Az atollok halálos ítélete – Közeleg az időszámítás vége
Az elmúlt hónapokban ENSZ-klímacsúcsot tartottak New Yorkban és Madridban, elindult Greta Thunberg mozgalma, fiatalok milliói tüntetnek rendszeresen egy élhető jövőért, egyre intenzívebb erdőtüzek pusztítanak a fél világban, klímavészhelyzetet hirdettek az EU-ban és a világ számos országban, eltelt a Föld valaha mért legmelegebb évtizede, hogy csak néhány fontos eseményt említsünk. Történni azonban szinte semmi sem történt annak érdekében, hogy ne haljunk ki.
Most új időszámítás indul: tekintsünk 2020-ra úgy, mint rajtvonalra, 2030-ra pedig úgy, mint a legvégső határidőre. Ennyi időnk van legalább negyvenöt százalékkal csökkenteni a globális szén-dioxid-kibocsátást, és akkor reménykedhetünk, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy megéljük 2100-at. Nem szeretném elszemélyeskedni, de ha most gőzerővel ráállok az egészséges életmódra, és ha minden jól megy, százkét éves leszek 2100-ban. Viszont a dolgok jelenlegi állása szerint kétesélyes, hogy életben leszünk-e nyolcvan év múlva. De most nem ez nyomaszt, hanem az, hogy a nyugati ember tevékenysége miatt vannak, akik már tíz éven belül a klímaváltozás áldozataivá válhatnak. Ezért a rovat első témája: kiket érint azonnal, ha nem tartjuk a határidőt? Nézzük meg, hogy mi történik a világ másik oldalán a mi környezetszennyezésünk következtében.
A Maldív-szigetek fővárosa, MaléJosaia Voreqe Bainimarama, a Fidzsi-szigetek miniszterelnöke hat éve beszédet tartott egy kis faluban, Vunidogoloában: azt mondta, a mai nappal elindítják az első olyan akciót Fidzsin, amivel egy teljes falut fognak megmenteni a tengerszint-emelkedéstől. Nekik nem kellenek tudósok, hogy megmondják: a globális felmelegedés egy környezeti katasztrófa. A Fidzsi-szigetek lakói a következő években kénytelenek lesznek elköltözni az erózió, az áradások és a viharok következtében.
Bainimarama beszéde óta hat év telt el. A falu ma elhagyatott, egy lélek sem lakik ott. Vunidogoloa óta több más falu lakóinak is menekülniük kellett a klímaváltozás hatásai elől. Jelenleg nyolcvan olyan faluközösség van, amit a fidzsi kormány már kis is jelölt, és hamarosan szedelődzködniük kell. Egy fiatal gyerek a Fidzsi-szigetekről elmondta saját tapasztalatit a katasztrófáról: szerinte a klímaváltozás olyan, mint az éjszaka besurranó tolvaj, „nemcsak kirabol, de meg is öl”.
Képzeljük magunkat a Fidzsi-szigetek lakóinak helyébe az áttelepítésekkel, az elhagyott falvakkal, félelemben élő emberekkel, és ez a Fidzsi mégis több ezer klímamenekült befogadását ajánlotta fel három közeli szigetországnak: a Marshall-szigeteknek, Kiribatinak és Tuvalunak. Ezeket a szigeteket az a veszély fenyegeti, hogy pár évtizeden belül teljesen elönti őket az óceán. De miért pont ők a legveszélyeztetettebbek?
Kénytelenek vagyunk egy kis biológiával kezdeni, hogy megértsük a jelenséget. A korallok színes tengeri virágállatkák, amelyek egymásba kapaszkodnak, és így korallzátonyokat hoznak létre. A korallzátonyok pedig egyre csak terebélyesednek, majd amikor körbeérnek, akkor születik meg a középen lyukas, gyűrűformájú sziget, az atoll. A klímaváltozás hatásaira az atollok a legérzékenyebbek, ugyanis átlagosan mindössze két méterrel emelkednek ki az óceánokból. Vagyis a tengerszint emelkedése számukra halálos ítélet lehet.
A tengerszint-emelkedést pedig a klímaváltozás okozza: egy Celsius-fokos hőemelkedés tíz centiméterrel növeli a tengerek szintjét. Erre a tíz centiméterre tesz még rá az olvadó jégsapkákból származó víz további húsz centimétert. A tengerszint növekedése, az egyre hevesebb és gyakoribb viharok már elegendők ahhoz, hogy az atollokat, ezeket a kis szigeteket elöntse a víz. Az óceániai szigetvilág nemzetei már készülnek a mindent elöntő tengerre, mind közül Kiribati lehet a legelső.
Kiribati lakosainak legnagyobb büszkesége, hogy a sziget földrajzi adottságainak köszönhetően a Földön legelőször itt lehet megpillantani az új napfelkeltét. Mindennek tudatában könnyfakasztó látni, ahogy Kiribati lakosai törzsi táncukat lejtve, vidáman énekelve várják ezt a pillanatot. De erre néhány éven belül már nem lesz lehetőségük. A szó szoros értelmében ők lesznek a világ első klímamenekültjei.
Ezzel szemben, a világ másik oldalán Tuvalu, egy kis, tizenkétezer fős sziget épp leköszönő miniszterelnöke, Enele Sosene Sopoaga az egész emberiség, de mindenekelőtt a politikusok szégyenének nevezte, ha országa eltűnik a Föld színéről. Már sok esetben késő, de ha nem cselekszünk azonnal, nemcsak Tuvalu, de Kiribati, a Marshall-szigetek, a Maldív-szigetek, a Fidzsi-szigetek, Pápua Új-Guinea, Vanuatu és Szamoa a tenger alá fog kerülni.
A Maldív-szigetek kormánya kimondta, hogy a klímaváltozás népük létét teszi lehetetlenné. Mindeközben a világ szerencsésebb nemzetei úgy beszélnek a klímaváltozásról, mint valami jövőbeli fenyegetésről. Még mindig sokan úgy tesznek, mintha valami vita zajlana a klímaváltozás létéről és hatásairól. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrégiben kifejtette, hogy a klímaváltozás csupán egy jó pénzkereseti lehetőség, ami köré teljes iparág épült az elmúlt években. És azon moralizál, hogy a környezetvédők mekkora hasznot húznak az úgynevezett klímahisztiből.
Itt az idő, hogy megértsük, az ilyen politikusokkal nem lehet megoldani a jövőnket veszélyeztető problémákat.
