A forradalmár reformer

Palme – elmondása szerint – paradox módon Amerikában lett szocialista, amikor az Ohiói Egyetem elvégzése után beutazta az országot és megismerte annak (akkor erős) szakszervezeti mozgalmát. A sokrétűen tehetséges fiatalember hazatérve Tage Erlander kormányfő titkára, majd 1969-ben utóda lett. Történészek találó megfogalmazása szerint „forradalmár reformer”, aki azonnal mélyreható alkotmányos reformokhoz látott. A parlament két házából egyet csinált – s ami nem volt pusztán jelképes: megfosztotta az uralkodót minden politikai jogkörétől, a király immár nem elnökölt a kormány ülésein.

Az igazán fontos persze Erlander szociális reformjainak dinamikus folytatása volt. Így a nők példás, teljes egyenjogúsítása mind a munka világában, mind a családban. Nyugat-Európában sem megszokott, sűrű szociális háló, a szakszervezetek határozott erősítése, hogy felvehessék a harcot a munkaadókkal, a kisembernek kedvező adórendszer kiépítése. Mindezért sokan rajongtak érte a szocdemek táborában – és utálták (sőt nem kevesen gyűlölték) a konzervatív oldalon. S persze tévedett is: a hetvenes évek elején például, az első olajválságban, az atomenergiát ajánlotta megoldásként az energiagondokra és a globális felmelegedés ellen, és huszonnégy atomerőmű építését szorgalmazta – amivel sok párttársa sem értett egyet.

Olof Palmét azonban nem bátor hazai reformjairól ismerték meg országának határain kívül, hanem arról, hogy merészen, megalkuvás nélkül (valamint nemegyszer túlzóan) képviselte demokrata szocialista meggyőződését, beleértve a kolonializmus elutasítását, a harmadik világ támogatását. S nemcsak bírált, vádolt, hanem maga is kész volt cselekedni zűrzavaros világunk javításáért.

Nem kis merészség kellett ahhoz, hogy az első nyugati kormányfő legyen, aki 1975-ben Havannába látogat, s méltassa Castro, nemkülönben a kambodzsai forradalmárok sikereit, akárcsak máskor a harmadik világ más, vitatható fegyveres mozgalmait. Később már aligha tette volna, de példátlan volt az a gesztusa is, amikor Vietnam moszkvai nagykövetével az oldalán vezetett tüntető menetet a stockholmi utcán az amerikaiak háborúja ellen.

Példátlan volt az is, hogy Hanoi 1972-es amerikai bombázását rádióbeszédben ítélte el a svéd miniszterelnök, a történteket Guernicához, Katyńhoz, Babij Jarhoz és a nácik haláltáboraihoz hasonlította, mire visszahívták az amerikai nagykövetet és a két ország kitűnő, szoros kapcsolatai egy évre befagytak. (Amint viszont a WikiLeaks dokumentumaiból újabban kitűnt: a kemény retorika ellenére Washington és Stockholm szoros együttműködése a hidegháborús korszakban nem szenvedett csorbát. Atomfegyverrel felszerelt amerikai Polaris tengeralattjárók a svéd partoknál álltak készen egy, a Baltikumból indított szovjet támadás elhárítására s a hivatalosan semleges Svédország Palme két ciklusa alatt is szorosan együttműködött Amerikával – titokban. Ezt maga Henry Kissinger erősítette meg egy Palméval Helsinkiben tartott bizalmas találkozó után.) Palme egyébként nem kímélte a diktátorokat: sem Salazart és Francót, sem a szovjet főnököket, vagy Husákot a prágai tavasz 1968-as legázolásakor, s felemelte szavát a dél-afrikai fajüldözők és a chilei Pinochet-rendszer ellen is.

A szocdemek, akik korábban négy évtizeden át vezették Svédországot, 1976-ban 42,7 százalékkal kisebbségben maradtak a polgári pártokkal szemben. Palme csak 1982-ben kerülhetett ismét a kormány élére. A világszerte ismert, nem válogatós retorikája miatt nem mindenütt népszerű politikus az ellenzéki időben több vonatkozásban is fontos szerepet játszott. Ő vezette 1980 és 1982 között a róla elnevezett nemzetközi bizottságot, amelynek ajánlásai sorsdöntő folyamatokat segítettek előre: a közép-európai haderőcsökkentést, a stratégiai atomfegyverzetek korlátozását, európai atom- és vegyifegyver-mentes övezetek kialakítását, a nukleáris robbantások eltiltását.

A kormányfő 59 éves volt, amikor második, pszichológus feleségével (akitől három fia született) 1986 február 28-án éjjel moziból tért haza Stockholm belvárosában. Gyalog, biztonsági kíséret nélkül, mint oly gyakran. Krimibe illő jelenet: a homályból valaki előugrik, s fejbe lövi Palmét. Az áldozat gyorsan kórházba kerül, de ott már csak halálát tudják megállapítani. A merénylő eltűnt – a svéd hatóságok azóta is keresik.

Felvetődött a gyanú, hogy a svéd titkosszolgálatban fellelhető szélsőjobboldali elemek állhattak a merénylet mögött, hiszen a nyomozás igencsak vontatottan indult. A Focus magazin néhány éve német rendőrségi feljegyzést hozott nyilvánosságra, e szerint Palmét az UDBA-nak, a titói Jugoszlávia titkosszolgálatának ügynöke gyilkolhatta meg, s a tettes Horvátországban él.

Egy másik elmélet (és könyv) arról szól, hogy a svéd politikust, a dél-afrikai faji megkülönböztetés kemény bírálóját az akkori pretoriai rendszer gyilkoltatta meg biztonsági szolgálatával.

Vannak, akik a CIA-t sejtik az ügy mögött a már említett okokból, s találhatók utalások arra, hogy a német Vörös Hadsereg Frakció nevű terrorszervezet állt bosszút Palmén az 1975-ös stockholmi túszejtési ügy miatt. Akkor e terroristák egy csoportja megszállta az NSZK nagykövetségét és Németországban fogva tartott társaik szabadon engedését követelték. Helmut Schmidt kancellár utasítására a követelést nem teljesítették, mire a terroristák két diplomatát megöltek, majd a rendőrség leküzdötte őket. Öcalan, a Kurd Munkáspárt vezetője egykor azzal vádolta a terrorcselekedeteiről ismert szervezet szakadárjait: ők ölték meg Palmét, mert elutasította a PKK-t.

A bizarr elméletek mellett valószínű, hogy egy Christer Pettersson nevű drogfüggő alak volt a tettes. A svéd férfi kihallgatásánál vállalta is a gyilkosságot, azzal, hogy tévedett: nem a kormányfőt, hanem egy ismerős drogkereskedőt akart bosszúból eltenni láb alól. Pettersont életfogytiglanra ítélték, de a fellebbviteli bíróság bizonyítékok hiányában felmentette, s a kulcsfigura 2004-ben meghalt.

Néhány éve egy másik, sokkal tehetősebb drogosnak, Hans Kristian Rausingnak a felesége jelezte, hogy ismeri a tettest. A Tetra csomagolóanyag-konszern főnökének örököse Londonban élt a feleségével – főleg kokainon. Mikor az asszony ebbe belehalt, férje két hónapig a házban tartotta a tetemet, ezért kényszerkezelésre ítélték. A svéd sajtó (és egy újabb könyv) szerint Rausing feleségének számítógépén a brit rendőrség a Palme-gyilkossággal kapcsolatos információkat talált – s a könyv szerint a nő erről korábban beszélt a szerzőnek is. Hogy mit, ezt sem tudjuk máig.

A svéd Btk. néhány éve már nem ismeri a gyilkosságok 25 év utáni elévülését. Így ha valaha még előkerül ennek a kiváló embernek a gyilkosa, nem úszhatja meg. Olof Palme emlékét többek között alapítvány, nemzetközi díj és világszerte sok utca őrzi. Budapesten sétánya van.