Reuters: A Fidesz még szorosabbra vonja az ország fölötti ellenőrzést

2019. november 20. 09:28 - szerző: 168 Óra

Ma kezdi tárgyalni az Országgyűlés azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amely korlátozza a képviselők cselekvési szabadságát – írja a Reuters. Az indítvány értelmében a törvényhozás tagjainak a jövőben nem lesz joguk arra, hogy előre be nem jelentett módon – vagyis a meglepetés erejét is kihasználva - jelenjenek meg közintézményekben, illetve állami vállalatoknál, és ott dokumentumokat igényeljenek. A házszabály megsértése a parlamenti épületekből való, akár 60 napig terjedő kizárással, valamint 12 havi illetménymegvonással is járhat.

A törvényjavaslattal a Fidesz még szorosabbra vonja az ország fölötti ellenőrzést – állapítja meg a Reuters, és emlékeztet arra, hogy ez a folyamat immár csaknem egy évtizede tart. A beszámoló kitér arra is, hogy Magyarország ellen jogállamisági aggályok miatt vizsgálat indult az Európai Unióban, ami azzal járhat, hogy felfüggesztik az ország szavazati jogát. A mostani törvényjavaslatot bíráló képviselők szerint az tovább erodálja a demokratikus fékeket és ellensúlyokat.

Fotó: Merész Márton

Megszólaltatja a Reuters Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, aki szerint a képviselői jogok egyértelmű megsértéséről van szó, és ezzel nem csupán a törvényhozás tagjainak a jogai csorbulnak, hanem azon több millió polgáré is, akiket ők képviselnek. Idézi a hírügynökség a szintén független képviselő Szél Bernadettet is, aki az ellenzéki politizálás elleni brutális támadásnak tartja a tervezetet, hozzátéve, hogy a hatalommal való visszaélés soha nem az erő, hanem a gyengeség jele.

A Reuters beszámolójában az is olvasható, hogy a javaslat támogatói szerint a parlament tekintélyének a védelme a cél, miközben Kocsis Máté fideszes frakcióvezető úgymond az anarchistákhoz intézett Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy büntetendő lesz a parlamenti erőszak és obszcenitás. A hírügynökség ezzel kapcsolatban kitér Hadházy Ákos táblafelmutató akciójára, és megjegyzi: Orbán, akinek a családja és barátai a közbeszerzések legnagyobb kedvezményezettjeinek számítanak, és az elmúlt évtizedben az egekbe emelkedett a gazdagságuk, következetesen azt állítja, hogy nincs semmilyen üzleti érdekeltsége.