Mi a baj a németekkel? – Trump Merkel-fóbiája
Trumpnak kiváltképpen nem volt ínyére Merkel bevándorlási politikája, amelyet köntörfalazás nélkül nevezett őrültségnek, s emiatt nemritkán minősítette nyilvánosan is ostobának a német vezetőt. Berlin az évi 60 milliárd dollár fölötti német kereskedelmimérleg-többletért is kapott hideget-meleget Trumptól, aki megszállottan irtózik a külkereskedelmi deficittől: azt tévesen a külföldi exportőrök csaló praktikáinak (szubvenciók, valutamanipuláció stb.) tulajdonítja. Washington ezért Németországot hivatalosan is föltette a pénzügyminisztérium által nyilvántartott valutamanipulátorok szégyenlistájára (a fő ok: a „német” euró exportserkentő alulértékeltsége).
Nagy szálka Trump szemében az Egyesült Államok és Ukrajna stratégiai érdekeit sértő, biztonságpolitikailag kockázatos Északi Áramlat 2 német–orosz földgázvezeték-projekt is. Ezzel kapcsolatban Trump azzal vádolta Merkelt, hogy „az oroszok zsebében van”, s az energiafüggőségen keresztül Németországot az oroszok túszává teszi, miközben Moszkvát jelentős exportbevételhez juttatja katonai kalandjainak finanszírozásához. Súlyos washingtoni figyelmeztetések, sőt fenyegetések hangzanak el, amelyek szerint amerikai szankciókat kockáztatnak azok a német és más európai cégek, amelyek részt vesznek a gázvezeték megépítésében és üzemeltetésében.
Merkel azonban mindenekelőtt NATO-s pénzügyi politikájával verte ki a biztosítékot a trumpi Fehér Házban. A bivalyerős gazdasággal, tartós költségvetési fölösleggel és egetverő fizetésimérleg-többlettel rendelkező Németországot az amerikai elnök a NATO legnagyobb potyautasának bélyegezte. Trump kirívóan erős politikai nyomása ellenére 2016 és 2019 között a német kormány a GDP 1,2 százalékáról csupán 1,38 százalékra növelte a védelmi kiadásokat, ami igen messze van a minden NATO-tagtól minimálisan elvárt 2 százaléktól. (A német arány nem sokkal magasabb a magyar 1,21 százaléknál, de jóval alatta marad például Románia és Lengyelország 2 százalékának, Bulgária 3,25, illetve Amerika 3,42 százalékáról nem is beszélve.)
Donald Trump szemmel láthatóan több ügyben is besokallt Németország miatt, ám a döntő tényező az elégtelen NATO-hozzájárulás volt. Közvetlenül ezzel függ össze a Trump elnök által a múlt hónap végén a németekre kirótt „büntetés”. A tervek szerint az esetleges orosz agresszió elrettentésére Németországban állomásozó 36 ezer amerikai katonából 12 ezret kivonnak, és elköltözik Stuttgartból az Európában állomásozó amerikai hadsereg parancsnoki központja is. „Nem akarunk továbbra is palimadarak lenni. Huszonöt éven keresztül a németek kihasználtak bennünket mind a kereskedelemben, mind a védelemben. Mi oltalmaztuk a németeket, de ők nem egyenlítették ki a számlákat. Ezért most csökkentjük ottani csapaterőinket” – jelentette ki Trump.
És Németországból hová kerülnek a kivont csapatok? Az európai parancsnoki főhadiszállásnak Belgium ad otthont. A katonák egy része visszamegy Amerikába, a többi pedig – az F–16-os vadászgépekkel együtt – Olaszországba költözik. A két „megjutalmazott” állam tehát Belgium és Olaszország. Vajon annak köszönhetik a „szerencséjüket”, hogy többet áldoznak a védelemre, mint a spórolós németek? Nem éppen, ugyanis mindkét ország még a németeknél is takarékosabb: GDP-arányosan Belgium csupán 0,93 százalékot, Olaszország pedig 1,22 százalékot áldoz katonai kiadásokra.
Donald Trumpot még senki nem vádolta elvi következetességgel sem a külpolitikában, sem a belpolitikában. Ahogy Az üzletkötés művészete című sikerkönyvében kitárulkozott: „Vannak olyan helyzetek, amikor az egyetlen választás a konfrontálódás. Ha valaki csúnyán vagy unfair módon bánik velem, akkor nagyon keményen visszavágok.” Most Angela Merkel húzta ki nála végleg a gyufát. Trump a németek megbüntetésével van elfoglalva három hónappal az elnökválasztás előtt. Mintha ennél nagyobb politikai bajai nem is lennének.
