1,3 millió dollárba került feltörni egy iPhone-t az FBI-nak

Az FBI vezetője bejelentette, hogy a hivatalnak több pénzébe került feltörni az egyik San Bernardino-i lövöldöző iPhone-ját, mint amennyit ő összesen keresni fog az alatt a hét év és négy hónap alatt, amit még a szervezet igazgatói posztján tölt.

2016. április 22., 09:44

A nyilvánosan elérhető adatok szerint az FBI-igazgató – emelés és bónuszok nélkül – még 1,34 millió dollárt fog keresni a nyomozóhivatal élén (ezután nyugdíjba vonul).

Ez azt jelenti, hogy az FBI az eddig nyilvánosan elismert legnagyobb összeget szurkolta le hackelésért. A korábbi legnagyobb tétel egymilliárdos megbízás volt a Zerodium információbiztonsági cégnek – ugyancsak telefonok feltöréséért.

Comey a londoni Aspen Security Fórumon a moderátor kérdésére válaszolva sejttette, hogy mennyit fizettek az iPhone feltörésért. Hozzátette, hogy véleménye szerint megérte kifizetni az összeget.

Az Apple nem volt hajlandó felfedni a titkosítást, ezért az amerikai igazságügyi minisztérium

perre ment a céggel. A tárca márciusban viszont közölte, hogy egy – nem azonosított – harmadik fél segítségével végül feltörték a terrortámadásként nyilvántartott San Bernardino-i lövöldözés egyik elkövetőjének telefonját, emiatt elálltak a pereskedéstől is.

(

Reuters)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).