst Teltschiket, aki sok éven át volt Kohl kabinetfőnöke, s akinek mindvégig kulcsszerepe volt a német–magyar tárgyalásokon. Azt válaszolta: „A kancellár soha nem beszélt egyedül külföldi politikussal, ilyenkor mindig jelen kellett lennem és jegyzetelnem. Az újságírók talán összekevertek dolgokat vagy próbálták még érdekesebbé tenni a szöveget...”

Közlemény

A magyar fél – meglepő módon – az MTI útján rövid közleményt adott ki az oly szigorúan titkos útról. Talán azért, mert tudták, bizonyára Bonnban sem tudtak titkot őrizni? Németh, Horn és más vezető politikusok bizalmas bonni megbeszéléseiről ugyanis a Stasi, az NDK titkosszolgálata a testvéri együttműködés jegyében már korábban tájékoztatta a magyar hírszerzést is, amiről Kohl új magyar barátaitól értesült. Amikor legutóbb Hans-Dietrich Genschert kérdeztem erről Bad Godesberg-i otthonában, még a gyanúját is elhárította annak, hogy minisztériumából kerültek volna ki titkos információk Honeckerékhez. Más német források szerint pedig bizony igen: a tárca levéltárában ült a Stasi embere, és szorgosan továbbítgatta a bizalmas feljegyzéseket.

A határnyitást eredetileg szeptember 6-ra tervezték. Ám előtte Karsten Voigtnak, az akkor ellenzékben lévő SPD vezető emberének Kovács László külügyi államtitkár bizalmasan megsúgta a tervet. Mire Voigt minősíthetetlen módon Budapesten a kamerák elé állva közölte: elintézte a határnyitást. Azt végül szeptember 10-én este, az MTV A Hét című műsorának élő adásában jelentette be Horn Gyula. Nem a kormányfő, amint azt a történelmi alkalom diktálta volna. A másik kormányfő viszont duplán hálás lehetett: aznap a CDU kongresszusán Kohl leváltására készültek. Horn bejelentését a ZDF is élőben adta – s ezzel a kancellár megmenekült.

A németek szemében a határnyitó Horn lett a történet főhőse. Miközben nem volt csekélyebb Németh Miklós vagy a többi reformkommunista szerepe sem, akik évek munkájával – és hathatós német segítséggel – megszabadították az országot a csődbe ment, tarthatatlan rendszertől. Ezért máig nagy becsben tartják őket – a németek.