Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Ez a Bújócska nem gyerekjáték – Lengyel film a papi pedofíliáról

2020. június 3. 07:00 - szerző: Gordon István

Tavaly május 12-én a csaknem negyvenmilliós Lengyelország egynegyede csüngött a neten, hogy az elsők között nézhessen végig egy kétórás dokumentumfilmet. Csak ne mondd el senkinek! – volt a címe a Sekielski fivérek papi pedofíliával foglalkozó alkotásának. Nagyjából az első évfordulón, idén május 16-án megismétlődött a tavalyi történet, a közeg ezúttal is a YouTube volt, és újra felrobbant a net, a testvérpár hasonló tematikájú, Bújócska című filmje néhány óra leforgása alatt átlépte az egymillió kattintást. A Sekielski testvérek rövidesen nekilátnak a trilógia befejező részének.

Közismert, hogy az egyház, a hit és a vallás milyen központi szerepet játszik Lengyelország történetében, illetve az emberek mindennapjaiban, születéstől az elmúlásig. A lakosság mintegy 95 százaléka római katolikus, többségük vallásgyakorló, bár a hívők száma némileg csökkenő tendenciát mutat.

Az ideológiai kérdésekben is a főilletékes szerepét betöltő Jaroslaw Kaczynski mondta: „Aki az egyházra kezet emel, az Lengyelországra emel kezet!” Így aztán a papi pedofíliáról filmet készíteni inkább a vakmerőség, mint a bátorság kategóriájába tartozik, annak ellenére, hogy rendszeresen közszájon forognak a témával kapcsolatos esetek és személyek. És amikor „véletlenül” a nyilvánosság elé kerül egy-egy ügy, sokan csak legyintenek, mondván: „Ugyan már, túlzás ez az egész pedofiltéma!”

Sekielskiék első, tavalyi filmje olyan eseteket dolgozott fel, amelyeket sokan ismertek, de bizonyítékok hiányában tehetetlenek voltak.

Ezúttal viszont – kamera előtt – megszólaltak az áldozatok, és kényszerűségből a bűnbe esett papok is.

Tettüket nem cáfolták, hol sírdogáltak, hol fenyegetőztek, hol pénzzel akarták hallgatásra bírni már felnőttkorba lépett, egykor megbecstelenített áldozataikat. Tettüket a férfitermészettel vagy a Sátánnal magyarázták, de attól sem riadtak vissza, hogy azt állítsák: több fiatal (fiúk, lányok vegyesen) nem az igéért, hanem egy kis kényeztetés reményében kereste fel őket.

A filmben megvádolt papok mindegyike beismerte tettét,

a bizonyítékok cáfolhatatlanok voltak. Világossá vált, hogy tovább már nem lehet(ne) szőnyeg alá söpörni a történteket, menteni a menthetetlent. Lépnie kellett az egyháznak és az egyházzal szimbiózisban élő egyes politikai pártoknak.

Az elsők között szólalt meg Wojciech Polak prímás, a lengyel katolikus egyház feje: „Bocsánatot kérek mindenkitől. Szégyellem magam, és osztozom valamennyi áldozat fájdalmában. Minden ügyet alaposan ki kell vizsgálni, a büntetés elől senki sem menekülhet.” Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt (PiS) elnöke: „Pártunk régóta harcol a pedofília ellen. A nagyobb visszatartó erő érdekében tizenötről harminc évre emeljük a kiszabható büntetés felső határát. A történtek ugyanakkor nem jelenthetik, hogy bárki is támadólag lépjen fel a katolikus egyházzal szemben.” Lech Walesa: „Döbbenten állok a történtek előtt. Én továbbra is Jézushoz imádkozom, Jézusban hiszek, és nem a papokban!”

A Csak ne mondd el senkinek! lengyel plakátja

Napokon beül jöttek a további hivatalos elítélő nyilatkozatok, sőt a változtatást igénylő lépések is, mind az állami, mind az egyházi vezetés részéről. Például egy korábban elhunyt és a filmben bűnösnek talált vallási vezető szobrát még a vetítés éjszakáján fehér lepellel borították le a licheńi Miasszonyunk-székesegyház előtti téren. Aztán az egyik varsói ügyészség eljárást indított egy korábban jogerősen elítélt pap ellen, aki tíz év alatti kislányokkal fajtalankodott, de a szabadulását követően egy másik városban folytathatta üzelmeit.

Sekielskiéket is meglepték a gyors reakciók, illetve az a nagyszámú jelentkező – köztük neves közéleti szereplők, élsportolók, politikusok –, akik jelezték: kamerák előtt is készek beszámolni személyes traumájukról. Nekiláttak a második résznek, és ismét milliók tekintették meg a Bújócskát. A két Sekielski ezúttal sem fogta vissza magát. Ezúttal nem csupán az háborítja fel a nézőt, hogy mit művelnek kiskorú áldozataikkal a hierarchia különböző fokain álló „bűnbe esett” papok, hanem az is, hogy mennyire összezár az egyház, hogy továbbra is fogcsikorgatva védi a mundér becsületét, hogy az egy évvel korábbi film után tett állami és egyházi ígéretek köddé váltak, hogy

a pedofilügyek kivizsgálására létrehozott bizottságok csupán papíron léteznek,

érdemi döntéseket még nem hoztak. Sőt, nem egy esetben az is világossá vált, hogy hivatalos fórumokon szándékosan akadályozzák az ügyek feltárását.

A Bújócska egyik antihőse Edward Janiak bíboros, akiről Sekielskiék egyértelműen bebizonyítják, hogy tudott azokról a beosztott papjairól, akik idén is több bűncselekményt követtek el fiatalkorúak megbecstelenítésével. Illetékes helyen ezeket nem jelezte, sőt a feljelentést tevő szülőket elkergette. Tomasz Sekielski szerint „ha Janiak bíborosban lett volna némi szégyenérzet és a becsület írmagja, már rég önként lemondott volna minden egyházi funkciójáról”. A legfrissebb értesülések szerint Janiak bíboros tevékenységét a lengyel püspöki kar felfüggesztette.

A Sekielski fivérek minden nyilatkozatukban hangsúlyozzák: részükről nem egyházellenességről, nem is vallásellenességről, vagy a papokba vetett bizalom megtépázásáról van szó. Sokkal inkább azokról a gyerekeket megrontó bűnözőkről, akik az egyház védőszárnyai alatt – az úgynevezett „levendulamaffia” segítségével – különböző aljas trükkökkel, gátlástalanul visszaélnek az emberi hiszékenységgel, a megbecstelenített fiatalkorúak gyámoltalanságával és tehetetlenségével.

Akadt, aki ezt pontosan értette. Andrzej Kuśmierski wroclawi pap a filmbemutató másnapján, a vasárnapi misén, a hívőket a film megtekintésére és további gondolkodásra biztatta, mondván: „Kérdem, hol voltam én, hol voltatok ti, hol voltak a püspökök és a többi hívő? Hol voltak az áldozatok szülei? És hol voltak az állami és az egyházi intézmények? És hol volt a Szentlélek?”

A Sekielski fivérek a témát érintő harmadik filmjükben

külön részt szentelnek II. János Pál pápának,

annak, hogy miért hallgatták el a szörnyű emberi drámákat az ő pápasága idején is. Olyan kérdésekre próbálnak választ kapni, hogy vajon II. János Pál pápa miről tudott, miről nem tudott, mit tett és mit nem tett az egyházi személyiségek által elkövetett szexuális bűncselekmények ellen.