Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Ez még nem a „hamiltoni pillanat” – Ellenállás a Merkel–Macron-kötvénnyel szemben

2020. június 3. 06:00 - szerző: Kárpáti János

Európai helyreállítási alap létrehozását javasolja Berlin és Párizs a koronavírus-járvány nyomán. A spórolósabb uniós tagállamok által már meg is támadott kezdeményezés értelmében az Európai Bizottság – mind a 27 EU-ország felhatalmazása alapján – összesen 500 milliárd euró értékben bocsátana ki kötvényt, a befolyó összeget pedig a leginkább megrendült tagországok vissza nem térítendő megsegítésére fordítaná.

A konstrukció tehát hagyománytörő: az eltérő pénzügyi helyzetben lévő tagállamok lényegében közösen vennének fel hitelt a nemzetközi pénzpiacokon, és mindannyian törlesztő adóssá válnának, miközben nem mindannyian lennének kedvezményezettjei a kölcsönfelvételnek. A magát „takarékos négyeknek” nevező országcsoport, amelyet mások inkább „négy fukarként” emlegetnek – Ausztria, Svédország, Dánia és Hollandia –, máris ellenjavaslatot dolgozott ki, mondván, aki bajba került, az vegye fel és törlessze a hitelt.

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő javaslata értelmében az alap forrásait a tartalmi újszerűség ellenére a hatályos EU-szerződések módosítása nélkül, a közös költségvetésről szóló szabályoknak megfelelően teremtenék elő, és az alapot az unió jövőre induló hétéves költségvetésébe ágyazva működtetnék. A tagállami kormányok felhatalmazásával az Európai Bizottság által felvett 500 milliárd eurót zömmel a hétéves ciklus kezdeti időszakában költenék el, hogy a gazdaság minél hamarabb túljusson a válságon. A törlesztés több ilyen hétéves ciklusra elnyújtva történne, és a forrását az biztosítaná, hogy a tagországok jelentősen megemelnék a közös uniós kasszába befizetett költségvetési hozzájárulásukat. A törlesztési terheket ugyanolyan arányban kellene megosztani, mint a költségvetési befizetéseket, a hitelfelvétellel szerzett forrást viszont rászorultsági alapon osztanák el.

Merkel a kezdeményezés bejelentésekor hangsúlyozta: Németország és Franciaország az európai eszme mellett áll ki a javaslattal, amely azon a felismerésen alapul, hogy Európának közösen kell cselekednie a válság legyőzéséért, mert „a nemzetállamnak egyedül nincs jövője”. Emlékeztetett arra, hogy

tagállami szinten nagyjából 2000 milliárd eurót kívánnak fordítani az unióban válságkezelésre.

Ezt EU-s szinten kiegészíti az április elején elfogadott 540 milliárd euró összegű, hárompilléres gazdaságösztönző mentőcsomag. Ez azonban a számítások szerint még mindig kevés, ezért javasolják pluszban az 500 milliárd eurós helyreállítási alapot, a „koronakötvény” kibocsátásának módszerével. Ez a hozzávetőleg 3 ezermilliárd euró együttesen már komoly európai válasz lehetne a járvány kihívásaira. A 27 tagország összesített hazai összterméke (GDP) mintegy 14 ezermilliárd euró.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A koronakötvényes ötlet előtt hozott uniós döntések gyakorlatba való átültetése egyébként már folyamatban van, történetesen Magyarországon is, Orbán Viktor kormányfő a minap hatalmazta fel Varga Mihály pénzügyminisztert arra, hogy aláírja a magyar kormány és az Európai Bizottság között kötendő önkéntes garanciavállalási megállapodást, amely a „szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz létrehozásáról” szól. E konstrukció keretében kölcsön folyósítható a tagállamoknak kedvező feltételek mellett.

Ami viszont az új német–francia elgondolást illeti, Macron arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai hitelezés történetében hatalmas előrelépést jelent a javaslat. A konkrét indokot a járvány miatt előállt válság adja, de a közös pénzügyi teherviselés régóta fontos témája az európai integráció jövőjéről folytatott vitának. Franciaország az elmúlt években a kezdetektől támogatta, Németország viszont eddig elutasította a közösen kibocsátott kötvények gondolatát. Ezért írta a Politico című amerikai portál brüsszeli kiadása azt, hogy

a koronavírus-járványnak áldozatul esett a németek spórolós szemlélete.

Ennél is tovább ment a Bloomberg amerikai pénzügyi hírügynökség, amely arról írt: „amikor már úgy látszott, hogy a lényegi európai hatalmak közötti gazdasági szakadék kezd áthidalhatatlanná válni, akkor Németország és Franciaország olyan egyezséggel állt elő, amely Alexander Hamiltonhoz is méltó lenne”. Az amerikai szakértő olvasók számára ez nagyon egyértelmű üzenet: Hamilton volt az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike, az új szövetségi állam első pénzügyminisztere, aki a széthúzó erők ellenállását legyűrve megteremtette a fiskális uniót, 1790-ben föderálissá tette az egyes tagállamok adósságát, és ezzel megakadályozta, hogy a függetlenné vált gyarmatok pénzügyi csődbe menjenek az akkori mércével hatalmasnak számító hadikiadások miatt.

Amikor tehát a média egy része „hamiltoni pillanatként” ünnepli Merkel és Macron közös kezdeményezését, akkor felmerül a kérdés: ezzel most megkezdődik végre a valódi európai pénzügyi unió megteremtése, amely útnak a végállomásán közös európai pénzügyminisztériumban döntenek – nem ajánlásokat fogalmaznak meg, hanem ténylegesen döntenek – a kontinens integrálódott országainak költségvetéséről?

Annyi kétségtelenül történt, hogy Németország, amely az elmúlt években legfőképpen a görögöket egyfelől sanyargató, másfelől végül is megmentő pénzügyi intézkedések kapcsán kiérdemelte a meglehetősen ellentmondásos értelmezésű Európa bankára minősítést,

most kilépett a „fukarok” klubjából, ahol eddig első hegedűs volt.

Ennek oka jelentős leegyszerűsítéssel persze, de lényegében alighanem az, hogy Merkel továbblát a bankigazgatóknál, akiknek az az elsőrendűen fontos, hogy kamatostul visszakapják a kihelyezett hiteleiket. Merkel azt is látja, hogy az eladósodásból közös kiutat kell találni, hiszen mit sem ér a szabad német befektetői kapacitás, ha a tőkét nincs hol elhelyezni, mert tönkrement, fizetésképtelen az üzleti partner, összeomlott a potenciális felvevőpiac. Így politikai pályafutásának a vége felé a kancellár talán úgy érzi, megengedheti magának, hogy egy kicsit fütyüljön a könyvelői aggodalmaskodásra.

De ennél sokkal több nem történt. A Merkel–Macron-terv megvalósításához mind a 27 európai uniós tagállam beleegyezésére lenne szükség. A „fukarok” megcsappant létszámú csapata olyan ellenindítványt tett, hogy az Európai Bizottság csak pénzpiaci közvetítő legyen, segítse hozzá a rászorulókat, hogy az elkövetkező két évben viszonylag alacsony kamatozású hitelekhez jussanak. Sebastian Kurz osztrák kancellár kertelés nélkül kimondta, mi a baja a francia–német felvetéssel: „Időbeni korlátozást követelünk, hogy

valóban koronagyorssegélyről legyen szó, ne pedig a hátsó ajtón besurranó adósságunióról”.

Enzo Amendola olasz Európa-ügyi miniszter szerint persze a „fukarok” ellenjavaslata nem kielégítő, annál sokkal bátrabb elképzelésekre lenne szükség.

A média jelentős része egyébként a „fukarok” ellenállásának hiányában is elégtelennek tartaná a Merkel–Marcron-tervet ahhoz, hogy kiszabadítsa az európai politikát a provinciális csetepaték fogságából, és elindítsa a kontinenst az igazi pénzügyi unió felé. A fentebb már említett Politico a kezdeményezés gyenge pontjai közt említi például, hogy az nem teremtené meg a jelenleg igencsak soványka – a tagállami nemzeti jövedelmek egy százalékánál alig nagyobb összegre rúgó – uniós költségvetési keret állandó növelésének a feltételeit, nem ruházná fel az Európai Bizottságot az általa kezelt pénzalapok emelésének jogával.

Az viszont bizonyos, hogy a járvány nyomán előállt válság alaposan szétzilálta a következő hétéves ciklusra vonatkozó korábbi elképzeléseket, és miután az Európai Bizottság lapzártánk után, május 27-én ismerteti a 2021–2027-es költségvetési időszak újratervezett verzióját, azt lázas ötletbörze követi majd az elkövetkező hónapokban mind a tagállamok, mind az uniós intézmények részéről.