A Krím, Kijev és a nemzeti önrendelkezés

– Professzor úr, a Krím történetének utolsó két évszázadában akadt ugyan néhány alkalom, amikor a félsziget átmenetileg önállósodott (1917-21) vagy idegen megszállás alá került (1941-44), de az orosz hegemónia nem változott. Drámát legfeljebb a tatár lakosság 1944-es kitelepítése jelentett – Sztálin e közösség németbarát magatartásával indokolta a deportálást. De megkérdezték-e valaha is a krímieket, hogy ők mit szeretnének, hová kívánnak tartozni?

– A Szovjetunió történelmének első népszavazására a Krím területén került sor 1991. január 20-án. Az erre vonatkozó döntést a Krím-megyei népi képviselők Tanácsának rendkívüli ülésén hozták meg 1990. november 12-én. Népszavazásra bocsátották azt a kérdést, hogy: „Ön támogatja e a Krími Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság visszaállítását a Szovjetunió szubjektumaként és a Szövetségi Megállapodás részvevőjeként?” Szavazati joggal rendelkezett 1,777841 millió krími lakos, s közülük 1,441 millió (81,3%) adta le a voksát. Az egyetértő szavazatok száma 1,343855 millió (93,26%) volt. Nem vett részt a népszavazáson a krími tatárok többsége. (Az elűzötteket Sztálin halála után visszatelepítették; ma ők adják a krími lakosság 12 százalékát – a szerk.)

Az Ukrán SzSzK Legfelső Tanácsa azonban 1991. február 12-én nem vette figyelembe a népszavazás eredményét és törvényt fogadott el a Krími Autonóm SzSzK visszaállításáról, az Ukrán SzSzK részeként. Négy hónap múlva az ezzel kapcsolatos módosításokat átvezették az Ukrán SzSzK 1978-ban született Alkotmányában, s az addigi Krím-megyét átalakították Krími Autonóm SzSzK-vá.

– Tehát a krímiek már 1990-ben az orosz visszacsatolódásra szavaztak...

A népszavazás valójában elvitatta a Krím-megyének Ukrajnához történt csatolását. S miután az ukrán államvezetés nem vette figyelembe a krími lakosságnak ezt a döntését – fogalmazta meg 2014. június 12-én Szergej Nariskin, az orosz parlament elnöke – „lényegében akkor, 23 évvel ezelőtt történt meg a Krím annektálása Ukrajna részéről”. Hozzá tette ugyanakkor, hogy „sajnos, ehhez hozzájárult az akkori orosz politikusok jelentős részének felelőtlensége is”.

Ezek után a Krím parlamentje 1992. május 5-én a Krími Köztársaság állami önállóságáról fogadott el törvényt. Ez a döntés azután lépett volna életbe, ha az 1992. augusztus 2-ra kiírt össz-krími népszavazáson megerősítést nyer. Két kérdést tettek fel a krími lakosoknak: „Ön támogatja e a Krím függetlenségét szövetségben más államokkal?”; valamint „Megerősíti e Ön a Krími Köztársaság állami önállóságáról szóló döntést?” Az Ukrán Legfelsőbb Tanács azonban 1992. május 13-án az Ukrán Alkotmánnyal ellentétesnek ítélte meg a Krími Parlament döntését az állami önállóság kikiáltásáról és a népszavazás lebonyolításáról, és felfüggesztette az érvényességüket. A Krími Legfelsőbb Tanács pedig július 9-én moratóriumot hirdetett a népszavazás lebonyolítására hozott döntésére vonatkozóan.

A Krím állami önállóságát végül a függetlenné vált Ukrajna vezetői 1995-ben tették ad acta. Az ukrán államfő és a kijevi törvényhozás, a Legfelsőbb Rada 1995 márciusában hozott döntésével a Krími Köztársaság Alkotmányát hatályon kívül helyezték, s az ottani köztársasági elnöki tisztséget is eltörölték. Erre válaszul a Krím Legfelsőbb Tanácsa újabb népszavazást kezdeményezett 1995. április 25-re. A krími lakosokról ismételten két kérdésre kértek választ. Ezek: „Megerősíti e Ön a Krími Köztársaság Alkotmányát, amelyet 1995. március 17-én egyoldalúan hatályon kívül helyezett az Ukrán Legfelsőbb Tanács?”; és „Támogatja e Ön az 1995. március 17-én a Krími Autonóm Köztársaságról hozott ukrán törvényt?” Az Ukrán Legfelsőbb Rada vezetőivel folytatott konzultációk után azonban, a Krím parlamentje május 31-én megváltoztatta a korábbi döntését, és előterjesztette az autonóm köztársaság alkotmányát az Ukrajna és a Krím felhatalmazásainak szétválasztásáról hozott ukrán törvény figyelembe vétele alapján.

– Mindennek mi volt az értelme és a következménye?

A Krím ezzel igazából belesimult a független, önálló Ukrajna államrendjébe, és a kvázi autonómiáján őrködött csupán. Ennek volt látható megnyilvánulása, hogy 1998-ban a Krími Legfelsőbb Tanács napirendre tűzte népszavazás kiírását többek között az orosz nyelv államnyelvi státuszának elfogadásáról; valamint a Krím státuszával kapcsolatban kiírható népszavazásokra vonatkozó moratórium visszavonásáról. A képviselők azonban nem jutottak egységes nevezőre a népszavazás kiírásáról.
A Krím Legfelsőbb Tanácsa 2006. február 26-án még egyszer megkísérelte napirendre tűzni az orosz nyelv státuszának kérdéséről szóló népszavazás megrendezését március 26-án, azonban az Ukrán Központi Választási Bizottság megtiltotta a krími választási bizottságok tagjainak az adott kérdésben népszavazás lebonyolítását.

Krím lakossága mégis rendezett egy nem hivatalos civil népszavazást 2006. december 16-án, amelyen elutasították az akkori ukrán elnöknek, Viktor Juscsenkónak a NATO-ba történő belépésre irányuló politikai kurzusát. A Krímben akkor hatalmon lévő politikusok nem biztosítottak helyiségeket a szavazáshoz, így a szervezők – a Krímiek Népi Gyűlése – az utcákon bonyolította le a referendumot. A népszavazáson 900 ezren vettek részt és 98,7 százalékuk voksolt a NATO tagság ellen.

– Az ukránon kívül más nyelv használatának betiltása a Janukovics elnököt megbuktató 2014-es februári puccs első számú követelése volt, egész Ukrajnára illetve az ott élő valamennyi népcsoport nyelvére vonatkoztatva. Az összes hátrányosan érintett nemzetiség (köztük a kárpátaljai magyarság is) felháborodottan tiltakozott, az oroszok elsősorban, de a magukat ukrának valló, ám oroszul beszélő tömegek is...

– A Krím státuszáról 2014. március 11-én tartottak népszavazást a félsziget egész területén (a Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopol városban). A népszavazáson résztvevőknek választaniuk kellett két megoldás között: „Ön amellett van, hogy a Krím újraegyesüljön Oroszországgal, annak szubjektuma jogállásában?”; vagy „Ön amellett van, hogy visszaállítsák a Krími Köztársaság 1992-ben elfogadott Alkotmányát és a Krím státuszát Ukrajna részeként?”.

A népszavazás hivatalos eredménye szerint a Krímben a jogosultak 83,1 százaléka járult az urnákhoz, és közülük 96,77 százaléknyian támogatták a Krím visszacsatolását Oroszországhoz. Ez az arány Szevasztopolban is hasonló volt: 89,5 százalék vett részt és ezek 95,6 százaléka adta a voksát a csatlakozásra. A négy népszavazás eredménye és a Krími Parlamentnek a Függetlenségről szóló Nyilatkozata alapján 2014. március 17-én kikiáltották független és szuverén államként a Krími Köztársaságot, amelynek részévé vált Szevasztopol, különleges státuszú város minőségében. A Krími Köztársaság legfelsőbb hatalmi szerve, a Krími Köztársaság Állam Tanácsa azzal fordult az Oroszországi Föderációhoz, hogy a Krími Köztársaságot fogadja be az OF szubjektumai sorába, köztársasági statutummal. Még aznap Vlagyimir Putyin, az OF elnöke rendeletet írt alá a Krími Köztársaság független és szuverén államkénti elismeréséről. Másnap, 2014. március 18-án pedig ünnepélyesen aláírták az államközi szerződést a Krím és Szevasztopol befogadásáról Oroszország szubjektumaként.

– Az ukrajnai törvények alapján meg lehetett volna szervezni és rendezni egy ehhez hasonló népszavazást?

– Abban az időben az ukrán törvényekből hiányoztak az Ukrajna területi részei státuszára vonatkozó népszavazások lebonyolítását illető jogi normák. Az Ukrán Alkotmány szerint az ország területének változásaira vonatkozó kérdések kizárólag Ukrajna egész területén megrendezett népszavazáson dönthetők el (73 cikkely), és figyelembe véve az egységes állami berendezkedést, a választások, népszavazások szervezésének, lebonyolításának kérdéseit csak Ukrajna törvényei határozhatják meg. Az ukrán törvényeknek megfelelően, a Krími Autonóm Köztársaság parlamentjének feloszlatására vonatkozó kérdések, valamint az autonóm parlament által hozott jogi normatívák felülbírálata kizárólag Ukrajna Alkotmánybíróságának hatáskörébe tartozik. Igaz, 2014. február 24-én – vagyis a két nappal korábbi fegyveres erőszakkal végrehajtott államcsíny után – az Alkotmánybíróság öt tagját (esküszegéssel vádolva) felmentették, és további hét menesztését pedig az ukrán bírói testületre bízták.

– Hogyan viszonyultak a népszavazáshoz a krími tatárok?

A krími népszavazás ellen fellépett a krími tatároknak a „Batykivscsina” párthoz tartozó szervezete, de legalábbis annak vezetője. Musztafa Dzsemilev, aki az ukrán Legfelsőbb Rada képviselője is volt, a „Medzslisz” nevében nyilatkozva az azerbajdzsáni

haqqin.azhírportálnak arról beszélt, hogy a krími tatárok nem vesznek részt a szavazáson, s nem is fogadják el annak az eredményét. Egyúttal arra kérte Törökország, Azerbajdzsán és Kazahsztán elnökeit, hogy akadályozzák meg a Krím kiválását Ukrajnából. Azt hangoztatta, hogy „a tatár népet egyszer már elűzték a szülőföldjéről, s nem szeretnék mégegyszer megélni ezt a tragédiát”. A Medzslisz kijelentette, hogy “kategórikusan visszautasít minden olyan kísérletet, amely a Krím jövőjének a meghatározását a krimi-tatár nép szabad akaratnyilvánítása nélkül hozza meg”. A krími-tatárok a Krím őslakossága, s ezért “egyedül nekik van joguk annak eldöntésére, hogy melyik államban éljenek”. A Medzslisz szerint a krími-tatárok pedig arról döntöttek, hogy a “jogaik visszaállítása és az önrendelkezésük megvalósítása a szülőföldjükön csak a szuverén és független Ukrajna államában történhet meg”.
Ugyanakkor Szevasztopolban a krími-tatárok helyi képviseletének vezetője, Lenur Uszmánov azt nyilatkozta március 16-án az ITAR-TASSZ tudósítójának, hogy a “krími-tatárok 50 százaléka megjelent a népszavazáson és ismereteik szerint a többségük a félszigetnek az Oroszországhoz csatlakozását támogatta”.

– Összegezve az ön által elmondottakat: meg lehet állapítani, hogy a Krímben lakók jelentős többsége tavaly márciusban nem először mondott igent az Oroszországhoz történő csatlakozásra...

– Valóban nem, hanem ezt megelőzően is többször. A hét népszavazás kezdeményezés és közülük az a négy, amelyet sikeresen megrendezhettek kikezdhetetlen bizonyíték arra, hogy a nemzetközi jogon nem az Oroszországhoz csatolással esett csorba. A kijevi hatalom birtokosai ugyanis a népek önrendelkezési jogát rendre saját bel- és geopolitikai érdekek mögé helyezték, ami – finoman szólva is – nem szép és nem demokratikus.

Figyelemre méltó, hogy ha a Szovjetunió egyben tartásáról szóló összövetségi népszavazáskor; vagy az alkotó ország-elemeire osztásakor; vagy főképpen az ukrajnai szuverenitás, önálló államiság népszavazással történt eldöntésekor, megfelelő bölcsességgel az orosz és az ukrán döntéshozók elismerték volna a krímiek jogát az önrendelkezéshez, és a referendumuk eredményét a félsziget függetlenségéről, akkor ma ez a természeti és világtörténelmi ereklye nem a szinte kibékíthetetlen feszültségek tett helye, hanem a népek megbékélésének forrása lehetne.

Farkas József György