Kétezer embernek kell bíróság elé állnia Etiópiában

2020. szeptember 25. 06:57 - szerző: 168 Óra / MTI

Mintegy kétezer ember ellen emeltek vádat Etiópiában egy júniusban agyonlőtt ismert énekes, Hahalu Hundessza halála miatt kitört erőszakos tüntetésekkel kapcsolatban - közölte csütörtökön az etióp főügyész.

A vádhatóság vezetője szerint további vádemelésekre is számítani lehet a zavargásokba fordult tiltakozóakciókkal összefüggésben.

Legalább 166 ember vesztette életét ezeken a megmozdulásokon részben a biztonsági erőkkel történt összecsapásokban, részben etnikai villongásokban.

Az erőszakhullám nyomán több mint kilencezer embert vettek őrizetbe, köztük több politikust is az ország legnépesebb tartományában, Oromiában.

Gideon Timothevosz főügyész sajtókonferenciáján elmondta: a gyanúsítottak és a vádlottak egy része nehezményezte, hogy politikai tevékenységük miatt indult eljárás ellenük. Kijelentette, hogy nem ez a helyzet, hanem "azon viselkedésük miatt emeltek vádat ellenük, ami polgárok halálához vezetett" - húzta alá.

Gideon Timothevosz hangsúlyozta azt is, hogy az énekes halálát követő erőszakos tüntetéseket meg kellett fékezni. "Különbséget kell tennünk békés, törvényes politikai megmozdulások és az ultranacionalista militáns erőszakos politikai aktivizmus és retorika között, amely emberek halálához és sérüléséhez vezet" - hangsúlyozta.

Az oromo népcsoporthoz tartozó Hundesszát Addisz-Abeba Gelan Condominiums nevű külvárosában lőtték agyon június 29-én. Sokan úgy tartották, hogy Hundessza zenéjével a kormányzat által elhanyagolt legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók jogaiért szállt síkra. Hundessza, aki korábban politikai fogoly volt, a szintén az oromo népcsoporthoz tartozó Abij Ahmed miniszterelnök hatalomra kerüléséhez vezető 2018-as tüntetések idején vált ismertté.

Etiópia Afrika második legnépesebb országa és a kontinens egyik leggyorsabban növekvő nemzetgazdasága. Az országban jövőre választásokat tartanak. A több évtizednyi kormányzati elnyomás keltette csalódottság és az Abij Ahmed hatalomra kerülése óta bevezetett demokratikus reformok felbátorították a regionális befolyással rendelkező politikusokat, hogy kihívják a kormánypártot. Mindez gyakran etnikai villongás formájában is testet ölt.

(MTI)