Emiatt gurulhatott el Prigozsin gyógyszere: kitiltották a Wagner zsoldosait Ukrajnából

Nem sokkal azelőtt, hogy a Wagner csapatai elindultak volna Moszkva felé Prigozsin azt a hírt közölte velük, hogy eltiltották őket attól, hogy részt vegyenek az ukrajnai harcokban. 

2023. június 29., 17:34

Szerző:

A Wagner zsoldosai azután lázadtak, hogy Prigozsin közölte velük: megtiltották számukra, hogy részt vegyenek Oroszország „különleges katonai műveletében” Ukrajnában – írja a CNN orosz állami hírügynökségekre hivatkozva. 

A döntés – amelyről Prigozsint tájékoztatták – azután született, hogy a zsoldosvezér nem volt hajlandó szerződést kötni az orosz védelmi tárcával – mondta Andrej Kartapolov, az állami duma védelmi bizottságának vezetője a TASZSZ és a RIA újságíróinak. Mint hozzátette, a szankció arra is kiterjedt volna, hogy elzárták volna a védelmi minisztériumtól kapott támogatást is a Wagner alakulataitól. 

Amint arról kedden beszámoltunk: Putyin elismerte, hogy a Wagner magán-zsoldoshadsereget teljes egészében az állam finanszírozta, tavaly május és idén május között 86 milliárd rubellel (kb. 340 milliárd forinttal). Mindez azért érdekes, mert Oroszország korábban tagadta, hogy köze lett volna a Wagner-csoporthoz. 

Korábban arról is írtunk, hogy a német hírszerzés felvételei szerint a Wagner-csoport felelős a bucsai vérengzésért

(Kiemelt képünk: a Wagner orosz félkatonai csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin 2023. május 5-én Bahmutban. Fotó: TELEGRAM/ @concordgroup official / AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).